Nőnap, nemzetközileg

A „nemzetközi” jelző azért egy kicsit hivalkodónak tűnik, mert – bár hivatalos adat nem áll rendelkezésemre…

Tatarozás miatt zárva

Február 16. és április 16. között zárva lesz a Lenin mauzóleum. Tatarozásból kifolyólag. Persze nem arról…

Vathy Zsuzsa halálára

Az igazi ürmöspohár nem az, amit Szókratész kezébe adtak, hanem az, amit valamilyen fájdalmas veszteség következtében…

A pacséri kanördög és a zsebpénz

Szilveszterkor az emberek leleményes módon próbálják eltüntetni anyagi gondjaikat: vacsorára lencsét fogyasztanak, mert a közhiedelem szerint ettől…

Én hiszek Zimmermanban

Tudósításokból régóta tudjuk, hogy egyes bevállalós irodalomtanárok szívesen magyarázzák el diákjaiknak egy-egy Tankcsapda-, Quimby- vagy Kispál…

Melyik ujjamba harapjak?

Mit válaszolna Ön, kedves olvasó, ha valaki feltenné önnek a következő démoni kérdést: hogyan akar meghalni…

Finánc sztori

Az elmúlt fél évszázadban jelentősen megnőtt a nemzetközi utasforgalom, ami természetesen megnehezítette a vámőrök munkáját. A…

Szóban vagy írásban?

Platón – ha jól emlékszem, a Phaidón című dialógusában – megjegyzi, hogy az ember butulni kezdett,…

Mindennapi kenyerünk

Az evésről és az afelé vezető gasztronómiai útról írni hálás téma. Mert enni mindenki szeret. Majdnem…

Retro nyaralás

Az irodában öten dolgoztak. Öt nő. Már mindenki kivette a nyári szabadságát, csak ő nem. Neki…

Az arany ára

Valamikor, és nem csak az ókorban, az olimpiai bajnokoknak babérkoszorú járt, majd aranyérem. És természetesen a…

Lovak nélkül

Százötven éve indult az első kötöttpályás lóvasút Budapesten, a mai Kálvin tér és Újpest között. Ez…

A fogyókúra lélektana

Kicsit (de tényleg csak kicsit) molett és ezer éve nem látott volt iskolatársamba futottam bele kora…

A menő férfi

A nyár tombol, ahogy illik. Az emberek pedig – nem mindenki, de azokról majd máskor –…

Oszt rák

A körzeti orvossal kezdődött. Azt mondta: látni szeretne, mert már nagyon rég voltam nála. Talán meg…

Eufória

Természetesen nézem az EB mérkőzéseit, kihagyhatatlanul persze a magyarok összecsapásait. Anélkül, hogy én is túlzott lelkesedés…

Érettségi találkozó

A faluban már régen rározsdásodott a lakat az iskola kapujára, a hátsó udvart felverte a gyom,…

Májusi ajándék

Szombat este volt, a kocsma ajtaját egy sámlival támasztották ki, így oldva meg a kicsit áporodott…

Az Udvar

Valami furcsa mindig volt ebben a családban. Valami furcsa, megfogalmazhatatlan. Különös szimbiózisban éltek együtt az Udvarban,…

Vidám gyermeknap

– Robi, mondta nekem a tanító néni, te biztosan nagyon ügyes fogalmazást írsz, a vidám gyermeknapról.…

Furcsa tükrök

Az egyszerű ember saját magát látja egy tükörben. Ritkán elégedett, mert nem azt a pofázmányt képzelte…

Para

Az idősebbek lehet, hogy még emlékeznek George Cukor híres filmjére, a Gázlángra. A gonosz vőlegény ebben…

Messi cipője

Az argentin futballsztár vérig sértette egész Egyiptomot, mert egy tévéműsorban jótékony célú árverésre ajánlotta fel a…

Kocsmasirató

A szomszéd faluban is rákerült a lakat a kocsmára – lépett be az ajtón Fuvaros, akit…

A főnővér

Soromra várok a kórházi folyóson. A mellettem ülő úriemberrel szóba elegyedünk. Néhány közömbös szóváltá után megbök:…

Kép a falon

Amikor az apja megállt mellette, és olyan „most foglalkozok a gyerekkel” hangsúllyal megkérdezte, hogy mit akar…

Lőttem a rigót

Megállít egy hajléktalan az utcán. Nekem adná? Kérdem: mit? A félig szívott cigarettáját. Azt már nem!…

Esélyegyenlőtlenség

Ha az ostobaságban nemzetközi versenyt rendeznének, mi magyarok is ott könyökölnénk az éremesélyesek között. Most azzal adtunk okot…