/

Szentfazék a mélyűrből

4035 olvasó

– Parancsnok! Három triton cirkáló távolodik tőlünk! Tíz perc múlva kikerülnek a lőtávolságból.

– A francba, ezek számítottak ránk! Teljes sebességgel utánuk! Fegyverzetet élesíteni! Amint feltöltöttek a lézerágyúk, párhuzamos tüzelés!

– Fegyverzet aktív! A főgépész panaszkodik, hogy nem találja a csavarhúzóját, bár éppen nincs rá szüksége.

– Hülyékkel vagyok körülvéve – gondolta Trill, de csak annyit mondott: – Ha kilőttük a gazfickókat, veszek neki egy másikat. Tüzelés, első tiszt!

– Két triton cirkálót kilőttünk, a harmadik megsérült. Leállt a hajtóműve – jelentette az elsőtiszt. – Nem érzékelünk életjeleket.

– Ha szerencsénk van minden rohadék emberevő kinyuvadt rajta – morfondírozott Trill parancsnok. – Még sose láttunk belülről Triton hajót. Jó lenne átvizsgálni.

– De uram – szólalt meg a navigátor – ha csak egy is életben van közülük, széttapossa az átszálló egységet, a kézifegyvereink meg jóformán semmi kárt sem okoznak bennük.

– Igaza van – szólalt meg egy ismeretlen hang a hátuk mögött. Egy tündöklően gyönyörű nő állt mögöttük és egy jóformán jégkockává fagyott földi kommandós tiszt, a rangjelzése szerint kapitány.

– Hát önök meg hogy a francba kerültek ide? És egyáltalán kicsodák?

– Teleportáltunk a Triton bolygón folyó ütközetből, bár inkább mészárlásnak nevezném – mosolygott szélesen súlyos mondanivalójához egyáltalán nem illőn a nő. Emsa empata vagyok a smaragd nemzetségből. Népünk a múlt héten csatlakozott a szövetséghez, ennek a rendkívüli tehetségű fiatalembernek köszönhetően.

– Merse kapitány – vacogta a kiolvadóban lévő fickó.

– Értem – bólintott a parancsnok – , de mi a fenét keresnek itt?

– Szükségem volt egy baráti transzporter állomásra, és hatótávolságon belül az önök hajója mutatkozott a legkedvezőbb lehetőségnek. Gratulálok a két találathoz – folytatta a nő. És hadd erősítsem meg a kormányosa észrevételét, én nem küldenék oda embereket. Jó eséllyel vacsoraként végeznék. És mivel most vesztegettünk el legalább három percet, az erősítésük is úton lehet. Könnyen úgy járhatnak, mint Merse kapitány csapata a Tritonon.

– Igazat mond – mondta gőzölögve Merse – csapdát állítottak, és ha nem jön ez a kedves hölgy – erre a jellemzésre az empata egy jóságos nagymama képét öltötte magára –, akkor én sem úszom meg.

– Mi az ördög? – horkant fel Trill. – Maga meg kicsoda, és hova lett az előző, hmm, fotómodell?

– Továbbra is Emsa vagyok – felelte a néni. – Mint tudja, mi empaták beszélgetőpartnereink érzései szerint is tudjuk változtatni külalakunkat. Az IS szócska fontos – tette hozzá. Mert mindenféle alakot magunkra tudunk ölteni. Azt tanácsolnám, hogy készítse fel a hajót azonnali indulásra, én pedig átteleportálok légy alakban. Olyan kicsi leszek, hogy a tritonok, ha odaát várakoznak önökre, ahogy sejtem, észre se fognak venni.

– Elfogadom az ajánlatát – felelte megkönnyebbülten a parancsnok. – Köszönöm tette hozzá, és rámosolygott a vénasszony hűlt helyére.

Ebben a pillanatban lépett be a boldog főgépész, kezében a megtalált csavarhúzójával. Trill parancsnok már éppen aggódni kezdett a triton hajóra teleportált Emsa empata miatt, amikor materializálódott előtte egy bazi nagy földi légy.

– Jesszusom, Szent Péter! – hőkölt hátra a parancsnok, a legénység többi tagja pedig az irányítópultok alatt keresett menedéket. Még Merse kapitány is menekülőre fogta, csak éppen nem volt hova elfutnia, mert az ajtók nem ismerték a biometrikus azonosítóját. Ekkor azonban megszólalt a légy:

– Elnézést. Azt hiszem eltévesztettem a méretet. Gondoltam, hogy egy ilyen kedves földi lény megnyugtató hatással lesz önökre, de úgy látom, mégse – és azzal Trill parancsnok utolsó gondolatának megfelelően Péter apostol alakját öltötte magára, még egy halászhálót is tartott a kezében.

– Hagyják abba a hüledezést, nagyon kevés időnk van – folytatta Emsa egy igazi prófétához illő dörgedelmes hangon.

– Az utolsó ítélet – sikoltotta a főgépész, és kiejtette kezéből a csavarhúzóját.

– Dehogyis! – szedte össze magát Trill –, ez itt Emsa empata. Felderítést végzett a triton cirkálón, és ugye tetszés szerint képes változtatni az alakját.

– Úgy is van, de erről majd később – vágott közbe az apostol – A lényeg, hogy a tritonok nagyon is életben vannak, csak valami életjeleket elfedő készüléket viselnek, és számítottak is az önök felderítőire. Na, persze nem egy számukra észrevehetetlen gyümölcslégyre – mosolyodott el némi hozzá nem illő hiúsággal a hangjában Szent Péter. – A hajójuk hajtóművét valóban kilőtték, így nem tudnak manőverezni, de a fegyverzetük ép maradt, és csak azért nem használják, mert úgy vélik, hogy a pajzsuk kivédené a lövésüket, utána pedig nem úsznák meg a következő sorozatot. Arra számítottak, hogy ön, parancsnok átküld egy kommandót, akiket lecsapnak, és elkészítenek vacsorára. Ennek módjáról viszonylag sokáig vitatkoztak. Egyébként meg vészjelet adtak le, és úgy tíz percen belül meg is érkezik a teljes második triton flotta. Semmi esélyük.

– Ezt mind kihallgatta odaát? – kérdezte erősen csodálkozva Trill.

– Hm, igen, miért kérdezi? Ezért mentem át.

– Parancsnok – vágott közbe a navigátor. – Tizennégy triton cirkáló lép ki a mélyűrből. Öt percünk van eltűnni innen.

– Irány a Szíriusz bázis, figyelmeztetnünk kell a szövetséges erőket. Ezek nem miattunk mozgósítottak ennyi hajót – mondta Trill – , majd a főgépészhez fordult: – Készen állnak a térhajtóművek?

– Hát izé, hogy is mondjam – makogta a főgépész, és előbb Szent Péterre, majd a csavarhúzójára nézett.

 

– Nekünk most mennünk kell – jelentette ki Szent Péter, azaz Emsa empata, és egyben alakot is váltott. Egy szempillantás alatt termetes matrjoska babává változott, ami magába foglalta Merse kapitányt is, aki csupán a fabábú hasán lévő ablakon keresztül látszott. Úgy nézett, ki, mint aki valami túldíszített páncélt visel.

– Nem hagyhat itt minket most! – fordult az empatához kétségbeesetten Trill. Csináljon valamit!

– Én nem katona vagyok, parancsnok – forgatta el lecsavarozható fejét Emsa.

– Hát, akkor micsoda?

– Hogy úgy mondjam, a szórakoztató iparban dolgozom. De ne aggódjanak, a hajtóművüket az előbb megjavítottam! Sok szerencsét! – azzal védencével együtt felszívódott.

Trill megrázta a fejét, és kiadta a parancsot:

– Ugrás a Szíriusz bázishoz, most!

 

Az űrhajóparancsnokok általában nem tudták, hogy mitől megy a hajójuk, csak vezették a járművüket. Azzal azonban nagyon is tisztában voltak, hogy egyetlen ugrással csak korlátozott távolságot tehetnek meg, és azzal is, hogy a triton hajók is hasonló képességekkel rendelkeznek. Világos volt tehát, hogy az ellenség a Szíriusz szövetséges bázis ellen vonul hadba, mivel ez az egyetlen olyan célpont, amit egyetlen ugrással, azaz feltűnés nélkül elérhetnek. Ahogy a bázistól egymillió kilométerre kiléptek mélyűrből a szövetséges szenzorok azonosították a baráti hajót, és csatornát nyitottak.

– Élesítsék a védelmet – ordította Trill a bázis irányító központjának. – Tizennégy megalodon osztályú triton cirkáló van a nyomunkban.

– Értettem – felelte a bázis – , be kell szállniuk a védelembe. Foglalják el az alfa prurális hármas szektort a Zéta aszteroida mellett. A telepített lézertüzérség feltöltés alatt áll. Amint az ellenség lőtávolba ér, azonnal nyissanak tüzet. És ne feledjék, az űrben képesek vagyunk megverni őket, de ha leszállnak, akkor nekünk annyi.

– Értettem, bázis! Szerencse fel! – felelte Trill, és parancsot adott a megadott koordináták elfoglalására.

 

A Trill parancsnokolta romboló épp, hogy csak elfoglalta helyét a kijelölt aszteroida mellett, amikor a triton flotta kilépett a mélyűrből. Még lőtávolon kívül voltak, amikor széles spektrumú adásba kezdtek:

– Békés szándékkal érkeztünk – hallatszott minden Szíriusz– állomásbéli rádión – Ne lőjetek ránk szövetségiek! Engedjetek leszállni! Átadjuk népünk békeajándékát, vizet vételezünk, és elhagyjuk a szektorotokat!

– Na, persze – mormogta Trill – mint ahogy általában szoktátok. Első tiszt, lézereket feltölteni! Torpedókat élesíteni.

Ahogy kiadta a parancsot, a tritonokat jelképező apró pöttyök eltűntek a kivetítőről.

– Ezek kilőtték a távolsági megfigyelő műholdjainkat – közölte a navigátor.

Közben valaki a Szíriusz-bázisról válaszolt a tritonoknak:

– Amennyiben közelebb jönnek össztüzet nyitunk. A műholdjaink megsemmisítése nem fér össze a békés szándékkal.

– Elnézést kérünk, ember! – felelte az inváziós flotta hangja. – Véletlenül rossz gombot nyomtam meg. Olyan sok van belőlük, ígérem nem fordul többet elő. Ismétlem békés szándékkal érkeztünk!

– Vakok vagyunk, parancsnok. Mire újra meglátjuk őket a saját szenzorainkkal, akkorára ők is lőtávolon belül lesznek – jelentette a navigátor.

Az ellenséges hajók negyedóra múlva tűntek fel a vizuális paneleken, csakhogy éppen a bázis másik oldalán. Baráti hajlandóságukat megcáfolva azonnal kilőtték az egyik aszteroidára telepített védelmi löveget, majd legyezőalakba rendeződve elkezdték leszedni a bázis körül pályára állt kereskedelmi hajókat.

– Itt semmi hasznunk – jelentette ki Trill. – Távolodjunk el a bolygótól, és kerüljük meg őket. Ha hirtelen ugrunk ki mögöttük a mélyűrből, meglephetjük őket, és néhányukat kivonhatjuk a forgalomból.

Amíg így elmélkedett, a szövetséges tüzérség is megszólalt végre, ám a jelek szerint a triton cirkálók pajzsában semmilyen kárt nem tudtak okozni.

– Ezeknek valamilyen újfajta pajzsuk van, parancsnok – mondta ijedten az első tiszt.

– Igen, én is úgy látom – felelte Trill – , ugrás egy fényévnyire a kilencven–hatvan–harmincnégy zéró koordinátára. Navigátor számítsa ki közben, hogyan tudunk mögéjük kerülni. Az első ugrás után adjanak vészhívást mindenkinek – parancsolta.

 

Az ugrás után már legalább öt perce sugároztak minden frekvencián, amikor megszólalt a rádió:

– Halljuk, Trill parancsnok, itt a zogon misszionárius flotta. Az igaz hit nevében, tegyen méltányos ajánlatot, és ledaráljuk a hitetlen tritonokat.

– Ki a fenék azok a zogonok? – kérdezte fennhangon Trill – Sose hallottam róluk.

– Azt hiszem ájtatos fosztogatók – felelte döbbenten a navigátor. – Egyszer meglátogatták a Tau állomást, ahol az unokatestvérem is szolgált. Tartottak valami homályos istentiszteletet, majd begyűjtötték az alamizsnát, azaz minden mozdíthatót magukkal vittek. Épp csak annyi élelmet hagytak meg nekik, hogy kibírják a mentőhajó megérkezéséig.

– Jól hangzik – felelte Trill – , majd csatornát nyitotta zogonokhoz.

– Miféle ajánlatra gondol, Zogon parancsnok? – kérdezte Trill.

– Kötelezvényt kérek rá, hogy ha szétzúzzuk a hitetlen tritonok flottáját, akkor a misszionáriusaink szabadon téríthetnek a Szíriusz állomáson, és alamizsnát is gyűjthetnek. Azon túl minket illet minden elfoglalt triton cirkáló, és a szétromboltak anyagát is megtarthatjuk.

– Erről beszéltem – suttogta a navigátor – , ezek kirabolnak minket, és igen erősen fel vannak fegyverezve. A hajóik szinte sérthetetlenek. Csata közben egészen apróra összezsugorodnak, lehetetlen eltalálni őket.

– Értem – súgta vissza Trill parancsnok, majd fennhangon a zogonhoz fordult: – Két triton hajót szeretnénk megtartani, a prédikálásba beleegyezünk, de csakis önkéntes alapon csatlakozhat bárki a gyülekezetükhöz. Az alamizsna helyett pedig valami konkrét dolgot szeretnénk ajánlani. Nincs valami, amire szükségük van?

– Egy hajót megtarthatnak, felelte a zogon. Ha rendelkezésünkre bocsátanak egy kádnyi tengervizet, úgy eltekintünk az alamizsnagyűjtéstől.

– Tengervizet? – kérdezte meghökkenve Trill.

– Igen, tengervizet – felelte vágyakozva a zogon. – Sokat hallottunk a tengerről, meg hogy maguk fürdenek benne, és nagyon jó hatása van a sótartalma miatt az ízületekre, és nekem fáj a derekam.

– Nincs is dereka – súgta a navigátor, az egész testük olyan, mint egy végtagokkal rendelkező henger.

– Értem – felelte Trill a zogonnak –, egy perc türelmet kérek, hogy ellenőrizzem a tengervíz-készletünket.

– Rendben – válaszolta a zogon kapitány –, de siessenek, mert sürgős téríteni valónk van egy gazdag nyugdíjas üdülőhelyen az Alfa Centauri rendszerben, egy perc múlva jelentkezem – azzal bontotta a vonalat.

– Honnan a jó büdös francból szerzünk tengervizet? – kérdezte kétségbeesetten Trill.

– Hát, uram – fogott bele mondanivalójába bátortalanul a másodtiszt, tudta, hogy a vizelet alig különbözik a tengervíztől? A baktérium mentesítése már megtörtént, nyugodtan odaadhatjuk nekik. Nagyjából ezer liter vár a tartályokban, hogy ivóvízzé desztilláljuk.

– De hát az a lötty sárga! A tengervíz meg átlátszó! – méltatlankodott Trill.

– Nem hiszem, hogy ezt a zogonok is tudják – mondta a navigátor, elvégre még sosem látták.

– Letelt az egy perc, parancsnok – szólalt meg a rádió.

– Igen – köszörülte meg a torkát Trill – ötszáz liter tengervizet tudunk nélkülözni cserébe a segítségükért.

– Kevés – felelte a zogon –, ezret akarok.

– Hát, végső esetben legyen ezer liter, de most csak a felét adjuk át, a másik felét, ha legyőzték a tritonokat.

– Rendben, küldje át a tartályt, és máris nekifogunk a dolognak!

Egy óra múlva a tritonok már majdnem áttörték a Szíriusz-bázis védelmét, méghozzá saját veszteség nélkül. Sorra lőtték ki a védelem tűágyúit, a lézerek felét is semlegesítették, és éppen leszállásra készülődtek, amikor az egyik triton cirkálón egy kör alakú lyuk jelent meg, majd felrobbant.

– Hát én ilyet még nem láttam – mondta őszinte csodálkozással Trill, aki lőtávolon kívülről figyelte a zogonok támadását. – Úgy ment át a cirkálón a zogonok gömbje, mint kés a vajon.

– Én sem – értett egyet az elsőtiszt. – A hajóik tüskés gömbbé alakultak, és megváltoztatták az anyagszerkezetüket is. Ilyen nagysűrűségű anyaggal még sosem találkoztunk.

– Ha így folytatják, aligha lesz zsákmányolt triton hajónk – toldotta meg a navigátor. – Ezek ementáli sajtot csinálnak a triton flottából.

– Bánja a fene – mormogta Trill – csak szabadítsanak meg minket ezektől az emberevő vadállatoktól.

– Úgy-úgy – értet egyet az első tiszt. – Tulajdonképpen miért esznek embert? Nincs elég élelmük?

– A hírszerzés tudományos szekciója szerint minden élelmiszert szintetikus úton állítanak elő, és korlátlan mennyiséggel rendelkeznek belőle.

– Akkor meg minek kellünk nekik? – kérdezte a navigátor.

– Állítólag rossz az íze – felelte fejcsóválva Trill – , és desszertre vágynak. – Mindenesetre ez lehet az oka, hogy nem tudtunk velük kapcsolatot teremteni. Nem kívánnak beszélgetni a süteménnyel.

– Parancsnok – mutatott a multikijelzőre a navigátor – , három triton cirkáló menekülőre fogta, kettőt üldözőbe vettek a zokon gömbök, a harmadik pedig alig egy kilométerre fog mellettünk elhaladni. Még egy vak majom is eltalálná őket.

– Minden fegyvert célra tartani. Csak a hajtóműre és a fegyverekre lőjenek. Ha leállta a hajtóművük vonósugárra vesszük, és a Szíriusz-bázishoz vontatjuk – parancsolta Trill.

 

A csapás tökéletesre sikeredett. Szövetségi hajó még sose bénított meg addig egyetlen ilyen méretű triton cirkálót sem. Az ellenséges jármű legalább harmincszor akkora volt, mint Trill rombolója, és csakis azért sikerült megbénítani, mert a menekülőmanőver közben le kellett engednie a pajzsait.

– Itt a zogon parancsnok! – szólalt meg a hangszóró – Gratulálok a szép találathoz. Akkor úgy tekintjük, hogy ez a hajó az önök részesedése a zsákmányból. A többit magunkkal visszük. Kérem szóljon a bázisnak, hogy készüljenek az istentiszteletre. És köszönöm a tengervizet! Elmúlt tőle a derékfájásom.

– Maga megfürdött csata közben? – csodálkozott Trill.

– Miért is ne? – sokkal jobban tudtam koncentrálni a támadásra. Ja, és szóljon a bázisnak, hogy küldjenek át még tízezer literrel a titkos tartalékaikból, mert biztos vagyok benne, hogy ha önöknél volt ezer liter, akkor egy ekkora komplexumban több is akad. Odalent találkozunk – azzal bontotta a vonalat.

– Szóljon a bázisnak, hogy szivattyúzzák át a vizelet– tartályokat egy nagyobb szállítókonténerbe – mondta vigyorogva Trill a helyettesének – , én meg elmagyarázom az alku lényegét a bázis vezetőjének.

– Egészen hasznos tagjai lehetnének a szövetségnek – vélekedett az elsőtiszt.

– Úgy is van – értett egyet Trill – , szinte ingyen dolgoznak. Legalábbis egyelőre, viszont később ki tudja mire vetnének szemet. Nagy szerencsénk, hogy megfájdult a, izé, a háta. Tudom, hogy nincs is dereka, navigátor – fordult a tudálékos tisztje felé. – Most azonban helyezzük biztonságba a zsákmányunkat. Vontassuk az egyik orbitális pályán keringő szárazdokkba. Szólok a parancsnokságnak, hogy szerezzenek valahonnan egy empatát, aki biztonságosan körül tud nézni a triton hajóban, és esetleg kitalálja, hogyan pacifikálhatnánk őket. Én meg megnézem azt az istentiszteletet.

A szertartás kisebb csalódást okozott Trillnek, mert ugyan a zogonok külseje az újdonság erejével hatott rá, nemkülönben a méretük, mert pontosan úgy néztek ki, mintha egy egyméter magas vagdalthús– konzerv kezeket és lábakat növesztett volna. Egyáltalán nem volt fejük, karból viszont néggyel is rendelkeztek, és ezt ki is használták az istentisztelet alatt, amelyből sajnos egy szót sem értett, mert az hagyománytiszteletből ó-zogon nyelven folyt. Végül a főpap, aki azonos volt a zogon parancsnokkal megszólalt a közös nyelven:

– A szertartás véget ért, menjetek békével. És méltányoljátok, hogy ez most ingyen volt, ezért nem gyűjtünk alamizsnát.

Ezek után odalépett Trillhez, és megszólította: – Ha nem tévedek, maga fogta el azt a triton cirkálót, Trill ugyebár. Engem hívjon csak Zogárnak. Én volnék a zogon missziós flotta püspöke.

– Üdvözlöm – hajolt meg a parancsnok, mert fogalma sem volt, hogyan kell udvariasan megszólítani egy zogon püspököt, ráadásul azt sem sikerült megállapítani, hogy honnan is jön Zogár hangja.

– Nincs sok időm, mert egy egész nyugdíjas telep várja epedve, hogy meghallgassa az igét, de tudom, hogy mi jár a fejében.

– Valóban tudja? – kérdezte Trill kissé csodálkozva.

– Igen – bólintott a püspök. – Azon gondolkodik, hogyan tudna minket szövetségessé tenni, meg azon, hogyan tudna biztonságosan behatolni a zsákmányolt hajóba anélkül, hogy széttaposnák a felderítőit, ja igen, egy empatát küldene be, ha volna a közelbe, és várjon csak, úgy van, maga szerint szinte ingyen dolgozunk.

– Maguk gondolatolvasók? – kérdezte meghökkenten Trill.

– Nem, de bekapcsolva hagyta a rádiót, miután elköszöntünk.

– Úgy? – makogta megdöbbenve az ember. – Biztosíthatom róla, hogy nem úgy gondoltam.

– Hagyja csak – imbolygott a nagy húskonzerv, és mintha nevetett is volna kicsit –, méltányolom, hogy ilyen ügyesen átvert. Nálunk ez abszolút nemes jellemre vall. A lényegre térek: nem kötünk szövetséget senkivel, de üzletet köthetünk. Megmondom, hogyan tudják, ahogy mondta a rádióban pacifikálni a tritonokat. Azt is elárulom, hogyan tudják kinyuvasztani őket annak ellenére, hogy olyan bazi nagyok és kemények. És még azt is, hogy hogyan foghatja munkára őket.

– És mit kér cserébe? – kérdezte érdeklődve Trill.

– Egy saját tengert a Zogon bolygón lévő kertembe.

– Egy tengert? – hökkent meg a parancsnok. – Mekkora kertje van magának?

– A maguk mértéke szerint úgy kétszázszor kétszáz méteres lehet, de elég, ha csak a felét tölti ki a tenger.

– Azt hiszem ez lehetséges – bólintott Trill némi óvatossággal a hangjában. – Ha valóban elárulja, hogyan bírunk el a tritonokkal, megkapja a tengerét.

– Megegyeztünk – döngte a zogon püspök hengeralakú teste valami ismeretlen nyíláson, majd ravaszkodva hozzátette: – és akarok még tízezer játékbabát, a gyerekeimnek.

– Hogy micsodát? – rökönyödött meg Trill.

– Tudja, azt a kedves kis figurát, amit maguk húskonzervnek neveznek, és annyira hasonlít ránk. Alamizsnaként gyűjtöttünk be párat az egyik bázisukon, és nagyon népszerűek a zogon gyerekek között.

– Rendben – felelte megkönnyebbülten a parancsnok – , de ugye nem lesz több követelése?

– Nem – felelte nevetgélve a püspök. – Most pedig jöjjön velem, átmegyünk a triton cirkálóra, és ahogy maguk mondják, móresre tanítjuk őket.

– Mi a jó ég az a móres? – értetlenkedett Trill – És miért akarnánk megtanítani rá őket?

– Ezt magának kell tudnia – felelte Zogár püspök – az egyik holofilmjükben hallottam, amit ugye…

– Alamizsnaként gyűjtöttek be – fejezte be a mondatot az ember.

 

– Maradjon szorosan mellettem – suttogta Zogár, amint felfeszítette a triton cirkáló ajtaját, majd a hajóba lépve valahonnan a testéből elővarázsolt egy kis gömböt, megnyomott rajta valamit, amitől az zöld fényt sugárzott magából. – Jól van – folytatta a zogon – most már az irányításom alatt állnak, a parancsom nélkül mozdulni sem tudnak.

– Értem – felelte Trill – , de akkor minek kell maga mellett maradnom?

– Kísérleti modell – súgta Zogár püspök –, most próbáljuk ki élőben.

– Jesszusom – nyögte Trill.

– Na, vele is szeretnék találkozni – jelentette ki Zogár – sokat olvastam róla az egyik könyvükben.

 

Az első tritont egy barlangszerű teremben találták meg. Trill még sose találkozott hozzájuk hasonló lénnyel, ahogyan más élő ember sem. Leginkább egy víziló és polip kereszteződésére hasonlított, csak óriási méretben. A polip a víziló fejéből nőtt ki, és legalább tíz gonosz szemével egyenesen az érkezőkre sandított, de nem mozdult.

– Próbáljuk ki – mondta izgatottan Zogár. – Állj fél lábra, parancsolta a tritonnak, aki azonnal felemelte két jobboldali lábát, és egyensúlyát vesztve felborult.

– Hát, ez működik – kuncogta a püspök – most már a magáé – mondta, és azzal Trill kezébe nyomta a gömböt. – Egy hónapon belül kérem a tengeremet, és a játékbabákat. Sok sikert, azzal kidöcögött a hajóból, magára hagyva a parancsnokot a szörnyeteggel.

– Várjon – kiáltotta Trill, ahogy utána futott, de előtte még ráparancsolt a tritonra: Meg ne mozduljál! Sőt, aludj el az összes társaddal együtt!

A parancsra a rém becsukta a szemét, és azonnal horkolni kezdett.

– Ha ilyen hatalommal rendelkeznek – lihegte Trill, amint utolérte a meglepően fürge zogon püspököt, – akkor miért bíbelődnek a rablással? Akarom mondani az igehirdetéssel. Ezzel a technológiával mindent megkaphatnának, és uralkodhatnának az egész világ felett.

– Igen, de nagyon unalmas volna, és mi tisztességes üzleteket kötünk, no meg ugye, vigaszt nyújtunk a hitetleneknek is.

 

A cirkálóról tíz tritont sikerült kiparancsolnia Trillnek, akik immár egy hónapja a szétlőtt védelmi rendszer helyreállításán dolgoznak, rendkívül hatékonyan. Hatalmas tömegeket képesek megmozdítani, jobbak, mint bármelyik szövetség munkagép. Egyetlen hátrányuk, hogy rengeteget esznek. Más baj nincs velük. Már ha leszámítjuk, hogy parancsnok a tegnapi napon üzenetet kapott Zogár püspöktől, aki kedves barátomnak szólította meg, és elégedettségét fejezte ki a tengerrel kapcsolatban, valamint közölte, hogy a gömb telepei egy héten belül lemerülnek, de könnyedén tudja pótolni őket három újabb tengerért, amit az unokatestvére, az anyósa és a zogon pápa kertjébe kéne telepíteni.

 

Lovas Lajos

Háromszoros Zsoldos Péter díjas író. Első regénye, az Agydobás 2005-ben jelent meg és 2006-ban Zsoldos Péter-díjat nyert. 2007-ben készült el a folytatás Jó reggelt délben címmel. 2010-ben jelent meg N című sci-fi regénye a Metropolis Media gondozásában a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. 2011-ben Minek nevezzelek? című művével – amely a Galaktika 241. számában (2010. április) jelent meg – novella kategóriában Zsoldos Péter-díjat nyert. Törzsszövetség (Metropolis Media, Galaktika Fantasztikus Könyvek 2016) – regény kategóriában 2017-ben Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. A Galaktika magazinban számos novellát publikált. 2021-ben folytatásokban jelent meg Visszavágó című regénye, amely jövő év elején kötet formájában is napvilágot lát. Legújabb novellája: Az ugye nekem akarjátok adni a Nobel-díjat, 2021. decemberében a GFK 400. című kötetben látott napvilágot.

3 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft