Anya, lóg az analóg!

2018-04-26
679 olvasó

Ha a kőkorszakban létezett volna sajtó, pl. a Neanderthal Zeitung, egyik kései számában biztosan megjelent volna valami dörgedelmes publicisztika arról, hogy a világ romlásában nincs megállás. A mai fiatalság például már a tüzet sem képes hagyományos módon megszerezni, illedelmesen megvárva azt, hogy a villám belevágjon egy fába, hanem kövek és taplógombák használatával bárhol, bármikor csihol egyet magának.

Micsoda mondén kényelem, micsoda elfajzottság ez, maga a megtestesült dekadencia! Hovatovább még az is megeshet, hogy a jövő generációi a tüzet ugyanúgy fogják kezelni, ahogy a kőbaltát: mindig ott lesz a kezük ügyében, csak előkapják és sutty, már működik is. Ad abszurdum az is megeshet, hogy a kőbaltát ötvözni fogják a tűzzel, ám hogy ennek mi lesz a következménye, arról az ős-publicista már nem foglalhatott állást, mert ez számára az ős-science fiction területe volt.

Azóta valahogy eltelt pár tízezer év, és való igaz: a tűzhöz fűződő viszonyunk alaposan megváltozott. Könnyen, egyszerűen csiholjuk meg, és észre sem vesszük, hogy része az életünknek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, mindez azért van, mert okosabbak lettünk, és mert a fejlődés megállíthatatlan. A kétely, a gyanakvás ebben az optimista vonulatban ős-varjak károgásának tűnik. Itt van például egy újdonatúj jelenség – őszintén szólva emiatt fogtam bele a jegyzetírásba is –, nevezetesen az a hír, hogy az angliai iskolákban a gyerekek egyre nehezebben boldogulnak a hagyományos, analóg órákkal. Nekik a digitális, számlapos kijelzős az igazi, a cágeres hókuszpókusz már a múlt csökevénye.

Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek erről a neandervölgyi fiktív publicista jutott eszébe, mert lám, hová fajult a világ: a mai fiatalok már egy csipetnyi absztrakciót sem képesek elviselni. Más kérdés, hogy nekem, kb. hároméves koromban a mutatós óra még egyáltalán nem okozott gondot.  Nincs ebben semmi rendkívüli, akkor úgy működött a világ, hogy a körülöttünk lévő folyamatokat és jelenségeket meg kellett értenünk, mert csak így találtuk meg a közöttük a helyünket. Ma már ez fölösleges, mert nem kell megérteni semmit. Ki várná el, hogy az egyszerű felhasználó megértse a Windows vagy az okostelefon működését? Használja, aztán cserélje le úgy két-három évenként. Ettől a folytonos technológia-váltástól pörög, zakatol a világgazdaság. Az információ nem arra való, hogy segítse a boldogulásunkat, hanem hogy megfürödjünk benne, mint a mediterrán tenger simogató hullámaiban. A modern civilizáció alaprezonanciája egyfajta állandósult, mindenütt meglévő és mindenkire egyformán ható kábaság.

Így már érthető az angliai gyerekek helyzete, még ha nem is teljesen elfogadható. Érthető, hiszen ha most olyat fordulna a világ, hogy kőbaltával kéne vadásznunk, pillanatokon belül éhen halna az emberiség 99.99 százaléka. De nem kell ilyen messzire menni: vajon ki tudna tájékozódni ma egy középkori asztrolábium segítségével, mert én aligha.

Az analóg óráról tehát lemondhatunk, sőt lassanként minden egyébről is, ami nem digitális és virtuális. Az izgalmas, és vitára ingerlő ebben az egészben az, hogy vajon mi lesz a következő áldozat? Nem szeretném megélni, de gyanítom, hogy a kihalási folyamatban várakozók között már ott ácsorog egy másik neandervölgyi-korból származó találmány is, amelyet a népnyelv némi eufemizmussal úgy nevez: élő beszéd.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

2 Comments

  1. A vége az lesz, hogy rájön az emberiség: kommunikálni is teljesen fölösleges, hisz megteszik ezt helyettünk a gépek.

  2. Ez az óra-ügy nálunk is teret kapott, miszerint problémát okoz a gyerekeknek megtanulni a hagyományos óra leolvasását. Érdekes, az okosteló használata megy. Szerintem a beszéd elmúlását megelőzi az írás-olvasás elfelejtése, mint teljesen felesleges tevékenységi kör. Amúgy is nehéz megtanulni. Szóval már itt vannak az emojik (emoodzsik), a weboldalakon és elektronikus üzenetküldésben használt piktogramok és hangulatjelek. Érzelmek, tárgyak, hangok, állatok, időjárás meg mindenfélék kifejezésére használatos színes képi megjelenítési lehetőségek. Kicsit még nehézkes ugyan Shakespeare szonettek átírása emojikba, de nem lehetetlen. Pont ma kaptam egy volt tanítványomtól élménybeszámolót ebben a formában. Odáig megfejtettem, hogy előbb busszal majd repülővel ment pálmafás vízpart mellé, két szív, majd ott összetört az egyik, és most hull a könnye, de aztán poharak és üvegek tömkelege után mosolygós szmájli. Ja, ez a szmájli már a 60-as évektől él és virul, s egyre inkább, s egyre több helyen. Úgyhogy kitágult/beszűkült a világ – nézőpont kérdése. Ide jönne egy könnyező emoji. Vagy egy vigyori.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL