Volt egyszer egy ötletpályázat – eredményhirdetés

2020-10-01
1.2K olvasó

Ennio Morricone iránti tiszteletünk jeléül nemrég stop motion animációs kisfilm ötletpályázatot hirdettünk. A munkák beadási határideje 2020. szeptember 1. volt, a speciális szakmai zsűri – harcedzett filmes szakemberek és rettegett párbajhősök fényes társasága –, ezt követően egy hónapig rágódott, mire meghozta az alábbi döntést:

  • A beérkezett 38 munkából 21-et tartottunk közlésre alkalmasnak, ezeket itt tettük közkinccsé. A döntésben arra is figyeltünk, hogy a pályamű minél kevésbé legyen natúr irodalom, így a témához nem illő novellákat és koncepciótlan szövegeket mellőztük. Viszont előfordulhat, hogy abban a kavarodásban, ami az írások ide-oda küldözgetése okozott, valamelyik munka elkallódott, ezért október 10-ig minden pályázó levélben érdeklődhet az ötlete iránt. Ezt követően a sorrendet véglegesnek tekintjük.
  • A munkák minősítését az itt leírt módon több szempont figyelembevételével végeztük el. Kérünk minden pályázót, nézze át a teljes anyagot, és a saját írására kapott pontszámot vesse össze a többiekével. Ha mindenkinél magasabb átlagpontszámot ért el, jelentkezzen az első díjért a regenytar@gmail.com -on a pályamunkája újbóli elküldésével.
  • Korábban itt már jeleztük, hogy holtverseny esetén western-stílusú párbajozással fogunk dönteni a díjakról. Ez önkéntes alapon zajlik, tehát nem kötelező részt venni benne, de aki ettől a játéktól elzárkózik, elveszíti jogosultságát a díj elnyerésére. Aki vállalja a párbajt, és munkája az alább felsorolt kritériumoknak is megfelel, legkésőbb 2020. október 15-ig jelezze szándékát a pályaműve újbóli elküldésével a regenytar@gmail.com -on. Válaszként kap egy titkos varázsszót, amit a párbajban kell majd használnia.
  • A párbajozás díjanként történik, vagyis holtverseny esetén az első, a második és a harmadik díjért külön meg kell mérkőzniük az érintetteknek. Ha csak az egyik díj körül alakul ki pontazonosság, akkor értelemszerűen csupán ezért az egyért fognak párbajozni az érintettek.
  • A zsűri úgy döntött, hogy:
    • 4,1 átlagponttól fölfelé az első díjért
    • 3,9 átlagponttól 4-ig a második díjért
    • 3,7 átlagponttól 3,8-ig a harmadik díjért lehet párbajozni. Aki a munkája alatt ezeknek megfelelő pontértéket talál, a pályaműve újbóli elküldésével jelentkezhet a varázsszóért a regenytar@gmail.com -on.
  • A párbajozás időpontjáról egy nappal korábban értesítést teszünk közzé a Regénytár és az Irodalmi élet honlapokon, valamint ezek Facebook oldalain. Emiatt naponta legalább egyszer meg kell látogatniuk ezeket az oldalakat vagy célszerű feliratkozni a szóban forgó Facebook oldalakra.
  • A párbajozás napján egy erre vonatkozó publikáció jelenik meg a Regénytáron, de nem a főhelyen, hanem valahol a nyitó oldalon! Ezt a publikációt a párbajozóknak meg kell keresniük, majd a cikket megnyitva a kommentekbe be kell írniuk azt a varázsszót, amit a válasz e-mailben kaptak. Aki előbb reagál, győzedelmeskedik. De a varázsszót másodikként, harmadikként vagy sokadikként is érdemes lesz beírni, mert a résztvevők között egy vigaszdíjat sorsolunk ki, ami 10 000 forint!
  • A párbajozást terveink szerint on-line élőben is közvetítjük majd a Regénytár YouTube csatornáján, ám ez nem biztos.

Ha valami nem világos, kérdéseikkel a regenytar@gmail.com -on jelentkezzenek.

 

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

3 Comments

  1. Október 10-ig senki sem reklamált, illetve óvott, így a honlapon közzétett pályázati lista és a kapott pontszámok mától véglegesnek tekinthetők.

  2. No, ez érdekes lesz! Az online közvetítést ne hagyjátok ki, please! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL