A Majoros Aukciós és Műkereskedelmi Udvar Széptára

Az aukció 2019. március 9-én 12 órakor befejeződött. A képet „énke” néven bejelentkezett látogatónk vette meg, 17 000 forintért.

 

Papírkép-árverésünk tárgya egy 1977-ben készült fekete-fehér Majoros-fotó. A kép címe: „Majoros ritmusgitározik és vokálozik a morovici No Name együttesben” A kép hagyományos levelezőlap méretű, minősége kiváló, készítője: Balogh József. Eredeti, egyetlen példány, nem létezik belőle másolat, a negatív pedig elveszett.

Kikiáltási ára: 15 000 forint.

 

Ez egy nagyon kedves képem, semmi szín alatt nem válnék meg tőle, ám ha van az a pénz… Aki megveszi, azaz elviszi a képet, dedikációt kap tőlem a kép hátoldalára. (MS)

 

Tudnivalók a licitálásról:

  • Az árverésen csak a Regénytáron regisztrált és bejelentkezett látogatók vehetnek részt. Regisztrálni, illetve bejelentkezni ezen a linken lehet.
  • A téteket a hozzászólásokban kell megtenni, 1000-es léptékekben. Az ennél kisebb téteket nem vesszük figyelembe.
  • Az árverés végén az időrendi sorrendben legutolsó, legmagasabb tét megtevője nyeri el a licitre kiállított tárgyat.
  • Az árat forintban vagy regénytáras talentumban számítjuk. Ha a nyertesnek van elegendő talentum a számláján, levonjuk belőle a licitált értéket, majd e-mailben egyeztetünk vele a tárgy küldési címéről.
  • Ha a nyertesnek nincs talentuma, e-mailban egyeztetünk vele a licit értékének forintban történő kiegyenlítését illetően, majd ha ez megtörténik, postázzuk a tárgyat.
  • A megnyert képet csak magyarországi postacímre küldjük el.
  • Az árverés a kezdéstől számítva egy hétig tart.
  • Az árverés moderátora a Regénytárt működtető mesterséges intelligencia, azaz Cipurka.

 

 

10 Comments

  1. Eljött csak kukac-jel volt benne és ez tiltott karakter. A spam-ek közé került, de megtaláltuk. 🙂

  2. Remélem sikerült bejelentkeznem. 17000 -et megadok a képért, de kérnék hozzá egy Majoros-kötetet is, az Ellenség földje címűt. Ezt pluszban fizetem. Budapesten lakom, megbeszélt helyen, időben személyesen átvehetem, így nem lesz postai költség. Minden részletet elküldtem a regenytar@gmail.comra

  3. Nincs nyoma a bejelentkezésének. Fájdalmunkra így marad a 16 000 forintos első licit.

  4. Ha névre szóló dedikációval jár, megadom a 17 ezert. Egyszer még sokat érhet. 🙂

  5. Sajnos zipcode sem volt bejelentkezve. Az utolsó érvényes licit ezek szerint 16000 forint.

  6. Sajnos nem lehet. Az előző hozzászóló licitje marad érvényben, ő be volt jelentkezve. A kép jelenlegi ára: 16 000 forint és per pillanat klapanciuszé.

  7. Nem vagyok regisztrált, de elküldöm az elérhetőségemet privátba. Ha így lehet akkor ráteszek 1000-et.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL