A bizonyíték

Nem először történt, hogy hétfő reggel, amint Nóri benyitott a szoftverfejlesztők napfény elől besötétített szobájába, Pétert pontosan abban a pózban találta, ahogy péntek délután hagyta, amikor távozott. Gyűrött ingében ráhajolt, szinte ráhasalt a billentyűzetre, arcával a képernyőt bámulta közelről, mint egy rövidlátó, jobb kezével egerét markolászta görcsösen, egyszóval megszállottan dolgozott. Ilyenkor Nórinak mindig az az érzése támadt, hogy a fiú valójában haza se ment, hanem egyhuzamban végigdolgozta a három napot. Már a nyelve hegyén volt az ilyen alkalmakra szóló, humoros megjegyzés, ám Péter megelőzte. Hátrafordult, és a lányra mosolyogva így szólt:

– Tudom, mire gondolsz, és ezúttal nem tévedsz. Bent töltöttem az egész hétvégét. Szükségem volt a központi gép teljesítményére, ami szombaton és vasárnap amúgyis kihasználatlanul áll.

Nóri közelebb lépve a monitorra pillantott. Jól ismerte a fiú munkáját, ám a kódsorok, amelyek most a képernyőjén sorakoztak, ismeretlenek voltak a számára.

– Min dolgozol? – kérdezte. – Pénzes, maszek meló?

A srác fölállt, nyújtózott és ásított egy nagyot a félhomályban, mielőtt válaszolt.

– Ez egy egészen friss szoftver, a neten bukkantam rá. Nyílt forráskódú, úgyhogy kicsit átírogattam a saját elképzeléseim alapján. Norvég, izraeli és dél-afrikai kutatók munkáin alapul, és az a lényege, hogy alkalmas Isten létezésének a bizonyítására – vagy épp a cáfolatára. Már le is futtattam.

A lány alig hitt a fülének.

– Viccelsz?

– Korántsem. A világ számos aspektusának összehangolt kiértékelése alapján – ez egy rendkívül összetett, komplex program, ami képes erre – megállapítható, hogy felfedezhető-e egyetlen céltudatos akarat megnyilvánulása a jelenségek mögött, vagy az egész csupán véletlenek, mégha olykor összhangban állni látszó véletlenek sorozata.

– Aha! És mi jött ki?

Péter nem hagyta zavartatni magát a közbeszólástól. Még nem fejezte be a magyarázatot.

– A felhasznált adatbázisban ateista filozófiák és a nagy világvallások teológiai tételei éppúgy előfordulnak, mint a legfrissebb biológiai eredmények, az ismert emberi történelem egésze, pszichológiai és etikai tanulmányok, az Univerzumról szerzett összes tudásunk, a kvantummechanika és az asztrofizika egész anyaga, különös tekintettel a finomhangolásra, az idő természetére és számtalan egyéb tényezőre.

– Vagyis?

A fiú lemondóan nagyot sóhajtott.

– Oké, értem, téged csak a végeredmény érdekel.

– Nem csak az – rázta a fejét Nóri. – Erősen foglalkoztat például, hogy mit lehet kapni a büfében reggelire. Majd’ meghalok az éhségtől. Te mikor ettél utoljára?

– Várj csak! – mélázott el Péter. – Azt hiszem, tegnap… délelőtt… Vagy az még szombaton volt?

– Jól van – mondta Nóri. – Mielőtt elmondod a világ végső, nagy titkának megfejtését, hozok valamit a büféből, és megreggelizünk. Közben majd beszélhetsz. Mit kérsz?

– Egy melegszendvics remek lenne – szólalt meg a sarokból a beszédes becenevű Dagi, Péter szobatársa, akire Nóri eddig nem fordított figyelmet. – Vagy inkább kettő!

– Te se ettél szombat óta? – csipkelődött a lány.

– Nem ez a kérdés, hanem hogy most éhes vagyok-e. Nagyon, ha éppen tudni akarod! Hozol nekem is? – fogta könyörgőre a testes fiú.

– Imádom, amikor azt hiszitek, a kolléganők arra valók, hogy kiszolgáljanak benneteket. Jól van, hozok! Nem venném a lelkemre, hogy miattam szenvedj.

– És puncsszeleteket is! – kapott vérszemet Dagi. – Legalább hármat! És kólát!

– Majd meglátjuk. Lehet, hogy csak múlt hétről maradt, száraz zsömlét kapok. Hétfő reggel még elég szegényes szokott lenni a kínálatuk, mert rendszerint csak később szállítanak friss árut. Sietek vissza, addig éhen ne haljatok nekem!

*

– Szerinted mit fog hozni? – fordult Dagi Péterhez, miután Nóri mögött becsukódott az ajtó.

Péter felelet helyett csak vállat vont. Ez érdekelte most a legkevésbé.

– Te, ez az izé – folytatta Dagi –, ez a te programod tényleg képes arra, amit mondtál? Tudod, Istenről. Vagy ez csak a Nórinak szánt csajozós duma volt?

– Nóri éppúgy programozó, mint te meg én – felelte Péter –, elég hamar átlátna a szitán. Különben sem szoktam hülyeségekkel szédíteni a nőket.

Dagi egészen lázba jött.

– Szóval akkor ez a program… tényleg? Úgy értem, tényleg megmondja, hogy van-e… Isten? Hogy létezik-e?

– Persze.

– És?

– Mit és?

– Hát van vagy nincs? Azt mondtad Nórinak, hogy már lefuttattad.

Péter hátradőlt székében, hogy rendezze gondolatait.

– Értelmezni kell az eredményt – mondta végül.

A kövér fiú a homlokára csapott.

– Értem már! Te nemcsak Nórit hülyíted, hanem mindenki mást is. Velem is csak szórakozol! És én, ökör, tényleg elhittem egy pillanatig, hogy egy program képes lehet arra, amin a világ legzseniálisabb elméi is hiába járatják az agyukat évezredek óta!

– Nem erről van szó! – tiltakozott Péter.

– Hanem miről?

– Gyere ide! Megmutatom.

Dagi odalépett, és fürkésző szemmel bámulta a monitoron sorakozó kiírásokat. Péter a legalsó sorra mutatott.

– Itt a végeredmény!

– Hol?

– Itt, ahol mutatom.

– Ennyi? – kérdezte Dagi csalódottan.

– Igen, ennyi.

– De hiszen ez csak egy szám!

– Úgy van, egyetlen szám, két tizedesre kiszámolva. Nem tartottam szükségesnek ennél nagyobb pontosságot, mert a lényeg úgyis az input adatok minőségén múlik, cserébe gyorsan, egyetlen hétvége alatt lefutott a számítás.

– De hát ez… hogy jelenthet ez bármit is?

– Képzelj mögé egy százalékjelet, és érteni fogod. Ez egy valószínűségi érték.

Dagi a képernyőre meredt.

– Még hogy… valószínűség… – nyöszörögte végül.

– Az hát! Nem a tizenkilencedik században élünk, Dagikám! A dolgok nem feketék vagy fehérek. Gondolj a határozatlansági relációra! Az elektronok csak bizonyos valószínűséggel tartózkodnak itt, más valószínűséggel meg amott. Egy diagnosztikai program többféle betegség lehetőségét is felveti a tünetek, előzmények és laborleletek alapján, eltérő valószínűséggel. A világgazdaság tendenciáinak, a tőzsdék mutatóinak változását megjósolni csakis valószínűségi alapon lehet. Isten léte is többé vagy kevésbé valószínű a világ tulajdonságai, történései, jelenségei alapján. Vannak mellette, és vannak ellene szóló érvek. Ez a program ezeket méri fel, ezeket összegzi, és végül ezek alapján szolgáltat eredményt.

– Mondjuk, hogy értem – ingatta fejét Dagi. – Gondolom, a 100 jelentené azt, hogy teljes bizonyossággal létezik Isten.

– Úgy van – bólintott Péter. – A 0,00 pedig azt, hogy egész biztosan nincs. Az eredmény persze leginkább a kettő közé volt várható, és csak remélhettem, hogy nem félúton lesz közöttük, ötven százalék körül. Mint látod, szerencsére nem így történt.

– Ez a szám tehát azt jelenti, hogy számottevő valószínűséggel…

*

Nyikorogva nyílt ki az ajtó. Mindketten felnéztek.

– VAN ISTEN! – kiáltotta Dagi lelkesen, a hirtelen jött felismeréstől átszellemült arccal.

Az ajtóban Nóri állt. Egyik kezében melegszendvicses papírtálcák sorakoztak, a másikban puncsszeletek műanyag dobozban, a könyökhajlatába akasztott nejlonszatyorban pedig sötétbarna, üdítős flakonok himbálóztak.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.