Vannak nézetek, amelyek szerint a bűn nemcsak, hogy esztétikai kategória, de nélküle nem is jöhet létre igazán nagy, átütő erejű művészet. Akik ezt az elvet vallják, nem a mű témájában megmutatkozó devianciákra gondolnak, hanem magára az alkotóra. Neki kell bejárnia azokat a sötét tartományokat, ahová csak a törvény és az erkölcs megkerülésével lehet eljutni, és ahonnét visszatérve föl lehet mutatni azt a sok, hátborzongató furcsaságot, amelyre a bűnt mélyen megvető átlagemberek kíváncsiak. Az a legjobb, ha a művész züllött, iszapos életet él, vagy ha valamilyen élet ellenes ügyhöz van köze. Nem feltétlenül kell embert ölnie, elég ha gyerekkorában fölakasztott egy macskát, netán disznóöléskor tartotta a tálat a vérnek. Ezekkel a primőr élményekkel már éppen olyan hitelesen tud beszélni a bűnről, mint aki a siralomházban ülve hallgatja az udvarról beszűrődő kopácsolást.

A Pintér Béla által jegyzett Parasztopera nem hatol ilyen mélységekbe, de alapja egy többrétegű, önmagát meghatványozó, korokon és élethelyzeteken átívelő gonosztett. Az előadás kezdetén természetesen még semmi nem mutat erre: látszatra csak egy parasztszatíra van kibontakozóban, amely műfaji jellemzőiből adódóan erősen túlozva mutatja meg a vidéki élet sarokpontjait. Ahogy a címe is mondja, a Parasztopera teljes terjedelmében zenés darab, de ez a meghatározás csak részben fedi a lényeget. A produkciót egy minden taktusában különös, öszvér zenei műfaj jellemzi, amelyben a klasszikus opera fragmetumai hézagmentesen illeszkednek hozzá a népdal, a nóta, a sláger és a kuplé elemeihez. Mindezt ötletes, poénokra kihegyezett szövegkönyv teszi teljessé, ami így, együtt untig elég a magas szintű szórakoztatáshoz.

Pintér Béla darabja ennél azért jóval távolabb merészkedik: rétegesen szerkeszett, több idősíkot egybefogó epikai magva van, amelynek csak egy elenyészően csekély és tán nem is hangsúlyos része a cselekménybeli jelen. Egy esküvő előestéjén kapcsolódunk be a történésekbe, Balog Roland (Pintér Béla) készül elvenni erősen állapotos menyasszonyát (Nagy-Abonyi Sarolta). Apróbb, de sokat sejtető motívum, hogy a vőlegény mindeközben bűnös viszonyt folytat a mostohatestvérével (Enyedi Éva), akinek a falu züllött állomásfőnöke (Thuróczy Szabolcs) csapja a szelet. De a tragédiát nem a titkos kapcsolat, hanem az esketést végző pap feleségének színvallása okozza. A könnyűvérű hölgy a frigy megkötésének pillanata előtt bevallja, hogy a menyasszony apja nem a pap, hanem egy cowboy, akiről a részeges állomásfőnök azt is elárulja, hogy Balogék disszidens nagyobbik fia (Deák Tamás) volt, és huszonöt éve inkognitóban látogatott haza. Az átplasztikázott arcú nemzetközi bűnöző western szerkóban tette magáévá az unatkozó papnét. Ennek az aktusnak lett a következménye, hogy a mostani menyasszony a jelenkori vőlegény unokahúga, a vérfertőzés tehát adott.

Az indulatok egy szempillantás alatt elszabadulnak, az esküvőből pedig nem lesz semmi. Ezzel egyidejűleg a cselekmény flashback-et vesz, és visszatérünk a huszonöt évvel korábbi események színterére. Kiderül, hogy a disszidens fiú annak idején a szüleit is meglátogatta – átplasztikázott arca miatt nem ismerték föl –, és az öregek (Baranyi Szilvia és Tóth József) szemet vetettek a nála lévő dollárkötegekre. A dolog vége az lett, hogy az idegen cowboyt éjjel, álmában meggyilkolták, majd nyom nélkül eltüntették.

Pintér Béla ezen a ponton szakítja meg a mesét, teljes tanácstalanságban hagyva a nézőt, akinek ezután fájdalmas kötelessége lesz azon tűnődni, miként folytatódhat egy ilyen történet, és mi lehet a tényleges végkifejlete. De a Szkéné színházban jegyzett előadás nem csorbul ezektől a nyitva hagyott kérdésektől, amit az is bizonyít, hogy évek óta telt ház előtt játsszák, és rangos díjak egész özönét seperte be. Innentől már az is teljesen mindegy, hogy a sztori valós eseményeken alapszik-e vagy sem. A szerző szerint ez a horror Szabadszállás környéki emberekkel történt meg nagyon régen. Nekem erről egy moravicai mondás jut eszembe, ami valahogy így hangzik: Úgy még sosem volt, hogy sehogy se lett volna, bár egyszer régen Pacséron megesett, hogy sehogy sem volt. De ez csak rövid ideig tartott, utána mindjárt lett valahogy.

(Pintér Béla és Társulata előadása - Szkéné színház)