Legyen valaki ideges
Az Orient Expressz már jó ideje Dél-Szerbia festői szépségű hegyei, és bányászgödör rútságú völgyei között bukdácsolt. A szépség és a rútság e folytonos váltakozása, a maga meztelen valóságában is édesded álomba ringathatta volna a megfáradt utasnépséget, ám ehhez még sűrű, sötét – és kifejezetten szerb – éjszaka is társult. Ennek leple alatt a rodopei vulkanikus hegyek közül vadászni induló csarapán baglyok huhogása összevegyült a mozdony szűnni nem akaró köhögésével, és végérvényesen elaltatott mindenkit, nyolc és fél kilométeren belül.
    Az Orient Express kapcás, sajkacsás utasai között két londoni módon elegáns férfiú is terpeszkedett. Egyikük skótkockás detektívsapkát viselt, és miközben buzgón pipázott, a sötét kabinablak üvegében saját megnyúlt képmását tanulmányozta. A másik orvosszerű gúnyát viselt, és gyöngyöző homlokkal gebeszkedett a pipázó férfi jobb könyöke mellett. Ahogy múlt az idő, egyre inkább elhatalmasodni látszott rajta valami elementáris, földöntúli idegesség.
    - Valami baj van, Mr. Watson? - fordul oda hozzá a pipázó, aki - miért is titkolnánk? - nem volt más, mint Sherlock Holmes, a híres mesterdetektív. A macedóniai Dojránból iparkodtak hazafelé a Baker Street 221/B-be, miután sikeresen megfejtettek egy földöntúlian bonyolult, és legalább annyira misztikus ügyet. (ms 2010-06-16)

Valaki ajánljon egy hatásos hashajtót
    - Mi tagadás, kedves Holmes, erősen csikar a hasam - sóhajtott a doktor, és lazított egy kicsit az ingmellényén.
    - Mit evett, ha szabad érdeklődnöm? - fújta ki a füstöt a mesterdetektív.
    - Kipróbáltam a szerb mutykalicát - nyöszörgött Dr. Watson. - Amíg Leszkovácon a szabad jelzést vártuk, és miközben maga az újságosnál brit sajtótermékek után szaglászott, voltam olyan bátor és vásároltam egy adagot a friss főzésből. Még forró volt.
    - A szerb mutykalica mennyei étel, de forrón maga az életveszély - összegzett Holmes. - A Fenwinck féle gyorshashajtót ajánlanám...
    - Nem az az én bajom, Holmes... - sóhajtott Dr. Watson. - Attól tartok, mindjárt meg fogom húzni a vészféket... (ms 2010-06-16)

Valaki felrúgja a tejeskannát
    - A vészféket? Csak nem akar megint botrányt Watson? – kiáltott Holmes.
    - Dehogy akarok - nézett riadtan Watson - éppen azért!
    - Üljön már le! Mit totyorog, mint a szaró galamb?
    Watson megütközve nézett barátjára, aki maga is elcsodálkozott ezen a hasonlaton. - Hiába, a Balkán mintha szabadabb stílust engedne, mint a brit vidék - gondolta.
    - Közel jár az igazsághoz barátom, nem is tudom, hogy mondjam el.
    - Csak bátran, Watson! - dőlt hátra érdeklődve Holmes.
    - A nadrágom - kínlódott Watson - kicsit megsérült. Gondoltam, ha meghúzom a vészféket, egy út
menti árustól veszek gyorsan egy másikat. Nézze! - fordult hátsó felével a detektívnek.
   - Watson! Maga beszart! - ugrott fel Holmes, döbbenten vizslatva a nadrágon terjengő barnás csíkot.
    - Ezt ilyenformán nem mondanám, de mint említettem, nem jár messze az igazságtól - feszengett
Watson. - Csak egy picit, ezért szeretnék venni egy új nadrágot!
    Holmes annyira nevetett, hogy majdnem elejtette a pipáját.
    - Watson! Maga olyan, mint egy gyerek! Nem tud ellenállni semmi útszéli sütődének! Hol egy
burekot majszol, hol egy pletenicát, aztán csodálkozik, hogy a kajmak meg kifog magán! 
    - Ne nevessen Holmes! Legyen már kicsit elnézőbb!
    - Igaza van, barátom! De már akkor is elnéző voltam, mikor a felszálláskor felrúgta annak a
macedón asszonynak a tejeskannáját! Bennünket nézett mindenki! Mekkora botrányt kavart! De tudja mit? Borítsunk rá fátylat! Tartson ki, Nisnél megáll a vonat, lesz módja diszkréten nadrágot
váltani. ((jud) 2010-06-18)

    - Őszintén szólva, nem feltételeztem volna ekkora adag dilettantizmust a nagy Sherlock Holmestől! - mondta Dr. Watson sértődötten. - Méghogy beszartam!
    - Csak vicc volt, barátom - enyhített a szigoron Holmes. - Rögtön láttam, hogy valami
jelentőségteljes közlést fontolgat, hát gondoltam, kiugrasztom a nyulambulamat a bokorból.
    - Nem is tudtam, hogy magának van humora - igazgatta az öltözékét Dr. Watson.
   - Vérbeli angol úriember nem létezhet humor nélkül, de most inkább hagyjuk ezt - sommázott a
mesterdetektív. - Mutassa csak azt a kondenzcsíkot!
    - Azt akaram volt megjegyezni, hogy beleültem valamibe, és az a teljeskanna dolog sem úgy volt,
ahogy hitte...
    - Tudom, csak az éberségét próbáltam tesztelni - mondta Holmes, és egy detektívlupét vett ki a
skótkockás detektívmellénye rejtekzsebéből.
    Szinte ezzel a mozdulattal megpenderítette a doktort a tengelye körül, kissé meghajoltatta, hogy az ülepén megfeszüljön a nadrág, majd közelebb hajolva az ominózus barna vonalhoz tüzetes alapossággal megvizsgálta.
    - Jól sejtettem - dőlt hátra elégetedetten. - Ez a csík kedves Watsonom nem más, mint egy lenyomat. Olyasféle, mint a torinói lepel, azzal a különbséggel, hogy ez nem Jézus, hanem az Ibár folyó hű lenyomata!
    - Jézusom! - csapta össze a kezét Dr. Watson, és mint a kutya a saját farkát, megpróbálta
körbeforgásos módszerrel földeríteni a fenekén keletkezett lenyomatot. - Hát ez meg hogy lehet!?
    - Röviddel azelőtt, hogy leült, valaki itt egy térképet tárolt - mondta Holmes. (ms 2010-06-18)

Legyen valaki modortalan
    - És ebben a dög melegben a térkép az ülésre olvadt! - feszített egyre türelmetlenebbül dr. Watson.
    - Pontosan, és onnan a maga ülepére!
   - Soká babrál még a seggemen Holmes? Vagy felegyenesedhetek végre? - csattant fel Watson.
   - Nyugalom barátom! Ne vetkőzzön már ki magából! És a híres, angol jómodor?
   - Könnyen dumál Holmes! Nem a maga seggén van lenyomat!
   - Jól van, de a nadrágot feltétlen vegye le! Nem nézegetem tovább az ülepét!
   - Ezt meg hogy a francba gondolja Holmes? Nincs másik nadrágom! Rohadtra kihíztam mind Dojránban! Sherlock Holmes visszacsúsztatta mellénye zsebébe lupéját, majd beletúrt a táskájába.
   - Vegye fel ezt! - húzott elő egy megkötős, barna macedón nadrágot.
   - Magamnak vettem, de átadom - mondta, majd diszkréten kotorni kezdte a pipáját. - Ha jól sejtem, a térképet nem sokkal a felszállásunk előtt vitték el.
   - Tudja, mi történt a felszálláskor? - kérdezte megenyhülve dr. Watson, miközben magára rángatta a nadrágot.
   - Hogyne! Valakik meghallották, mikor a kalauzzal beszélgettünk, és megtudták, hogy ide szól a jegyünk. Magát hátba taszították, mire felrúgta azt a tejeskannát. A ribillió alatt gyorsan felmarkolták a térképet - összegezte Holmes. - Mivel a vonatról senki sem szállt le, a térkép most is a vonaton van.
   - De miért ilyen fontos ez a térkép?
   - Nézze! - mutatott Holmes egy tisztán kivehető jelre a nadrágon.
   Ebben a pillanatban a vonat hatalmas csikorgással megállt.
   - Valaki meghúzta a vészféket! - kiáltották egyszerre. ((jud) 2010-06-19) (JÓ+)

Valaki találkozzon az orvossal
Ahogy az ilyenkor a világ bármely pontján történni szokott, a vonat előbb lelassult, aztán megállt.
    Holmes és Watson odadugták fejüket a kabinablak üvegéhez és az értetlenkedés világszerte ismert
módján, elkerekedett szemmel bámultak kifelé.
    Az üvegen túl nem látszott semmi azon kívül, amit sötétségnek szokás nevezni, de ezt mindketten úgy értelmezték, hogy most, mivel megállt az Orient Express, ez az istenverte táj, ez a Szerbia, vagy mi a fene, körülvette és elfogta őket, ahogy az óvatlan katonákat szokta az ellenség.
   - A félelmetes szerb éjszaka... - suttogta Wattson a hirtelen támadt csöndben, amelyet időnként kísérteties pattogások és pendülések - a hűlő alkatrészek zaja - törtek ketté.
   - Igaza van - helyeselt a mesteredetektív. - Ebben az órában indulnak portyára az őrületet hozó szerb mocsári tündérek.
   - Nem is tudtam, hogy jártas a szerb mitológiában - csodálkozta túl a félelmét Watson.
   - Nem mondhatnám, hogy jártas vagyok, de olvastam erről egy cikket a Londoni Tükör különkiadásában.
   Hallgattak egy darabig.

   Aztán hirtelen feltárult a kabinajtó, és belépett a robusztus alkatú szerb kalauzovics.
   - Goszpodin Sherlockovics Holmesovics? - kérdezte az orvostól az első találkozás leplezetlen izgalmával.
   - Ő az! - mutatott Holmesre a megszólított.
   - Azonnal velem kell jönnie - fordult a kalauzovics immár Holmeshez, kifogástalan angolsággal.
   - És vajon miért? - kérdezte Holmes szintén kifogástalan angolsággal.
   - Gyilkosság történt, kifogástalan angolsággal - mondta a kalauz. (ms  2010-06-20)

Valaki pletykálkodjon a görög mecénásról
A kalauz sandán mérte végig dr. Watson öltözékét, kifejezetten a macedón nadrágot illetően. Némiképp furcsállotta e darabot az egyébként kifogástalan kinézetű angol úron, de blazírt képpel siklott át a jelenség felett. Elevenen élt még benne múltheti szégyenletes ballépése, mikor a peronon összetévesztett egy indiai hercegnőt egy bőszoknyás cigányasszonnyal, és ebből nem kis kellemetlensége támadt. Igazán akkor kerekedett el a szeme, mikor dr. Watson könyékig belekotort a nadrág bal szárába. Legalább annyira megkönnyebbült, mint meglepődött, amint végül a doktor egy viseltes jegyzettömböt húzott elő a gatyájából. Nem tudhatta, hogy Watson nemcsak hűséges kísérője, hanem egyben krónikása is a detektívnek.
   - Lássuk a hullát! - mondta Holmes.
   - A hullákat! - helyesbített a kalauz.
   - Ezt meg hogy érti?
   - Ketten vannak. Egy görög mecénás, és egy nő. Az utaslista szerint a felesége, de azt beszélik, inkább a szeretője. Szerintem is! Kérem, kövessenek!
   A pár hálófülkéje teljesen átlagos képet mutatott, már amennyire átlagosnak volt mondható bármi is ezen a királyi vonaton, két átlagos hullával. Holmes a farzsebéből elővette kockás noteszét, melynek lapjai közt sínylődött egy valaha tintaceruzának mondott csutak, és jegyzetelni kezdett.
   A hamutartóban egy elhamvadt papírdarab maradványai kornyadoztak.
   - És ez? - mutatott Watson a görög kezében szorongatott furcsa tárgyra.
   - Ez barátom, ha jól látom, egy pálinkafőzde mintavételhez szolgáló vörös réz csapja - mondta Holmes. ((jud) 2010-06-25)

A két átlagos hulla a következő módon helyezkedett el a hálófülke szűk enteriőrjében: az alig négy láb magas görög mecénás deréktól lefelé csupasz állapotban hajolt ki az ablakon, ahonnét szaporán fújdogált befelé a szerbek által szanyalicának nevezett éjszakai szellő. Kiderült az is, hogy a hulla fényesre koptatott farpofái közé valaki egy névjegykártyát illesztett - ezt Holmes lupé nélkül is rögtön észrevette.

    A legalább kétszáz bécsi fontot kitevő, a sarokban Buddha szoborként halmozódó női hulla ezzel ellentétben deréktól fölfelé volt csupasz, ám dús kebleire holtában is mereven - hullamereven - szorított rá egy satrováci mintákkal gazdagon telehímzett keszkenőt. A kendő mintái között Holmes az elveszettként katalogizált Mataruska banjai kódex első mondatát fedezte föl. Azért tudta ezt ilyen csalhatatlanul, mert ez a pár ciril betűs szó volt a Londonban megjelenő Serbia Today nevű periodika mottója, és ő ennek megrögzött előfizetője volt.
   - A jelekből arra vetek, hogy ezek ketten valamilyen ocsmány szexuális játékot űztek, amikor a gyilkos rájuk szabadult - közölte a körülötte állókkal. - Meg kell tudnunk, mi volt ez a játék, mert akár még indíték is lehet.
   A kalauzovics - akit Milosnak hívtak - addigra már kicsippentette a névjegykártyát a kényes helyről, és a fény felé fordítva betűzni kezdte:
   - Abrosz Tisztakosz, akolosz telepakolosz iparosz - olvasta.
   - Igen, ez ő - bólintott Holmes. - Abrosz Tisztakosz, a híres görög vendéglátós! (ms 2010-06-25)

Legyen valaki megértő
     - Miből gondolja? - kötekedett a doktor. - Tán felismeri a hátsó képéről?
    - Watson! Emlékszik az idei Epsom Derby férfi lábszépségversenyére?
    - Igen! Egy szőröslábú görög nyerte.
    - Mr. Tisztakosz, a tetovált sarkú! - mutatott a hulla csülkeire Holmes.
    Ekkor a nő a sarokban furcsa, szellentésgyanús hangot hallatott, és egyidejűleg hullamerevségéből
is sokat veszített. A kétszáz bécsi font már százötvennek sem látszott, bőre elernyedt, feje rábillent a satrováci mintákra.
    - Egy guminő! És ereszt! - undorkodott dr. Watson. 
    Zavartan pillogtak. Sosem láttak effélét, de nem is láthattak, hisz a bábu a Magyar Ruggyantaárugyár kraljevói üzemének titkos prototípusa volt.
    - A szexuális játék! - hebegte Holmes.
    - A frászt! De megértem önöket, a látszat ellenem szól. Magam is így gondolnám - nyögött a hulla, és gyomra tájékát markolászva lekászálódott az ablakból. - Dragutin Dimitrijevics ezredes, a szerb hadsereg felderítő parancsnoka vagyok, és igen kényes ügyben nyomozok a vonaton. Ezt a gumibábut itt találtam a fülkében, de majdnem elájultam, mire felfújtam. A görög meglepett, és úgy gyomorszájon vágott, hogy a maradék levegőm is elfogyott. Kihajoltam az ablakon, és elvesztettem az eszméletem - takargatta kínosan csupasz alfelét - A nadrágom is ő cibálhatta le.
   - És a tetoválás? - kérdezte Holmes.
   - Erre nem válaszolhatok - mondta az ezredes.
   Közben a görög vigyorogva szállt fel a vonat mellett várakozó szekérre, és elhajtott a titkokkal terhelt szerb éjszakába. ((jud) 2010-06-27)

    - Nos, uraim, ha nincs hulla, akkor itt nekünk nincs semmi keresni valónk - közölte Holmes, aztán sarkon fordult és elhagyta a kabin guminővel meg pucér szerb ezredessel zsúfolt fennségterületét.
    Dr. Watson alig győzte követni.
    - Már megbocsásson... - lihegte, miközben a szűk vonatfolyosón Holmes árnyékát taposta -, de negyven éven keresztül minden nyomozati rezdülését híven följegyeztem, mégsem emlékszem, hogy ilyesmire akár egyszer is precedenst teremtett volna.
   - Mit ért ezen a homályos fejtegetésen, barátom? - pöffentett hátra egy adag dohányfüstöt a mesterdetektív.
   - Egészen pontosan azt, drága egyetlen barátom, hogy soha, semmilyen szín alatt nem futamodott még meg egy olyan ügy elől, amely szinte hemzseg a gyanús elemektől!
   - Nocsak, nocsak! - szólt hátra Holmes. - Azt akarja mondani, hogy észrevett valami furcsát?
   - Nem is egyet! - rikoltott Watson éjji lidérceket meghazudtoló hevességgel. - Itt van például az a tény, hogy mindenki perfect beszél angolult, ráadásul yorkshire-i nyelvjárásban. Hogy a fenébe lehet ez? Aztán: az ezredes vajjon miért fúj fel egy véletlenül talált gumibábut csak úgy? Passzóból? Kötve hiszem. És ez az egész görög ügy is, hát hogyis mondjam csak, sántikál, és itt ez a tetoválás, meg a rézcsappantyú is, amit a guminő kezében találtam.
   - És amire én azt mondtam, hogy egy pálinkafőzde alkatrésze - fordult hátra Holmes. 
   - Mi a pöcs az a pálinkafőzde? - így Watson.
   - Az egyfajta orákulum a szerbeknél. Jöjjön, leszállunk - így Holmes. (ms 2010-06-28)

Valaki hányjon ki az ablakon
   - Várjanak uraim! - suttogta alig hallhatóan egy kétségbeesett női hang.
   Megálltak. A folyosón egy teremtett lelket sem láttak.
   - Ott, ni! - bökött dr. Watson az egyik fülke félig nyitott ajtajára.
   Holmes pipájába szippantott, és a felizzó parázzsal bevilágított a sötétbe. Jól öltözött, kifejezetten szép nő feküdt a fülke padlóján. Sokat rontott az összhatáson, hogy a saját hányadékában.
   - Tisztakosz felesége vagyok - szólt a nő kínlódva. Szája habzott, és kísértetiesen meresztgette a
szemét. Holmes nem bírta az ilyesmit, gyomra megemelkedett, mégis lovagiasan nyújtotta kezét, hogy
felsegítse a nőt.
   - Hagyja, mindegy már! - nyögte a nő. - Megmérgezett a rohadék.. rájöttem a titkára.. jelek a bábu
hasán..
   Holmes közelebb hajolt, de így is alig értette a nő szavait. A förtelmes bűzben nem tudta tovább
tartani magát, lerántotta az ablakot, és kihányt az éjszakába. 
   - Elégette a térképet... - hörögte a nő - Yorkshire-ben lakik a.. ne hagyják a pénzt.. meghúzta a vészféket.. felszállt a vonat mellett egy fogatra.. két fekete ló.. fehér folttal.. láttam.. várták.. a térkép.. hatalom.. Ibár.. a hídon..
   Dr. Watson leguggolt a nő mellé, és ajkát biggyesztve nézett a detektívre.
   - Tessék! Máris van egy hullánk!
   - Barátom, osonjon vissza gyorsan a guminőért, én addig hozom a csomagokat! Most már tényleg
szálljunk le, mert mindjárt indul a vonat! - törölgette magát Holmes, majd teátrális mozdulattal a
homlokára csapott - Watson! Maga tényleg nem tudja, mi az a pálinkafőzde? ((jud) 2010-06-29)

Legyen valaki savanyú
Watson a Burningtown-i leányneveldében iskolázódott - véletlenül íratták be oda - így kifogástalan modort tudhatott magáénak. Most is rögvest visszafordult, bár nem éretette, mi szüksége van Holmesnek arra a guminőre, ami leeresztett állapotában szinte az egész vonatkabint beterítette.
   Furcsállotta azt is, hogy a Mester - így nevezte magában Holmest - ilyen könnyen lépre megy egy szemlátomást össze-vissza hazudozó nőszemélynek, akinek szavaiból egy vak birminghami koldus is láthatta, hogy a becsapás ősi módszerét követve sorjázódnak. De hát mindegy, sóhajtott Watson, a sötétben is jól érzékelhető savanyúsággal. Önmagának azért bevallotta, hogy azok után, amit átélt ezzel a nyomozófenoménnel, most egy kissé csalódott. Ilyesmire például, bárhogy is erőlködött, nem tudott visszaemlékezni. Mármint arra, hogy nyakig benne vannak egy komplikált ügyben - fölfújt majd leeresztett guminő, tetovált lábú, meztelen szerb ezredes, menekülő görög mecénás, rézcsappantyú, angolul tudó szerb kalauz, és egy hányadékos nő, aki csak úgy rájuk ront a maga hullaszerű mivoltával, miközben olyan adatokat közöl, amelyeket a főnök más esetben a saját találékonyságával szokott volt kideríteni - hát hogy is mondjam csak... 
   Watson szomorúan ballagott a kabin felé, és egyre inkább siralmasnak érezte ezt az egész történetet. Közben megérkezett a kabinhoz, és mélységes szomorúságában már azon sem csodálkozott, hogy az teljesen üres - mondhatni - guminőtlen - állapotban fogadta. (ms 2010-06-29)

Köddé vált minden és mindenki, de álmélkodni nem volt idő. Épp csak le tudott ugrani az induló vonatról, amit utóbbi évei legnagyobb sportteljesítményének értékelt. Holmes a csomagokkal várta. Néztek az elpöfögő vonat után, és ez a pöfögés előcsalta Watsonból a detektívet. Gondolataiban cikáztak a nap képtelenségei. A míves pipa helyett, egy ócska utánzatot vélt látni Holmes szájában, ami teljes képtelenség. Aztán Holmes reagálása a nadrágját ért balesetre, ami hozzá méltatlanul közönséges volt, leszámítva azt az állapotot, mikor a felügyelő többet ivott a kelleténél, de ezt a lehetőséget most kizárta. Majd a kalauz és az ezredes yorkshire-i nyelvjárása. Nem talált magyarázatot. Szótlanul bandukolt a felügyelő mögött, és egyre inkább érezte, Szkopje óta, ahol felszálltak a vonatra, valami nem stimmel. Ez a sok baromság, ami a vonaton érte, túl valószínűtlen így egycsokorban. Annyira ostoba nem lehet, hogy semmit sem ért, valahol csavarnak kell lennie. Jól emlékezett, mivel a Burningtown-i leányneveldében tisztaságra is tanították, az ülést alaposan letörölte, mielőtt helyet foglalt. Amibe beleült, az csak akkor kerülhetett oda, mikor kiment a mellékhelyiségbe. Mire visszajött, Holmes elszundikált, és
hortyogott. Furcsállotta is, mert a felügyelőnek az nem volt szokása, ráadásul egész nap úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Döbbenten ízlelgette a szót: kicserélték. Már biztosan tudta, az előtte baktató Holmes nem az ő gazdája, hanem egy szélhámos, mondhatni szélholmes. ((jud) 2010-06-30)

De ezt a gondolatot gyorsan elhessegette magától. Részint, mert Holmes egy adag különcségért máskor sem ment be a sarki vegyesboltba, részint, mert a hűvös szerb éccaka alaposan próbára tette a derék életrajzíró idegrendszerét. Vajon a nagybecsű Olvasó gyalogolt-e már szerb éccakában, egy vonattöltés oldalán? Töltés mellett bandukolni verőfényes napsütésben sem az a passzió, amire egy burningtowni leányneveldében kupálódott öregúr vágyik, de ha ez a bandukolás éjnek évadján és a céltudatosság legcsekélyebb jele nélkül megy végbe, akkor maga a szőrmeresztő borzadály.
    Körös körül mindenféle szerb lidércek emelkedtek ki a ködből és zörgő csontkezükkel ijesztgették szegény Watsont, akin most még a felvilágosodott világszemlélet sem segített. Ez itt, Szerbiában valahogy megszűnt. Itt legendák kergetőztek véres mendemondékkal, miközben ezek a véres mendemondák vad rémmesék farkát harapdálták. Watson műfogsora erős vacogásba kezdett, bár ezt a dögögős járás rovására is ráírhatta. Egyre inkább eltávolodtak a föksorakoztatott gyászkocsikra emlékeztető vonatszerelvénytől, amelynek vaksi, időlepte ablakai mögött mintha tipikusan szerb kísértetek lebegtek volna. Az Orient Expressz mozdonyából egy szikra sem pattant ki, nem beszélve az élet egyéb jeleiről. Nem csoda, hogy Watson igyekezett minél közelebb kerülni a szemlátomást céltudatosan lépdelő mesteréhez, aki lám, fölfedezett valami ösvényfélét, ami egy messzi távoli, pislákoló fényhez vezetett. (ms 2010-06-30)

Sherlock Holmes rendületlenül pöfékelve csörtetett előre. Pipája füstje a doktor képébe szállt, aki egyáltalán nem bánta, hisz leányneveldei emlékeiből úgy sejlett, a pipafüst elriasztja magát az ördögöt is, ilyenformán a szerb éjszaka surrogó rémei ellen is hatásos kell legyen. Elegendő ideje haladtak ahhoz, hogy félelmét elnyomja fáradtsága, öszvérmód nyomult Holmes mögött. Végre a hívogató fény előtt álltak, egy viharlámpa lángja imbolygott az útszéli fogadó bejárata felett.
   Bentről éktelen ricsaj, és vérpezsdítő tamburaszó hallatszott.
   - Jöjjön Watson! - tett néhány meglepő tánclépést Holmes.
   De Watson a nap történései után már nem csodálkozott semmin, elszántan követte gazdáját. A tágas teremben, különböző ruházatú emberek összekapaszkodva ropták a táncot, bocskorok, csizmák, és papucsok verték a port. Egy balkáni mulatság őrült kavalkádjába csöppentek.
   - Isten hozta önöket uraim! - pattant elébük a fogadós, és nem is tágított, míg nyájasan ölelgetve, és hevesen gesztikulálva beléjük nem diktált néhány pohárka szerb slivovicát.
   - Látja Watson, hasznát vesszük a macedón nyelvtudásunknak! Szinte mindent értek! - mondta Holmes két pohárka közt.
   Watson bajt szimatolt, de a fáradtság, és főképp a pálinka elzsibbasztotta. A sarki asztalnál mintha a kalauz és az ezredes társalogtak volna elmélyülten, de már ezen a képtelenségen sem akadt fenn, csak legyintett.
   - Érezzék otthon magukat! - bazsalygott a fogadós.
   - Egyáltalán, hol vagyunk? - kérdezte bódultan a doktor. ((jud) 2010-07-04)

Írjon alternatív szálat 3 résszel korábbtól
Ezt megelőzően, cirka fél órával, egy kalauz kinézetű ember ugrott le a veszteglő Orient Expresszről. Nem árulunk el titkot - az Olvasó úgyis kitalálhatta -, hogy Milos Krsztics volt, az angolul perfect beszélő kalauz, aki most új oldaláról mutatkozott be: ugrás közben ügyes flip flappel kikerült egy tüskös bozótot, és egy előre odakészített pocoktúráson ért talajt, ami tökéletes helyismeretről árulkodott.
   Milos Krsztics ezt követően akkurátusan lehámozta magáról a szerb kalauzöltözéket. Ha lett volna ott valaki, hogy ezt a férfisztriptízt megkukkolja - elárulhatjuk: nem volt - a lehető legközönségesebb, testhezálló atlétaöltözet kibukkanásának válik szemtanújává. Milos Krsztics hátulgombolós, műselyem göncén még a szokásos keresztbe csíkozás is földerengett, ami azt bizonyította, hogy ez az úriember nemrég valamelyik vándorcirkusz truppjához tartozott. Gyanítható, hogy a becses Olvasó is látott már ilyen jelmezben pompázó trapéztornászt (a töke éppen úgy dudorodik, ahogy egy közepes méretű csicsókagumó, és éppen ez az, ami emlékezetessé teszi ezt a látványt).
   Mivel, mint jeleztük, Milost nem látta senki (a lidércek köztudottan nem számítanak), néhány rugózó mozdulat után akadálytalanul megindulhatott azon a csapáson, amelyen nem sokkal később Holmes és Watson is megindultak. Köznapi nyelven mindez azt jelentette, hogy Milos Krsztics jó kutyafutásnyi idővel előtte járt a két angolnak, és ugyanennyivel hamarabb ért a fogadóba is.
   Amint belépett, velőtrázó üvöltés harsant. (ms 2010-07-04)

Negatív érzések Boszniában
- Elegem van ebből a teszetoszaságból! Történjen már valami, különben szétzavarom az egész
kompániát! Elfelejtette, miért jöttünk? – csapódott az emeleti szoba ajtaja, és - bár akkoriban
erről még fogalma sem lehetett senkinek -, egy kiköpött Danny DeVito viharzott le a lépcsőn,
paprikavörös fejjel. Milos Krsztics dermedten állt a bejárati ajtóban.
- Mi tartott ilyen sokáig? Azt hittem, sosem ér ide! – üvöltött rá a mérges törpe – Reggel
indulunk!
Krsztics a boszniai útjukra gondolt, akkori rossz érzéseire. A Hérakleitosz vándorcirkusz mindig
váratlanul bukkant fel ott, ahol a görög kijelölte. Pillanatok alatt felhúzták sátrukat, és a
naponta több előadással, átvették a hatalmat a lakosság felett. Tudta, hogy közben Mr. Tisztakosz
nevéhez méltó ügyeket bonyolít. De a szórakoztatás kézen fogva jár az újdonsággal, idővel a
legizgalmasabb is unalmassá válik. Így volt ez a cirkusszal is, ami - legalább magának be kellett
vallania - nem volt más, mint kis- és nagystílű szélhámosok gyülekezete. Már Boszniában érezte, nem
mehet így sokáig, és ezek az érzései most ismét előjöttek, ahogy a kocsmában mulatozó csepürágókat
nézte. Borús gondolatai elől az őrült táncba menekült.
Percekkel később ebbe a forgatagba érkezett elcsigázva Sherlock Holmes és dr. Watson, és mire
feleszméltek, túl voltak a fogadtatás több pohárnyi megpróbáltatásán. A doktor hiába
kérdezősködött, senki se figyelt rá, de nem adta fel.
- Holmes! - próbálta túlharsogni a tamburazenekart - Mi a fenét keresünk itt? ((jud) 2010-07-08)

Valakit üssenek pofon
Ekkor olyasmi történt, amire a Brit Világbirodalom fennállása óta nemigen akadt példa: a nagy Sherlock Holmes, megannyi rafinált bűneset leleplezője, a detektív gigász odalépett az egyik Páncsis-fenyőből gyalult ivóasztalhoz, találomra fölmarkolt egy odakészített pálinkás fityókot, és mielőtt még Watson azt mondhatta volna: bozsemiloszt, az utolsó cseppig kiitta a tartalmát.
    De ez még semmi: bárdolatlan tettének elkövetése után Holmes csak úgy, natúrban fogta magát és bependerült a szilajul táncolók közé! Tágított magának egy kis helyet, két oldalsasszé után fölvette a ritmust, aztán, mielőtt még Watson álla koppanhatott volna a jóféle Páncsics-fenyőből nyalult padlón, járni kezdte a szerbek által sajátjuknak mondott, de valójában a siptárok kuturális hagyatékába tartozó topogós táncot, a sotát.
   Watson úgy nézte ezt a jelenetet, ahogy egy régebbi, közös esetük alkalmával a Middletoni kísértet előbukkanását a szerszámos sufniból. Moccanni sem bírt, mert hiszen a gazdája, a nagytekintélyű Sherlock Holmes úgy sotázott, ahogy egy született vadrác, ha nem különben.
   Ki tudja, mi lett volna a vége ennek az egésznek, ha Holmes fejéről nem repül le a kockás detektívsapka, és vele együtt az egész hajzata. Watson csak most döbbent meg igazán: az eddig Holmesnek hitt társa így, haj nélkül egészen más személynek mutatkozott, mi több: semmi hasonlóságot nem mutatott az eddig ismert Sherlock Holmessel.
   Watsonnak ez már túl sok volt: vett egy nagy lendületet és erőteljesen pofonvágta magát. (ms 2010-07-09)

Lebegtesse meg a sztorit
Beleszédült, akkorát suhintott. Megrázta a fejét, hogy kusza gondolatait gatyába rázza. Körbesandított, de a szilaj táncosok közt a megszokott fazonú Holmes ropta a sotát, szájában az elmaradhatatlan pipával. A következő pillanatban szélvészként perdült elébe:
   - Jöjjön! Táncoljon maga is! - vonta maga után a döbbent doktort.
   Fél óra múltán, kifulladva rogytak le a Páncsis-fenyőből gyalult ivóasztalhoz.
   - Bevallom Watson, azért szálltunk le a vonatról, mert eszem ágában sem volt egy újabb nyomozásba bonyolódni. Igazán megérdemlünk egy kis pihenést - mondta Holmes levegőért kapkodva.
   - Messze van innen az Ibár? - kockáztatta meg a kérdést lihegve dr. Watson. - Szívesen írnék róla egy útleírást.
   - Ez jó ötlet barátom! Úgy hallottam, a cirkuszosok éppen arrafelé tartanak, velük bejárhatnánk a vidéket. És ha már itt vagyunk a slivovica hazájában, kóstoljuk meg minél több helyen. Akár a pálinkafőzésről is írhatna egy riportot - hunyorgott Holmes, azzal egy újabb tele fityókot tett a doktor elé. Watson tudta jól, hogy Holmesból mindig kibukik az állat, ha többet iszik a kelleténél, de ez a Holmes szemlátomást jól bírta a bevetést. Kihörpintette poharát, és elvegyült a forgatagban.
   Dr. Watson fáradtságra hivatkozva felvonult a szobájába. - Álmodom, vagy ébren vagyok? - morfondírozott magában. Maga sem tudta, mi történik. Elővette a vonaton levetett nadrágját, és elgondolkodva nézte rajta az Ibár térkép foltot, a jól kivehető jellel, mintha csak egy üzenetet tartana a kezében. ((jud) 2010-07-10)

Mutasson be egy stresszes helyzetet
Az éjszaka fennmaradó részében nem aludt egy szemhunyást sem. Részben, mert a szobája egybe esett a fogadó konyhájával, részben mert már nyakukon volt a reggel. Úgy öt perc múlva vissza is ment az ivóba, ahol Holmes, Krsztics meg a fogadós egy borovifenyőből gyalult asztalnál elélyülten pusmogtak valamiről.
    Watsonnak meghatványozódtak a rossz érzései. Kedélyességet erőltetve magára odalibbent a beszélgetőkhöz és azt mondta:
    - Ahogy itt maguk diskurálnak, az engemet arra a régebbi esetünkre emlékeztet, amikor a manchesteri rémet, azt a Wayne Rooney nevű ocsmány férget hosszú nyomozás után bekerítettük a helyi clubban. Plasztikus élénkséggel él bennem az a jelenet, ahogy maga barátom rákönyököl a jóféle indiai cédrusból faragott asztalra, a jobbján meg ott ül Alex Ferguson, a város sheriffje, balján meg Evra a szerecsen inas. Ugyanebből a szögből néztem le önökre, ahogy most is, és ugyanezt a dagadt feszültséget láttam mindnyájuk ábrázatán. Ugye maga is emlékszik erre az esetre Holmes?
   Holmes bárgyún felnézett, és azt mondta:
   - Úgy emlékszem, mint a makk! Olyan ez nekem, mintha tegnap történt volna. A tanácskozás után... - elakakadt, sunyi, körbenézett.
   - Leigazoltuk a szemetet! - segítette ki Watson.
   - Úgy van, leigazoltuk a disznót! - mondta Holmes, aki alig öt láb magas, köpcös, karvalyorrú és tökkopasz ember volt, de a doktor nem csak emiatt tudta, hogy ez az fószer nem lehet az ő barátja.
    Wayne Rooney ügy ugyanis nem létezett másutt csak a doktor képzeletében. (ms 2010-07-11)
(JÓ+)

Az igazi Holmes biztosan jót röhögött volna ezen a képzelt ügyön, gondolta Watson. Nézte, amint alkoholtól kivörösödött képpel ültek ott azok hárman, az éjszaka romjain, mint valami vörös ördögök a pokol tornácán, és nagyon tanácstalannak érezte magát. Mégis, mintha mindent a legnagyobb rendben talált volna, leült az asztalhoz, és blazírt képpel, egyszerre nézett mindhármuk szemébe. Nem volt
választása, eljátszotta a hülyét, ami ebben a helyzetben éppen csak kicsit esett nehezére.
   A hajnalig tivornyázó cirkuszosok már összepakoltak, a karaván indulásra készen állt a fogadó előtt. Hogy merre tartanak, ezen Watson már nem rágódott, hisz azt sem tudta, hol vannak. Egy dolog érdekelte, hogy mi lehet a barátjával. Fura érzés kerítette hatalmába, a nyomozás izgalma bizsergette.
  A cirkusz szupersztárja, a kiszámíthatatlan, sima modorú Jabulanics - a zsonglőr - és neje álltak meg előttük.
   - Jöjjenek uraim! Velünk fognak utazni - fordult a gömbölyded Jabulanicsné Holmes és Watson felé.
   Ekkor kivágódott az emeleti szoba ajtaja, és Watson tátott szájjal nézte a mélynövésű, tetovált sarkú fazont, aki kiabálva robogott le a lépcsőn.
   - Hol az a krónikás? - harsogta.
   Dr. Watson felpattant a padról, de olyan szerencsétlenül, hogy lába beakadt a mögötte megbúvó utazótáska fülébe, és hanyatt vágódott az ivó kövén. Azonnal elvesztette az eszméletét.
   - Tegyék a kocsira, vigyázzanak rá! - intett a tetovált sarkú - és Vuvuz Ella, a kivénhedt szakállas nő, kürtjével jelt adott az indulásra. ((jud) 2010-07-14)

Példázat a bolgárok közömbösségéről
Számos példát lehetnek felsorakoztatni, amikor egy fejre mért ütés következtében különös képességek szabadultak fel a megütött egyén elméjében. Watson szakasztott így járt.A hanyatt eséssel cifrázott fejbeverés felszabadította benne azt a régi tudást, amelyet még ifjú, cselédkönyves orvosként tömködött magába.Ezekben a boldog és zaklatott időkben fokozott érdeklődást mutatott a szerb népi gyógyászat iránt,aminek csúcspontján beiratkozott egy gyorstalpaló szerb nyelvtanfolyamra. A kurzuson azon kívül, hogy jebo te sunce zarko nem jegyzett meg semmi mást,de a látens módon konzervált szerb tudása most hirtelen előbugyogott. A kocsin fekve,ájulást mímelve tökéletesen megértette a körülötte csevegők szerb párbeszédét,mely így hangzott:
   - És ezzel a morc alakkal mi legyen? - kérdezte Dögrágó Jabulanics, a zsonglőr.
   - A kolostorig még van időnk eldönteni. Talán tudunk neki valamilyen munkát adni a truppban is, mondjuk jó lesz oroszlán eledelnek - szólt egy görög akcentusú hang, aki nem lehetett más, mint a főnök, Abrosz Tisztakosz.
   - Én azt mondom, hajítsuk bele az Ibárba - mondta egy harmadik, akinek hangjában Watson a hamis Holmest vélte fölfedezni.
   - Nem tehetjük - így a görög. - A két vadangol csak együtt lehet hasznunkra. Egymás előtt fogjuk őket gyötörni, mert így hamarabb megtörnek és teljesítik a feltételeinket.
   - Hülyeség! - károgott Krsztics a saroglyából. - Te mit szólsz ehhez Vukasin bácsi?
   - Bolgár vagyok, leszarom - jelentette ki a nőimitátor.
    Ennyiben maradtak. (ms 2010-07-15)

A monoton zötyögés elringatta az éjjeli tivornyától megfáradt társaságot. Jabulanics a bakon, nyakát majd kitörve bóbinyált, hol előre, hol hátra bakkant a feje, Tisztakosz versenyt hortyogott Holmes-szal, akiről dr. Watson immár többedszer megállapította, hogy nem is Holmes. A társaságot elnyomta a buzgóság. Watson minden félelmével és bátorságával lecsusszant a szekérről, és
bebukfencezett az út menti tüskös rekettyésbokrok közé.
  - Jebo te sunce zarko! - bukott ki belőle nyelvtudása, és egyéb cifraságok is, de nem értette tökéletesen magát, rég volt már az a nyelvtanfolyam. Köpködött a portól, és jujgatott a tüskék szaggatásától, mégis, jóleső felsőbbrendűséggel figyelte, amint a karaván elhaladt mellette. Mikor az utolsó szekér is eltűnt a porfelhőben, feltápászkodott, és fogalma sem volt, hogyan tovább.
  - Elvesztett valamit? Vagy elvesztették magát?- kérdezte egy hang mögötte.
  A doktor ijedtében majdnem lenyelte összecsattintott fogsorát, de holmi szerb jagabanya helyett csak Milos Krsztics állt fölötte, kifogástalan angolsággal, barátságosan.
   - Csak nem követett? - kérdezte Watson hülyén, mert nem jutott más az eszébe.
   - Jöjjön, elkötöttem egy lovat, üljön föl gyorsan, meg kell előznünk a karavánt! - mondta Krsztics határozottan, elengedve a kérdést a füle mellett. - Ne szórakozzon, szükségem van magára!
  Dr. Watson még életében nem ült lovon, és ahogy kapaszkodott Krsztics mögött, megcsípte magát, hogy biztos legyen benne, nem álmodja ezt az egész baromságot. ((jud) 2010-07-26)

- Bizonyára csodálkozik, hogy ilyen jól bírom az önök nyelvét - mondta Krsztics egy idő után.
- Az nem kifejezés - így Watson.
- Nincs ebben semmi különös - rúgta meg a ló véknyát a kalauzovics. - Én ugyanis Adam Fenwick vagyok.
- Fenwick?! - rántotta meg a ló gyeplőjét Watson. - A Yard aranykoszorús nyomozója?!
- Személyesen.
- Mi ez a színjáték?!
- Nos kérem, végső ideje, hogy megtudja az igazságot - mondta Fenwick. - nemrég tudomásunkra jutott, hogy Szerbiában egy olyan mérvű összeesküvés készülődik, ami végső soron a Brit Világbirodalom integritását is veszélyezteti.
- Sejtettem, hogy valami nincs rendben - morgott Watson. - Szkoplje után Holmesnek, mármint az igazinak nyoma veszett.
- Elrabolták az összeesküvők. Ez is része a tervüknek.
- Mi köze Holmesnek egy szerbiai összeesküvéshez? Mi már mindketten nyugdíjasok vagyunk, a londoni lóvasúton például ingyen utazhatunk.
- Holmes nimbuszára van szükségük - folytatta Fenwick. - Rajta keresztül akarják elérni azt a diplomáciai áttörést, ami az összeesküvésük legalizálásához szükséges.
- És mi célt szolgál ez az összeesküvés? Meg akarják dönteni a szerb államhatalmat?
- Szép is lenne! - kacagott a nyomozó. - A dolog sokkal súlyosabb ennél. Ezek a banditák bizonyos módon és mértékben világuralomra törekednek.
- Jebem ti sunce zsarko! - csúszott ki Watson száján az ismert formula. - És hogyan képzelik elérni ezt?
- A szerbek stratégiai titkának, a slivovica ősi receptjének megszerzésével és kisajátításával! (ms 2010-07-27)

Vigyen a cselekménybe egy meglepő fordulatot
- Megint ez a pálinka! – csapott homlokára Watson, de meg is bánta rögvest, mert egyensúlyát vesztve lecsúszott a lóról, és újfent egy rekettyebokor alatt kötött ki.
   - Ez így nem lesz jó! - magasodott fölé lován a Yard aranykoszorús nyomozója. - Így sosem érünk oda! Nem tudna a lovon maradni?
   Dr. Watson szinte önkívületben, válogatott káromkodásokat mormolva kapaszkodott fel a lóra, majd szorosan átkarolta a meglepett Fenwick derekát, és elegánsan csettintett: Mehetünk!
   Maga sem tudta mikor, de elég hosszú idő múltán - már a fenekét sem érezte a barna macedón nadrágban, és a keze is elkékült a szorításban - egyszeriben megálltak.
   - Ne szorítson annyira Watson, már alig kapok levegőt! Jöjjön, pihenünk! - mondta Fenwick, szétrángatott ruháját igazgatva.
   - Éppen ideje, már alig élek! - kászálódott le a lóról a doktor. Nem is tudta, hogy ért földet, de egyszeriben ott állt a kis útszéli fogadó előtt. Kérdőn nézett a férfira.
  - Folytatná?
   - Egy ideje követem Tisztakoszt, a cirkusz boszniai turnéján csatlakoztam a trupphoz, mint tornász. A kiképzésem lehetővé tette, hogy elvegyüljek a csapatban, a bizalmukba férkőztem. Az a színjáték a vonaton, az akció része. Szerzek még egy lovat, estére a kolostorba érünk. Majd mindent elmagyarázok. Várjon meg, rögtön jövök! - mondta Fenwick, és bement a fogadóba.
- A frászt! - mormogta a doktor. - Nem hiszek én már senkinek!
Egy hirtelen jónak tűnő ötlettől vezérelve visszamászott a lóra. Mire Fenwick előkerült, már a por is elült utána. ((jud) 2010-08-15)

Valaki dicsekedjen a férfiasságával
Ezzel nem is volt semmi baj, ám a ló egy tapodtat sem haladt. Mindössze annyi történt, hogy kapált egy ideig a patáival, aztán feladta. A por tehát szépen lecsillapodott, dr. Watson pedig elérkezettnek látta az időt a hátranézésre. Egy mosolygós alakot látott a ló hátulsó fertálya mögött. Az illető két kézzel fogta a gebe farkát.
– Hova lesz a menet? – kérdezte az idegen yorkshire-i angolsággal.
– Csak úgy előre, az orrom után – mondta Watson zavartan.
– Nem kéne ezt a dolgot meggondolni? – folytatta az idegen.
– Kicsoda maga,és mi jogon kér tőlem számon bármit is? – kérdezte Watson.
– Én pajtás – engedte el a ló farkát az idegen - a te rossz lelkiismereted vagyok. Alanyi jogom van figyelmeztetni téged, hogy óriási hibát követsz el, ha most elvágtatsz.
– Ugyan miért?
– Mert te nem tudsz lovagolni, ráadásul éjszaka van, az én farkam nagyobb, mint a lóé, és te nem ismered a terepet. Idelöki neked a sors ezt a Fenwicket, aki elvezethet a fogságban sínylődő Holmeshez, de te fogod magad, és usgyí, bele a nagy büdös szerb éjszakába! Normális vagy te egyáltalán?
Watson lehorgasztotta a fejét.
– Alighanem igazad van – mondta. – Végső ideje abbahagyni ezt a hűbelebalázs kapkodást. Holmes nem lenne rám túl büszke, ha látna.
– Na látod! Tudsz te, ha akarsz! De azért hadd figyelmeztesselek egy apróságra!
– Ki vele, magunk közt vagyunk – mondta Wattson.
– Nem tűnt föl neked valami ebben az egész hőbelevancban? – kérdezte a lelkiismeret.
– Mire gondolsz?
– Arra, hogy nincs hulla. (ms 2010-08-17)

Elmélkedés: a veszélyről
- Az nincs, de még lehet! – csattant fel Watson – Egyébként, ha Sherlock Holmes nyomoz, akkor van hulla, de most én nyomozok! Ha bénán is. – tette hozzá lehiggadva. Megvakarta a feje búbját, és arra gondolt, hogy hagyni kéne az egészet a francba. A mestere árnyékának sem érezte magát, de tudta, Holmes számít rá, nem hagyhatja cserben. Hogy veszélyes? Mi nem az? Egy átlagos londoni napon is megeshet bármi, mondjuk kisiklik a lóvasút, vagy a ködben kirabolják. Élni veszélyes, akárhol is van az ember, bármit is csinál - elmélkedett.
   - Nos, mi lesz? - kérdezte a lelkiismerete.
   - Mi lenne? Tényleg nem vagyok normális! Mit javasolsz? - kászálódott le a lóról, de hiába meresztgette a szemét, nem látott senkit. Tétován leült egy kőre. Előhúzta a nadrágját a hóna alatt szorongatott táskájából, és újra megnézte a rejtélyes foltot.
   - Átöltözik? - állt meg mögötte Fenwick.
   - Ááá! Csak ezt a foltot nézegetem. Valamibe beleültem a vonaton.
  - Ez az! - kiáltott Fenwick a fény felé tartva a nadrágot - Barátom, ez egy térkép, az Ibár lenyomata, és itt ez a folt egy ősi szerb kolostort jelöl. Holmes megtudta, hogy oda viszik, ezért az ülésre rajzolta, hogy ezzel üzenjen, ha maga beleül. Már biztosan tudom, hol tartják fogva! Induljunk!
   Két lovat vezetett elő. Holmes most örült csak igazán, hogy hallgatott a lelkiismeretére.
   - Kösz! - suttogta a ló hátulsó fertálya felé.
   - Ugyan! - mondta Fenwick. - Így gyorsabb. A cirkuszosok előtt érkezünk, remek tervem van Holmes kiszabadítására. ((jud) 2010-08-21)

Végső ideje, hogy eláruljuk a nagyérdemű Olvasónak, mi történt mindeközben történetünk címzetes
főszereplőjével, a szerb sljivovicával interaktusba került Shelock Holmessel. Nos, a derék nyomozó
a Sveti Jován nevű monostorban tartózkodott, de nem önszántából. Azt követően kvártélyozódott be
ide, hogy a szkopljei vasútállomáson ismeretlenek homokkal töltött kacsabögyet nyomtak a véknyába,
és rákényszerítették, hogy velük tartson. Dr. Watson éppen a peronon bóklászott, így nem tudhatta,
mi történik hírneves cimborájával, de Holmes nem veszítette el a lélekjelenlétét.
- Hová lesz a menet? - kérdezte a marcona alakoktól, természetesen szerbül, mert ifjabb éveiben
brahiból megtanulta kicsit ezt az ékes balkáni nyelvet.
- Csak ide az Ibár folyó völgyébe - mondta az egyik kacsabögyes. - Jöjjön az úr, ha nem akar az
agyonverés sorsára jutni.
- Akar a halál! - mondta Holmes. - Egy pillanat, összeszedek ezt-azt.
- Ez-az a Szveti Jován monostorban is akad - mordult a másik kacsabögyes. - Iparkodjon az úr, ha
nem akarja, hogy szentképpé verjük.
- Akarja a halál, de a nesszeszerem nélkül egy tapodtat sem - kötötte az ebet a karóhoz Holmes. -
Ennyi a genfi egyezmény értelmében minden fogolynak kijár.
- Na jó, hozza a cuccost! - enyhült meg a második bögyes.
Holmes úgy tett, mintha lehajolna a táskájáért, de közben villámgyorsan előrántotta a mindig
magánál tartott barna rúzst, és a padra ráskiccelte az Ibár folyó rajzát a monostorral.
- Mehetünk - mondt aztán. Bízott hű segédjében.
(ms 2010-08-23)

Valakinek tele a puttonya
Dr. Watson elszántan markolta a ló sörényét, mert a kantárt Fenwick elővigyázatosságból a saját
nyergéhez csomózta. A misztikus Balkánról lévén szó, félelmekkel gyötrő éjszaka után érkeztek a
festői szépségű Ibár partjához. A sziklafalba épített Sveti Jovan monostor magasodott előttük. A
doktor vakon követte vezetője utasításait, mire feleszmélt, egy vasajtó előtt álltak.
Holmes hunyorogva nézte a cellája ajtaja alatt beszűrődő fénycsíkot. Órák, tán napok múltak, nem
tudta, mióta van bezárva. A sánta asztalon aszalódó ételhez hozzá sem nyúlt, de a lapos üvegben
odatett slivovica jólesett. Szenvedett a bezártságtól, csak ivott, pipázott és elmélkedett. Tele
volt a puttonya a helyzettel. Képzelgések gyötörték, cellájában két idegen jelent meg, hengerforma
dobozt rázogatott, valószerűtlen helyen, egy idegen nő menekült előle sikítozva. Bódulatában azon
kapta magát, hogy a cellában talált ráckék éjjeli edényt már telehugyozta, kezében színig telt
lapos üveget tart. Undorral tette félre, ki tudja, tán azt is telehugyozta.
Fémes kattanást hallott, majd kinyílt a cellaajtó.
- Drága Watsonom! – derült fel Holmes megmentői láttán.
- Olajra kell lépnünk! Mindjárt itt a karaván!- intette le Fenwick.
A szűk folyosókon utat vesztve egy belső udvarra jutottak, ahol egy hordókkal körülvett szerkezet
szortyogott. Megtorpantak. A tetovált sarkú Dragutin Dimitrijevics ezredes, a szerb hadsereg
felderítő parancsnoka feküdt mellette, holtában is szorongatva egy gumidarabot. Csapdába estek. ((jud) 2010-09-03)

- Csapdába estünk - mondta Holmes -, de nem baj. Minden csapdából van kiút, ebből speciel a kazánon át vezet a szabadulás.
- Arra a szortyogó izére gondol a tűzzel? - kérdezte Fenwick.
- Pontosan - tolta odébb a hullát Holmes. - Amikor idehoztak, két füstösképű szerb éppen ezt a
trükkös szerkezetet tisztogatta. Nem kerülte el a figyelmemet.
- De a tűzbe mégsem ugorhatunk be! - szörnyülködött Watson.
- Oda nem, de ha kikaparjuk a parazsat, mögötte ott lesz a rejtett kijárat - mondta Holmes.
Nekiláttak, és szaporán kikaparták a parazsat a pálinkafőző kazánból.
Mögötte valóban ott volt a kivezető járat.
- És most, mi légyen? - kukucskált be az üregbe Fenwick.
- Természetesen olajra lépünk - mondta Holmes angyali nyugalommal.
- Itthagynánk a sljivovica receptjét az összeesküvőknek, hogy alkoholizmusba döntsék vele az egtész világot? - méltatlankodott Fenwick.
- Ne aggódjon kolléga, a recept nálam van biztoságban - somolygott Holmes. - Amíg maguk a vaksötét szerb éjszakában hamis nyomok után lótottak és futottak, én tisztes kártyapartiba bonyolódtam az itteni őrökkel, és mert maguknak hála, volt időm bőven, kinyertem őket észből. A végén a recept is az enyém lett, úgyhogy mehetünk!
- Zseniális! - rikkantott Watson. - Tudtam én, hogy a jó öreg Holmesre mindig lehet számítani!
- Azért maga sem volt rossz - gazsulált Holmes, majd a másik kettő után belépett a kazánba és pár
perc múlva már az Ibár folyó partján állt, a szabad szerb levegőn.
- Nos uraim, ez is megoldottuk - mondták szinte egyszerre, mind a hárman, aztán vidáman, dűlöngélve megindultak arrafelé, amerre a vasútállomást sejtették. A slivovica receptjén később is ráértek osztozkodni.

--- VÉGE----

(ms 2010-09-06)