Várni egy vonatra

58 olvasó

A hatalmas sivatagos vidéken, egy egynyomvonalú vasúti pálya fut keresztül. Mindkét irányban, ahol a sínek a távolba vesznek, hegyvonulatok látszanak. A fából épített állomás deszkákból ácsolt peronján három férfi ácsorog, szétszóródva, távol egymástól. A legidősebb, ősz hajú, Phil, aki a pénztár zárt ablaka előtti falnak támaszkodik. A fiatalabb, nagy bajuszú, James, az épület mellett közvetlen felállított hangtölcsért tartó oszlopnak dől. A legfiatalabb, kis bajuszú, Tom, a peron túlsó végén kémleli a messzeséget.

Az oszlopra szerelt nagy hangtölcsérből – amelynek az alján hosszú, egymásba illesztett csövek futnak le és be az épületbe – egy baljós hangulatú szájharmonika dallam első néhány üteme hallatszik. Majd a dallam abba marad, és egy rekedtes férfi hang szólal meg:

– Figyelem, figyelem! Az első vágányra terminátor érkezik! Kérjük, a vágánynál vigyázzanak!

Az egyik irányból a sínek közötti talpfákon nagy sebességgel berobog egy 2-3 méter átmérőjú vibrálóan világító gömb, majd a peron közepéhez érve, hangos sercegés után, teljesen eltűnik. James és Tom, odasietnek Phil-hez, aztán lassan mindhárman elindulnak a peron széléhez, megnézni, mi történt.

A sínek közötti széttöredezett talpfákon egy férfi fekszik hason, fejjjel a peron felé, kabátban, farmernadrágban. Egyszercsak megmozdul és felpattan. Haja rövid, de szokatlan módon vágott. Szemét sötét lencséjű üvegek takarják. Két kezében pedig egy már megjelenésében is riasztóan vastagcsövű puskát tart.

– Hol van John Connor? – kérdezi mély, határozott hangon a talpfákon álló terminátor.

A három férfi a peronon némán, hosszasan fürkészi a lent álló idegen nem látható tekintetét. A terminátor is alaposan szemügyre veszi a három férfit.

– Nem tudjuk, ki az! Mi másvalakire várunk! – mondja higgadtan James.

Ismét hallatszik a szájharmonika dallama. Majd a férfi hang bejelenti:

– Figyelem! A másik irányból ismeretlen eredetű jármű érkezik! Kérjük, a vágánynál vigyázzanak!

– Nem akar inkább feljönni ide? – kérdezi Tom az idegentől.

A terminátor továbbra sem mozdul, csak figyeli a három férfit. De aztán lassan elfordul abba az irányba, amerről jött, hogy felmérje, mi közeledik. Ebben a pillanatban, a másik irányból sisteregve becsúszik, a sínek felett úgy fél méterrel lebegve egy DeLoreen DMC-12-es amerikai autó, majd nyikorogva fékezve megáll, a terminátort éppen maga alá gyűrve. A kocsi mögött a sínek még egy ideig szikráznak, izzanak, mintha valami nagyon nagy súrlódás és hő érte volna azokat.

Az autóból kiszáll egy szintén egyszerű, modern ruházatú férfi, kezében egy videókamerával. A három peronon álló férfi, a furcsa szerkezetet még rémisztőbb puskának véli látni, még attól is, amit a másik idegen tartott a kezében. Ezért, hidegvérüket megőrizve, készenlétben állnak, felkészülve bármire.

– Helló! A nevem Marty McFly. Ez itt már 1985? – kérdezi az autó mellett álló fiatal férfi udvariasan, jókedvűen.

– Ááá – szólal meg Phil egy idő után, szintén derűsen, és elfordul abba az irányba, amerről Marty az autójával megérkezett. – Az még jóval arrébb van. – Majd elfordul teljesen a másik irányba és ránéz a sínek mentén egy 9-10 méterre lévő mérföldkőre. – Ez itt még az 1870-es útszakasz.

– Hát… Elnézést, bocsi… Akkor én, húzok vissza. A jövőbe. – mondja továbbra is jókedvűen, bár kissé szórakozottan Marty, anélkül, hogy észrevenné a mérföldkövet. Visszaül a kocsijába, beindítja a motort, megfordul az autójával és villámgyorsan elhajt arra, amerről jött, a sínek felett repülve, végül egy pillanat alatt eltűnve a semmibe. A három férfi még tűnődve figyeli a sínek néhány másodpercig tartó szikrázását. A jelenség elmúltával, tanácstalanul egymásra néznek.

A szájharmónika dallam harmadszor is hallatszik. Utána a rekedtes férfi hang szomorúan közli:

– Sajnálattal tájékoztatjuk utasainkat, hogy a vasúti sín újraépítése miatt, a vonat előreláthatólag 1 hetet késik.

A három férfi továbbra is értetlenül áll. Aztán megint elmennek a peron széléig és először elnéznek az egyik irányba, akkor látják, hogy a sínek szét vannak töredezve, végig, amerre a szem ellát. Elfordulnak a másik irányba is, és megdöbbentő látvány tárul eléjük, a sínek arra járhatatlanul hullámosak, össze-vissza meg vannak görbülve.

Nincs mit tenni – látja be Phil, James és Tom, ezért sarkon fordulnak és elindulnak. Ám ekkor, a hátuk mögött, lent a széttöredezett talpfákon, a terminátor lassan, darabos mozdulatokkal újra talpra áll és megszólal:

– Hasta la vista, a mi!

A három férfi megtorpan, visszafordul. Az idegen mégegyszer farkaszszemet néz mindhárommal, aztán valami zümmögő, egyre halkuló hangöt ad ki magából, végül teljesen elnémul.

– Oké! Viszlát a jövő héten! – monjda Phil az idegennek egy idő elteltével. James és Tom is mond egy-egy Viszlát-ot.

A harmónika dallam újra felhangzik. A három férfi az épület mellett lemegy a peron lépcsőjén és távolodik az állomás épületétől. Az egynyomvonalú sínek romjai között, mozdulatlanná dermedve, ott marad állva az idegen.

 

 

Jelige: Várni egy vonatra

 

 

A zsűri értékelése
  • A kiírás betartása
  • Ötlet
  • Megvalósíthatóság
  • Humor
  • Csattanó
  • Western hangulat
  • Kidolgozottság
  • Használhatóság
  • Filmszerűség
  • Morricone
3.7

Összegzés

A kapott pontok alapján elért átlag:

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft