/

A cornwall-i töltött táska

81 olvasó

Nincs pontos kimutatás arról, hány írás születik évente kulináris mesterfogásokról, de jelentőség tekintetében egyik sem ér fel a cornwall-i töltött táska feltalálásának igaz történetéhez. Erről a finomságról azt kell tudni, hogy a cornwall-i ónbányászok azért kedvelték, mert piszkos kézzel is megfoghatták a csücskét, minek utána az ónbányák sötét mélyén vígan ropogtatták. Bizton állíthatjuk, ha a cornwall-i töltött táskát nem találta volna fel annak idején James Caleb Fenwick, pontosabban az ő felesége, ma sokkal hátrébb tartana a világ. Még az is lehet, hogy nem a cornwall-i töltött táskát tartanánk minden ízek királyának, hanem a bakui húsos batyut, ami ugyancsak finom, de nyomába sem léphet a cornwall-i töltött táskának.

James Caleb Fenwick felesége tehát nagyot alakított, amikor azon az örökre emlékezetes keddi napon, egy hirtelen ötlettől vezérelve nem natúr módon meztelen tészták csomagolt a férjének, hanem töltöttet. James Caleb Fenwick azon a ködös albioni reggelen a szokásos módon kelt, hogy a rutinja szerint munkába induljon. Először is kiment a ház mögé vizelni, éspedig úgy ahogy az isten megteremtette: anyaszült meztelenül. A felesége, Margareth az ablakon keresztül látta az ura holdvilágként virító valagát, ami egyúttal a legfényesebb testrésze is volt a derék ónbányásznak. Margareth látta ezt, és elgondolkodott, vagy ha precízek akarunk lenni, ihletet kapott. James Caleb Fenwick satnya feneke ugyanis egy olyan táskára emlékeztette, ami egy kissé petyhüdt, és szebb napokat is látott, de azért mégiscsak táska. Margareth elmerengve nézte ezt a földöntúli látványt, aztán fény gyúlt az elméjében: odalépett a kredenchez, kivette a lisztes dobozt, meg két tojást, és szaporán gyúrni kezdett. Mire a férje végzett a megkezdett művelettel, már készen is volt a tészta.

James Caleb Fenwick tátott szájjal bámulta az eredményt, mert ilyen csodát még az ónbányában sem látott, pedig ott lidércek is futkároznak. Meg is kérdezte az asszonyt, mi célt szolgál ez a csoda, mire azt a választ kapta, hogy ennivaló lesz, te marha. Ez már nem tetszett annyira Fenwicknek. Nem az, hogy az asszony lemarházta, mert az ilyesmihez hozzászokott, hanem hogy üres tésztával kell beérnie. Mondta is, hogy egy ilyen menütől aligha lesz képes ónt bányászni, úgyhogy Margareth sürgősen felejtse el ezt az egészet, és tegyen a tarisznyájába fél font szárított tőkehúst, ahogy máskülönben.

Margareth ezen csak kacagott, és azt mondta, ez a dolog még egyáltalán nincs kész, merthogy töltött táska lesz, cornwall-i töltött táska. Alkalmasint szárított tőkehúst tesz majd bele, némi hagymával, meg mindennel, ami a keze ügyébe kerül. És mivel a táska a töltés után bezáródik, magyarán: (vagyis angolán) a kör közepére szórt vagdalthúst Margareth nemes egyszerűséggel betakarja a tésztával, hogy az félholdat formázzon, majd pedig ezt az egészet ropogósra süti a jóféle gyarmati szénnel fűtött sparhelt rernijében, Fenwick a maga satnya fantáziájával is elképzelheti a végeredményt.

A megszólított nemcsak, hogy elképzelte azt, hanem össze is futott szájában a nyál. Rögtön három táskát is rendelt, arra az esetre, ha az egyiket elveszítené odalent az ónbányában, vagy ha a lidércek kilopnák a kezéből. Margareth természetesen teljesítette a férje kívánságát, és ezzel létrehozta a cornwall-i töltött táska kultuszát, ami olyan népszerű lett, hogy egy hét múlva már nemcsak az ónbányászok, hanem az egész Cornwall ezt ropogtatta. Különösen azután, hogy kiderült, a táska nemcsak ónporos kézzel fogható meg biztonságosan, hanem olyan kézzel is, amely a maszatot hírből sem ismeri. Különösen érvényes ez a költőkre meg a gazdag turistákra, így Margareth egy idő után nem győzte gyártani a cornwall-i töltött táskákat, vagy ha még precízebbek akarunk lenni, akkor ebbe a folyamatba Fenwicket is be kell vennünk, mert bizony otthagyta ám az ónbányát és elszegődött a felesége tengerparti táskasütő bodegájába felszolgálónak. Meg is hízott, és a nagy jólét miatt rákapott az italra is, de ez már egy másik mese.

A cornwall-i táska tölténete(sic!) röviden ennyi, aki nem hiszi, nézzen utána egy útjába kerülő ónbányában.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft