Britvanek HugóÉppen a reggeli kávémat iszogattam, amikor a konyhaablakon kinézve észrevettem, hogy egy szerelő kinézetű ipse ballag a bejárati ajtónk felé. A fölöttünk lévő lakást felújították, úgyhogy nem számíthattunk semmi jóra.
– Csak föntről jöhet – mondtam a feleségemnek –, de mi a fenét akarhat?
Egyszerre mentünk kinyitni az ajtót, és valóban, egy inkább idős, mint fiatal szerelő állt a körfolyosón. Még meg sem szólalt, máris tudtuk, hogy nem jó hírt hoz.
– Bocsánat a zavarásért – szólalt meg olyan hangon, mint aki elgázolta a macskánkat –, történt egy kis baj.
– Megint el fognak áztatni bennünket, mint a múltkor? – kérdezte a feleségem mérgesen.
– Dehogyis! – mentegetőzött a jövevény. – Mindössze az történt, hogy amikor kibontottuk a falat, találtunk egy kisördögöt.
Nem akartam hinni a fülemnek.
– Ez valami vicc? – kérdeztem bosszúsan.
– Komolyan beszélek – mondta a szerelő. – Be volt falazva egy kisördög, és most kiszabadult. Megpróbáltuk elkapni, de olyan fürge, mint a gyík. A vége az lett, hogy kiszökött a lakásból, és nem tudjuk hol van.
Egymásra néztünk az asszonnyal. Ez a pasas nem lehet normális.
– Azért jött, hogy ezt megmondja? – kérdeztem.
– Gondoltam, figyelmeztetem magukat, hogy vigyázzanak – mondta a szerelő. – Ha szerencsénk van, kiszökött az utcára, de lehet, hogy még mindig itt bujkál.
– Köszönjük, hogy ezt elmondta, majd vigyázunk – mondta a feleségem, mire a szerelő bólintott, és sok szerencsét kívánva, meg még egyszer elnézést kérve otthagyott bennünket.
Becsuktuk az ajtót, és nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk.
– Még hogy kisördög, ráadásul a falban! – mondta a feleségem nevetve, de amikor a konyhában a kávémért nyúltam, meglepve láttam, hogy a csésze üres. Pedig határozottan emlékeztem, hogy félig volt, amikor kimentem ajtót nyitni.
– Biztosan megittad, csak nem figyeltél oda – jelentette ki a feleségem.
De amikor kinyitotta a fridzsidert, elhűlve látta, hogy a kolbásznak is nyoma veszett. Mind a ketten emlékeztünk, hogy tegnap este még megvolt az egész szál. És hogy a furcsaságok fokozódjanak, a tejet is megitta valaki.
Ennek már a fele sem volt tréfa.
Az asszony fogta a nyújtófát én meg a seprőt, így mentünk be a szobába, ahol valaki bekapcsolta a tévét. A Dallas ki tudja melyik epizódja ment, és azt egyikőnk sem szokta nézni.
– Muszáj azt hinnem, hogy ez is a kisördög munkája – mondtam egyre idegesebben, és a feleségem nem tiltakozott.
– Mit csináljunk? – kérdezte síri hangon.
– Nem jut eszembe jobb, mint hogy nyissuk ki az ajtót, és várjunk. Háta egyszer csak elege lesz, és itt hagy bennünket – mondtam.
Kinyitottuk az ajtót és vártuk a kisördög következő húzását. Az idő lassan telt, de semmi sem történt. Aztán hirtelen furcsa zajra lettünk figyelmesek a konyhából: a kávéfőző lépett működésbe. Csodálkozva néztünk egymásra, mert mindketten tudtuk, hogy senki sem indította el.
A kávéfőző mellett egy cetlit találtunk, amelyen girbegurba írással ez állt: „Elnézést a fölfordulásért, csak egy kis mókát akartam. A kolbászt és a tejet én fogyasztottam el, de helyettük hoztam valami jobbat.”
Kíváncsian nyitottuk ki a hűtőt, és meglepetésünkre egy pár büdös zoknit találtunk benne.
– Egy kicsit mohó, de humorérzéke az van – jelentette ki a feleségem.
– Büdösebb, mint a penészes sajt. Még jó, hogy nyitva hagytuk az ajtót – mondtam nevetve, mire az asszony csak annyit felelt:
– És hogy nem fejezted be azt a kávét reggel. Már vagy egy hónapja keresem ezt a pár zoknidat, de most végre megvan.
Így zárult a nap, amikor egy kisördög tréfája miatt kiderült, hogy az életben a legváratlanabb helyeken is érhetnek bennünket meglepetések.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
