(4) Birkák a kanyarban

2024-04-02
89 olvasó

– Ezt nem tehetik velem! – kiáltotta a magyar turista, akit egyébként Kercsegi Aladárnak hívtak. Cromwell óta nem látott Írország olyan kétségbeesett figurát, mint amilyen ő volt ebben a pillanatban.

A szokásos irodai holmival megpakolt íróasztalnál egy barátságtalan arcú hölgy üldögélt, és szenvtelenül lapozgatta Kercsegi útlevelét.

– Morrison kolléga önt tetten érte, amint közterületen italozott. Elismeri a szabálysértést?

– A testkamerám fel is vette a jelenetet – mondta a kissé hátrébb álló rendőr megbirizgálva a mundérja egyik gombját, ami az ominózus eszközt rejtette.

– Éppen csak megkóstoltam egy helyi sört! – rimánkodott a magyar turista. – Ilyen apróságért nem vehetik el az útlevelemet!

– Persze, hogy nem, ha kifizeti a bírságot. De azt mondta, nincsen pénze – vázolta a helyzetet a hivatalnoknő.

– Ez az igazság – vonta meg a vállát Kercsegi. – Túl sokba került a fakultatív kirándulás a Moher-sziklákhoz.

– Akkor nincs mese, le kell dolgoznia a tartozását.

– Hogy érti ezt?! – kerekedett ki a magyar turista szeme.

– Munkát vállal, vagy kiáll a Parliament Roadra Danny Boyt énekelni.

– Én nem tudok énekelni, és különben is a Danny Boy egy nyálas giccs! Ha választani kell, százszor inkább az Irish Rower, vagy a Rocky Road to Dublin, de mint mondtam, nem érek rá ilyesmire. Perceken belül csatlakoznom kell a csoporthoz, különben úgy itthagy a busz, mint a pinty!

– Mi az a pinty? – kérdezte Morrison kolléga.

– Egy madár. Mifelénk honos.

– Mi, itt a szigeten ezt pintnek mondjuk, és inkább űrmérték, mint madár – zárta le a kitérőt a rendőr.

– A Danny Boyról tett kijelentését visszautasítom – jelentette ki a hivatalnoknő mérgesen. – De nekem sincs időm magával vitatkozni. A szabályok világosak, és a városnak megvan a jogköre, hogy eljárjon az ilyen ügyekben.

– Én pedig egy társas utas vagyok, kötött programmal, befizetett félpanzióval.

– Hívja fel a csoportvezetőjét, és közölje vele a tényállást!

– Lemerült a mobilom. Ráadásul az utazási szerződésben van egy cikkely, hogy aki nem jelenik meg időre a felszállási ponton, azt nem kötelesek megkeresni.

– Akkor ez tiszta sor – jelentette ki a hölgy, és becsukta az útlevelet. – Kényelmesen ledolgozhatja a bírságot. Ha belehúz, egy hét alatt végez.

– Angol szakon végzett magyar bölcsész vagyok, és műfordító.

– Művet itt nem tud fordítani, de van egy ajánlatom, ami ránézésre nagyon illik magához: kisegítőt keresnek a Doyle kúriában, lomtalanítási gyakorlattal.

– Kell nekik egy ember, aki rendet rak a kastély padlásán – szólalt meg Morrison kolléga.

– A Kilkenny kastély akkora, mint az Enterprise anyahajó! – riadozott Kercsegi.

– A Shankill kastélyról van szó, az jóval kisebb – mondta a hivatalnoknő. – A Doyle család nemrég bérelte ki, és ahogy hírlik, csak átmeneti időre, de valami miatt szükségük van a padlásra is. Kosztot, kvártélyt biztosítanak, és nettó százhúsz eurót fizetnek egy napra.

– Nem hangzik rosszul, mármint, ha az ember szabadlábon van, és kell neki a lóvé – tűnődött Kercsegi.

– Sok becsületes pakisztáni bevándorló örülne egy ilyen lehetőségnek, úgyhogy fogadja el – mondta Morrison kolléga.

– Van egyéb lehetőség is? – vonta fel a szemöldökét Kercsegi.

– Lássuk csak – túrt bele a papírjaiba a hivatalnoknő. – Fekáliatisztítás az afgán menekülttelepen, nyílt tengeri rákhalászat, manuális tőzegbányászat és persze birkanyírás végkimerülésig.

– Jól van, elvállalom a lomtalanítást – adta be a derekát Kercsegi. – A csoportom már úgyis keresztet vetett rám.

– Bölcs döntés – csillant fel a hivatalnoknő tekintete. – Tessék, itt a megbízólevele, ezzel kell jelentkeznie a kastélyban.

– De hogyan jutok el oda?

– Ó, ezt majdnem elfelejtettem – csapott a homlokára a hölgy. – El kell küldenie az „Ördög Ükapja” kódot erre a mobilszámra. Ez megállítja a vonatot a kanyarban.

– Már jeleztem, hogy a telefonom lemerült – mondta Kercsegi. – És nem is értem: miféle vonatot, miféle kanyarban állít meg két ilyen furcsa szó?

– A Kilkenny–Dublin vonatot – mondta Morrison kolléga. – Normális esetben az első állomás Muine Bheag, de a kastély a város előtt van, ezért az a szokás, hogy elküldünk egy sms-t az akolmesternek, mire az kiengedi a karámból juhokat.

– És azok a város előtti kanyarban elözönlik a síneket… – vette át a szót a hölgy.

– A mozdonyvezető ezt észleli, és mert Írországban nincs olyan elvetemült masiniszta, aki elgázolna akár csak egy birkát is, kénytelen megállítani a vonatot – folytatta a gondolatmenetet a rendőr.

– Pontosan ott, ahol a kastélyba vezető út keresztezi a síneket, így a vonatról kényelmesen le tud szállni.

– Bámulatos! – mondta Kercsegi őszinte meglepetéssel.

– Csak a hagyományos ír találékonyság – nyugtázta az észrevételt a rendőr.

– A vonat tíz perc múlva indul, úgyhogy nincs vesztegetni való ideje. Az sms-t majd én elküldöm – zárta a beszélgetést a hivatalnoknő, és a fiókjába helyezte a magyar turista útlevelét.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

John Tupholme

Az ír szülőktől származó John E. Tupholme Nigériában látta meg a napvilágot. Jelenleg Dublinban él és kocsmai zenészeknek gyárt rövid, humoros töltelékszövegeket. Több tanulmányt írt a zulu és a kelta nyelv kapcsolatáról, de irodalmi körökben főleg novellistaként ismert. Munkáit gael nyelven írja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL