A Gonesse-i ördögverés hiteles krónikája

2020-08-27
1.9K olvasó

Közismert, hogy 1783. augusztus 27-én egy francia fizikus, Jacques-Alexandre César Charles Párizsból útjára bocsátotta a történelem első hidrogéngázzal töltött léggömbjét. A mester megadta a módját, mert a 3,5 méter átmérőjű, 27 légköbméteres alkalmatosságot nemcsak a kor luxuscikkének számító gumiborítással, hanem selyemmel is befedte, ami történetesen vagy véletlenül túlnyomórészt vörös volt. A színválasztásnál az is szerepet játszhatott, hogy a vörös bármelyik más színtől jobban látszik, ha földre ereszkedő léggömböt kell megkeresni a susnyásban.

César mester tehát elzárta a hidrogéngáz tartály barokkosan díszes rézcsapját, aztán a léggömb gumipöcsét csomóra kötve voilát kiáltva útjára bocsátotta. Kisebbfajta csődület vette körül: az inasok és a segédek mellett ott ácsorogtak a térre véletlenül odatévedők, akik majdnem hanyatt vágták magukat a döbbenettől. Az a nagy, vörös gömb lassan, imbolyogva fölemelkedett a tetők fölé, és a szél hátán megülve lustán elvitorlázott.

A gyerekek visítozva rohantak utána az utcák labirintusában, César mester pedig beült az előre odakészített bricskába és utasította Jeant, a kocsist, hogy csapjon egyet a ló hasa alá. Jean ezt készséggel megtette, így a bricska egy ideig tartani tudta a léggömbbel a tempót, de mert az utcák kanyargása nem követte le annak égi útvonalát, a ló egy idő után kifulladt, úgyhogy a mester kénytelen volt átváltani gyaloglásra.

A léggömb kacér incselkedéssel mutogatta magát a házak között, mígnem egy erősebb fuvallat át nem lendítette a Szajna fölött. Amíg a mester a legközelebbi híd irányába nyargalt, a huncut jószág messzemenőkig kihasználta azt az előnyét, hogy odafönt nem kell akadályokat kerülgetni, és határozott, egyenes vonalú repüléssel eltűnt a felhődíszes messzeségben.

Ezzel egyidőben a nem túl távoli Gonesse-ben egy bizonyos August Baissier nevű kosárfonó éppen kinyitotta műhelyének zsalugáterét, és a friss nyárvégi levegőt beengedve, nekilátott, hogy teljesítse a környék urának, Frédéric Puissancé-nak rendelését, ami egy hatfüles, két köböl űrtartalmú kas gyártására vonatkozott. Baissier még sosem gyártott két köböl űrtartalmú kosarat, pláne nem hatfüleset, amit merev egyszerűséggel értelmetlennek tartott. De tudta, hogy az úr akarata szent, ezért előszedte a régi tervrajzokat, hátha van közöttük olyan műszaki leírás, amely beavatja őt a hatfüles kosár készítésének titkaiba. Ezen tűnődött, amikor egy árnyék vetült az ablakára és eltakarta előle a napot. Baissire csodálkozva emelte föl a pillantását a szerelőasztalról, és elképedve látta, hogy odakint egy pök hasú, vörös ördög lebeg és mintha azt fontolgatná, hova sújtson le azzal a sátáni eltökéltséggel, ami ezeket az istentelen lényeket a nap minden szakában jellemzi.

A derék kosárfonó kővé dermedt a döbbenettől. A feladatáról megfeledkezve bámult az égi jelenségre, és háromszor egymás után keresztet vetett. Aztán mint a háborodott, kirohant a műhelyből és fellármázta a környéket. Ordítozására kíváncsi fejek jelentek meg az ablakokban, ajtókban, és mert nem értették miről van szó, először azt hitték, Baissier azt panaszkodja, hogy megszállta az ördög. Csak amikor az égre emelték tekintetüket, akkor szembesültek a kegyetlen valósággal: az ördög nem a kisebbik bajt választotta, hanem a nagyobbikat, mert ahelyett, hogy a kosárfonó potrohos testébe fészkelte volna be magát, ott lebegett a falu fölött, prédára lesve.

Irtózatos riadalom vette kezdetét: Simon Ivrogne, a sekrestyés önhatalmúlag félreverte a templom harangját, majd szintén önhatalmúlag szentelt vizet és misebort kezdett osztogatni a népnek. Az előbbire nem volt kereslet, ám az utóbbit az egybegyűltek köszönettel elfogadták. Mivel Votre atya, a falu papja éppen spanyolországi továbbképzésen vett részt, nem volt olyan egyházi ember, aki a hivatalos álláspontot képviselve útba igazíthatta volna a lakosságot. Jobb híján ezt a szerepet Baissier vállalta magára, és erre de jure és de facto is megvolt minden alapja, hiszen ő látta meg először az ördögöt. Hamar kiderült, hogy személyében jobb, talpraesettebb vezetőt keresve sem találtak volna, mert amíg a megalkuvó, tutyimutyi Votre atya szinte biztosan egyezkedni próbált volna a bestiával – ezt tette akkor is, amikor a helyi kovács lányát, a szép Jeanette-ot megszállta az ördög – addig a kosárfonó azt az elvet képviselte, hogy ha leereszkedik közéjük, ragadjanak vasvillákat és addig verjék, amíg mocorog.

Az ördög minderről nem véve tudomást, egyre petyhüdtebb alakot öltött, és végül leereszkedett az uraság nagy bab asztagára, ahol már egy egész sereg vasvillákkal, furkós botokkal és cséphadarókkal felszerelt helybéli várta. Vesszen a pokol hírnöke!, rikoltotta Baissier, ami jeladás volt arra, hogy a falu népe rávesse magát a sátán nagykövetére, és addig üsse, szurkálja, amíg az lapossá, azaz mozdulatlanná nem válik.

A lóháton odaérkező Jacques-Alexandre César Charles már csak a fejét foghatta, és sopánkodva magyarázhatta a megmagyarázhatatlant, amit a még mindig zaklatott falusiak természetesen nem hittek el, úgyhogy a mester jobbnak látta, ha visszavonul, és sorsára hagyja a csúffá tett találmányát, mert különben az is megeshetett volna, hogy osztoznia kell annak sorsában.

Így volt és nem másként, tanú rá a magasságos ég, ami ezen az egészen jót nevetett.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

5 Comments

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL