Furján RitaBányai Tamással a Regénytár Mars-pályázatának eredményhirdetésén találkoztam a 2000-es évek elején. Az eseménynek a budapesti Litea Könyvesbolt és Teázó adott otthont. Jó hangulatú jutalomosztás volt, komoly érdeklődéssel, színvonalas munkákkal.
Tamás a feleségével, Mariannal érkezett. Belépésének pillanata meghatározta a továbbiak légkörét. Mintha ezer éve ismertük volna egymást. Miközben átráncigálta a „banyatankot” a küszöbön, már üdvözölte a társaságot. Mindenkit, jókedvűen, fülig érő mosollyal. Akkor érkeztek haza otthonról, Amerikából – és a pakkokkal megrakodva egyenesen a könyvesboltba bumliztak.
Amikor a gyerekeknek szóló rész a jutalomosztással lezárult, a szervezők a Trombitás sörkertbe invitálták a felnőtt közönséget.
Ezután csak a Facebookon és a Regénytáron „láttam” Tamást.
A Facebook egyik csoportjában íróink ajánlották fel írásaikat – könyveket, verseket, kéziratokat –, a nagyérdemű pedig licitálhatott rájuk. A bevétellel a nehéz sorsú gyerekeket támogatták.
2017-ben, egy márciusi napon felfigyeltem Tamás Texasi álmok című könyvére. Nem sokat teketóriáztam – nem először jótékonykodtam, és tisztában voltam vele: Tamás könyvének a polcomon a helye. Miután így összeértek a gondolatok, a licitemmel biztosra mentem. Tudtam, hogy a könyvet néhány üdvözlő sorral ellátva ajánlotta fel – tehát arról, hogy névre szóló kötetet kapjak, szó sem lehetett –, de sejtettem, hogy ez az ajánlás olyan gondolatokat tartalmaz majd, amelyek utalnak e közös „jó cselekedetünkre”.
A megérkezéséről boldogan értesítettem Tamást március utolsó napján, aki örömmel nyugtázta: jó helyen lesz a könyve. Ebben megerősítettem, mondván: nekem szól a dedikálás, hiszen ha nem is olvasható a nevem a megszólításban, a bejegyzés keltezésében a születésnapom dátuma szerepel. Elviccelődtünk az előre elrendelésről, aztán megígértem neki, hogy azonnal elkezdem olvasni, és amint befejeztem, újra megkeresem, és elmondom, hogy tetszett.
Három nap múlva kaptam a hírt: Tamás nem ír többé földi dolgok megtapasztalásáról.
A nevéhez fűződő játék résztvevőjeként nem a díjazás csábított, hanem az emlékezés Bányai Tamásra. Ami minden alkalommal úgy kezdődik, hogy egy jókedvű, ősz, „banyatankot” cibáló férfi belép a Litea ajtaján… és sosem fejeződhetett be azzal, hogy „Kedves Tamás! Az a letisztult stílus, életszemlélet, lényeglátás és humor, amivel a Texasi álmok is íródott, örökké hiányozni fog”…
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.