Csendélet

2021-11-08
870 olvasó

A penész lyuggatta matrac a lány verejtékétől nedvedzett. Vékony takaróját már valamikor az éjszaka közepén lerúgta magáról, nem bírta elviselni. A fülledt, dohos levegőt sem bírta elviselni, de attól nem tudott szabadulni, burokként ölelte át petyhüdt testét. Minden lélegzetvételre savanyú izzadságszag mardosta orrát. A hokiöltöző szagára emlékeztette. Oda egyszer nyitott csak be anyjával, hogy Tomika felszerelését összepakolják, de az a semmihez sem hasonlítható fanyar szag örökre beivódott az orrlyukába. Fogalma sem volt, mikor lehetett az már. Teljesen elvesztette az időérzékelését. Annyiban volt bizonyos csupán, hogy nyár van és ez a bűz belőle jön.

Dinnyét kapott vacsorára. Nyaranta sokszor megálltak az útmenti dinnyeárusoknál. Anyja minden egyes dinnyét végigkocogtatott, mintha értene hozzá, majd léket vágatott a legkisebb gyümölcsbe. Mindig a legkisebbe. Azt mondta, hogy az a legédesebb és abban van a legkevesebb mag. Tomikával felváltva kóstolták a kivágott darabot, és nagy műgonddal forgatgatták szájukban a dinnye húsát. Miután hazavitték, sosem volt olyan édes a meglékelt dinnye, mint az az egy harapásnyi kóstoló.

– Ne nyeld le a magját, mert kinő a hasadban! – csapott anyjuk az asztalra. A lány nem szerette, amikor ezzel rémisztgette őket. Emlékeiben sebészi precizitással pöckölgette a fanyelű késsel a nyamvadt magokat, és rettentő sokáig tartott egy-egy dinnyeszelet elfogyasztása. Most vágyott arra, hogy felcsendüljön anyja szigorú hangja, és óva intse őt bármitől… Fülelt a sötétben, hátha meghallja, hátha a távolból felsejlik a kiabálása. Bárcsak még egyszer hallhatná őt! Ezzel beérte volna, hiszen már múlt télen megbocsátotta neki, hogy nem jön érte.

Azelőtt nem hitte volna, hogy a világ legborzalmasabb hangja a sötétség üres kongása. Otthon még éjjel sem honolt teljes csend. A hűtő zúgása, a gázkonvektor kattogása, Tomika szuszogása, anyja kedvenc tévéműsorának ricsaja, a szél süvítése, ahogy a rozoga ablakkereten be-beszökik vagy az autók zajmasszává sűrűsödött egyhangúságából kitörő sziréna vinnyogása… Valami állandóan szólt. Utólag visszagondolva megértette, hogy az a zsibongás volt a jele annak, hogy a világ a rendes medrében zajlik körülötte.

A helység végtelen csendjében azonban nem tudott visszaaludni. Megfeszültek az idegei, készenléti állapotba sodródott, és magzatpózba zsugorodottan várta, hogy egy ismerős hang áthasítson a sötétségen. Még talán a Vadász Úr érdes hangjának is örült volna. Így hívatta magát: Vadász Úr. Nem adott rá soha magyarázatot, bár az is igaz, hogy sohasem kérdezett rá nála a lány. Zsákmányállatként tekintett magára, akit levadásztak és szépen lassan kivéreztetnek. Nem volt mit firtatni ezen.

Megéhezett. A sámlin heverő dinnyeszeletre gondolt, aminek a felét meghagyta későbbre. Négykézlábra gördült a matracon, és tenyerével a nyirkos kövön kezdett tapogatózni. Próbálta felmérni a távolságokat, hogy mennyit kell még megtennie a sámliig. Mászás közben csupasz térde egyszer csak szétcsúszott erőtlen teste alatt, és a hirtelen mozdulattól egy meleg vizeletcsík csorgott végig belső combja mentén. Összerezzent félelmében, amikor felidézte, hogy az összepiszkított bugyiért milyen verés szokott járni.

Odaült a sámlihoz, és koszos körmével nekilátott a dinnyemagok kipöcköléséhez. Gyűlölt hozzáérni a sikamlós magokhoz, legtöbbször össze sem tudta csípni őket rendesen, és csúzliként lövelltek ki ujjbegye közül, majd tűntek el a helység feketeségében. Az első harapás után leküzdötte undorát, a dinnye avas volt és ízetlen, kizártnak tartotta, hogy a Vadász Úr bármiféle energiát belefektetett volna a kiválasztásába. Ahogy az éhség fokozatosan eluralkodott testén, és vette át az irányítást elméje felett is, egyre türelmetlenebbül evett. Többé már nem érdekelték a magok, kiköpdöste, amit ért, egyébként meg csak harapott és nyelt. Nagyragadozónak képzelte magát, ami tépőfogaival ösztönösen cincálja szét a nyers húst. Észre se vette, hogy a néma éjszakába eközben halk motoszkálás furakodott be. A téglafalhoz erősített láncon éles fogak koccantak, majd a földön lévő bádog bögre arrébb gurult. A következő pillanatban szőrös valami simult a lány lábszárához, és szimatolta fel magát a kezéig. A lány rögtön felocsúdott az evésből. Ijedtében félrenyelt egy falatot, és fulladozni kezdett. Levegőért kapkodó köhögését állatnyüszítéssel együtt visszhangozták a rideg falak. Az éj további részét ébren töltötte a matrac közepén összekuporodva. Takaróját úgy terítette magára, mint egy pajzsot, és alatta szünet nélküli dudorászásba kezdett.

Kattant a zár, sáros gumicsizmájában berontott a Vadász Úr és megragadta a lány vékony karját. Egy kézzel felemelte olyan könnyedén, ahogy más a kanalat veszi fel a földről, és talpra állította. A lány megrogyott egy pillanatra, elgémberedett végtagjának túl gyorsan jött a változás.

– Mit műveltél? – kampós orrát a lány ágyékába mélyesztette, jelentőségteljeset szippantott, majd a félig felszáradt húgyfolt irányába biccentett. A lány lesütötte fejét, és titkon a dinnyemaradékra pillantott, amit az ajtón beszűrődő fénycsóva félhomályos csendéletté világított. Elborzadt.

– Helyes, szégyelld magad – vaskos tenyerével rámarkolt a lány tarkójára, és annál fogva nyomta bele arcát a húgyfoltba úgy, hogy szinte egyszerre koppant a padlón a lány koponyája és térdkalácsa, – az állatok csinálnak maguk alá. Állat vagy? – kérdezte, miközben erős markával továbbra is nyomva tartotta a fejét. A lány nyüszítése csak még jobban felhergelte.

– Állat vagy? – kérdezte megint, mire a lány nemlegesen megrázta fejét, amennyire tudta. – Akkor jó! Tisztálkodni fogsz.

Nyakánál fogva húzta fel a lányt, és lökdöste ki az ajtón, fel a szűk lépcsőn, egészen a fürdőszobáig. A lány tudta, hogy a nyaka be fog lilulni, és a legkisebb érintésre is ordítani tudna majd a fájdalomtól. Tisztában volt vele, hogy ezt fogja élvezni a legjobban a Vadász Úr, és majd megint hátulról akarja csinálni, hogy a nyakát gyeplőnek használhassa. Tudta, hogy a fájdalomtól patakokban fog folyni a könnye az ócska ágyneműre és pontosan tudta azt is, ha végzett, akkor mindene sajog majd az erőszaktól. De most még nem gondolt erre, mert egyelőre a fürdőszoba felé terelte. A lány alig észrevehetően elmosolyodott. A zuhanyzás jelentette neki a megtisztulást, a vezeklést és magát a szabadságot, hogy havonta-kéthavonta feljöhetett a pincéből.

A fürdő lécekkel bereteszelt keskeny ablakán nem fért volna ki az ő vékony alkatával sem, kifeszegetni meg nem maradt ereje, de amúgy is régesrég felhagyott már a szökési kísérlettel. A Vadász Úr az ajtó előtt várt rá, de néha be-benyitott, hogy meggyőződjön róla, nem szökött-e meg.

Gyorsan kibújt büdös, elhasználódott ruháiból, felkapcsolta a villanyt, és a halovány lámpafénynek éppúgy örült, mintha a nap meleg sugarai cirógatták volna bőrét. A lány ott állt a fürdőszoba közepén teljes valójában, meztelenül, és ahogy a tükörbe pillantott, hirtelen valóra vált, amitől gyerekkora óta rettegett. Anyja sápítozását hallotta a tükör irányából, közelebb lépett, hogy megmutassa neki, amit ő maga is alig hitt el. Tényleg kinőttek a hasában.

 

_________________________________

Novellapályázatunk első helyezett írása.

 

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Az írás lélektana (videó) – beszélgetés Forrai N. Eszterrel

Hobbinak tekintem, de komolyan veszem – interjú Keszthelyi M. Nándorral, a Regénytár horrornovella-író pályázatának második helyezettjével

Haláli a mosolya – Keszthelyi M. Nándor második helyezett elbeszélése

A novellapályázat eredményhirdetése (videó)

A novellapályázat beharabgozója (videó) 

A Regénytárnak szüksége van az ön segítségére, ezért arra kérjük, a lentebb elhelyezett kerek Facebook ikonra kattintva ossza meg ezt az írást, hogy mások is megtalálhassák. A honlapunkra regisztrált olvasóknak minden egyes megosztásért 500 talentum (regénytáras virtuális pénzt) jutalmat adunk. Év végén a legtöbb megosztást magánénak tudó olvasó a talentum megtakarítása egy részét átválthatja forintra.

Forrai N. Eszter

Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, akinek az írás több mint hobbi. Egyfajta önkifejezési mód és olykor terápia. Szeretek idegennyelvi környezetben mozogni, és angolul vagy németül olvasni. A pszichológiai témájú könyvektől kezdve a krimiken keresztül a lélekmételyező történetekkel bezárólag jöhet minden, hangulattól és időjárástól függően. Szívesen foglalkozom még műfordítással, novella-, illetve meseírással.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL