A hálóing

A menzán egy hirtelen ötlettel odaszóltam Brittanynak, hogy mivel sem az ő szobatársa, sem az enyém nincs a városban, kihasználhatnánk az alkalmat és aludhatnánk együtt. Csak úgy kimondtam, és rögtön meg is bántam. Brittany nem szólt semmit, de szigorúan rám nézett, aztán elfordult és a tálcájára tett egy rizsfelfújtat.

Úgy tűnt, helyrehozhatatlan hibát követtem el. Ez a kapcsolat már több mint három éve briliáns módon működött a maga formájában, és most előjövök egy meggondolatlansággal, ami mindent lerombol. Hiába vágtam rá azonnal, hogy ez csak vicc volt, Brittany a távolságtartásával adta tudtomra, hogy nagyon is érti: amit mondtam, azt úgy is gondoltam.

Arról nekem fogalmam sem volt, hogy ő mit érez irántam, de hogy én ábrándoztam róla, azt nem tagadom. És azt sem, hogy nehéz volt úrrá lenni magamon, amikor ott ültem mellette, és próbáltam megérteni a filozófiáról tartott magyarázatát. Nem volt egyszerű dolga, mert köztudottan reménytelen eset vagyok filozófiából. Brittany nélkül nem is döccentem volt át a vizsgán, mint ahogy ő sem nélkülem a fizikán meg a kémián. Kiráncigáltuk egymást a nem tudás és a hozzá nem értés mocsarából, és ezt csak a véletlen hozta így. Kölcsönösen kipécéztük egymás gyöngeségeit, és ha már kipécéztük, nem tettünk semmit az ellen, hogy ebből a figyelemből ne váljon tartós és jól működő barátság.

És most megsértettem Brittanyt. Zavaromban én is csak egy rizsfelfújtat tettem a tálcámra, pedig a pempőket ki nem állhatom. Aztán mind a ketten úgy tettünk, mintha ez a szerencsétlen kijelentés el sem hangzott volna, de a feszültség megmaradt, és ez mind a kettőnket zavart. Végül megembereltem magam, és azt mondtam: az előadások után várom egy bocsánatkérő kapucsínóra a szokott helyünkre, ott majd kitaláljuk a hétvégi programot. Azt mondta, rendben van, és sürgős tennivalójára hivatkozva otthagyott.

Úgy éreztem magam, mint akit kerékbe törtek. Nem Brittany sértődése miatt, hanem hogy egyáltalán képes volt ezt az ügyet ennyire komolyan venni. Ha elküld a francba, vagy azt mondja, ugyan már, ne hülyéskedj, te is tudod, hogy ez lehetetlen, akkor nevetve azt válaszolom, hogy hát persze, de egy próbát megért, és nem rizsfelfújtat, hanem fish and chips-et ebédelek. Végighülyéskedtük volna a hétvégét, ha már úgy hozta a helyzet, hogy ketten maradtunk itt az egész társaságból.

Nem is reménykedtem semmi jóban, mégis beültem a kávéházba, a kedvenc asztalunkhoz, amit Brittany rendszerint telepakolt könyvekkel meg jegyzetekkel, hogy rávezessen a filozófia számomra ismeretlen ösvényeire. Most nem volt semmi az asztalon, leszámítva azt a kávét, amit órákig forgattam, lötyögtettem. Öt után már biztos voltam benne, hogy nem jön el. Az eső is rákezdett, az ablak pedig bepárásodott, és látni engedte azokat a tenyérfoltokat, amit csak a nedvesség hozhat elő az üvegből.

Végül lógó orral kifizettem a fogyasztásomat, és kiléptem az utcára. Az ajtóban megállva arra vártam, hogy a lámpa zöldre váltson, mert akkor lendületből átfuthattam volna a túloldalra, be az árkádok alá. Ekkor vettem észre Brittanyt. A fejét a táskájával védve, egy nagy reklámszatyrot vonszolva, iparkodott felém. Bocsánat a késésért, de vennem kellett egy szép hálóinget, mondta, amikor odaért.

Elöntött a forróság: ó, drága Brittany, ha csak ez hiányzott! mondtam, és betessékeltem a kávéházba. Szólhattál volna, és én veszek neked olyan hálóinget, hogy Alaszkától a Déli-sarkig mindenki a csodájára jár. Brittany ezen csak nevetett. Ehhez te nem értesz, mert ha úgy vesszük, ez is filozófia.

Ráhagytam, mert a sikerrel teljesített feladat elégedettsége csillogott az arcán, amit valószínűleg az a gondolat még be is aranyozott, hogy ezt a hálóinget, amit több órás keresgélés után választott ki magának, ma este az én kedvemért fogja viselni.

Nem egészen öt percig.

(Szvétics Hubenár fordítása)