A hentes vagyona

A kocsmában csak az Amerikás volt, vele szemben meg Mihály bá’, szálfaegyenesen, sűrű fehér haja takarosan oldalra fésülve.

– Erzsóka tán nincs itthon? – kérdezte az öreg a pult mögött gornyadozó Jánost, aki megvonta a vállát.

– Bement Fuvarossal a megyeszékhelyre. Valami adóügy, meg bank, csekkek, szóval ilyen furmányos pénzügyek, az ég se tudna eligazodni rajta. Amerikás bólogatott, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenni, tisztázni mindent, mert ha egyszer beindul a lavina, nincs, ami megállítaná. Az életben meg két dolog biztos, az adó meg a halál. Mihály bá’ köhintett egyet, csuszatolt a lábával, új bőrcipő volt rajta.

– Azért vettem, mert ingyen adták – így magyarázta, ha valaki kíváncsiskodott, honnan van ez a fájintos lábbeli. Szorongatta a poharat, szép színe volt a bornak, vörös, Amerikás fizette, hát majd csendesen elszopogatja. Töprengve, megrágva minden szót, úgy kezdett beszélni, mert minek sietni, meg kell adni mindennek a módját.

– Egy év hibádzik még a kilencvenhez, azt úgy megünnepeljük, hogy tán még a városi tv is kijön. Már ha nem esik, mert sárban lehetetlen kerülgetni a kátyúkat. A főúttól idáig meg 17 km, rossz időben megtenni nem gyerekjáték. Persze az még odébb van, addig bármi megtörténhet. Van, amikor egy perc alatt összedől az élet, mint a kártyavár. Ivott egy korty bort, kicsit karcos, de jó, állapította meg csak úgy magában, aztán folytatta.

– Tegnap ahogy végig poroszkáltam a templomtól a falu végéig, csak néztem a sok lakatlan portát, oszt elfacsarodott a szívem. Az utolsó nagy sárga épület előtt áll még a régi pad, oda le is telepedtem kicsinység. Sok lakója volt ennek a háznak, de már vagy tíz éve, hogy ez is üresen áll. Mindig nagyon olcsón cserélt gazdát, de nem sokáig ették benne a kenyeret. Volt, aki alatt a szék is alig melegedett meg, fogta a motyóját, s már el is ment. Pedig masszív ház, nem vizesedik, jó még a tető is. Csak ugye az a tragikus eset,ami ott történt, az előbb utóbb megugrasztotta a beköltözőket.

Erre már Janó is előjött a tisztára sikált pult mögül, hozott egy kancsónyi vöröset, magának meg egy csosza papramorgót. Az öreget nem kellett noszogatni, ha már egyszer elkezdte, be is fejezi a mesélést.

– Rég volt, amikor azt a házat felépíttette egy jómódú hentes. Tanyája is volt, négy embere gondozta a disznókat. Amikor vágtak, tucatszám dolgozták fel a jószágot. A szalámi gyárral előnyös szerződést kötött, meg úgy beszélték, több hentesboltja is volt itt-ott a környéken. Dőlt ám a pénz, mint a pelyva. Amúgy zsugori emberként emlegették, hitelbe nem adott volna még egy darab avas szalonnát se. Kétszer is meggondolta, hogy kiadjon egy petákot. A kocsma előtt úgy vonult el nagy peckesen, hogy oda se nézett, csak bekiabált.

– Fialtatni kell a pénzt, nem költeni!

Egy szenvedélye volt, az automobil. Vasárnaponként ünnepi ruhában feszített benne, mint két cső kukorica egy zsákban, úgy porzott vég a falu főutcáján. A libák gágogva rebbentek szét előle, a klott gatyás gyerekek meg visítva szaladtak utána.

Egyszer aztán beütött a krach, így mondták a gazdasági válságot. Úgy elromlott a pénz, hogy egy táskányiért fél kiló hagymát adtak a városi piacon, aztán már azt se. Persze mindenkit érintett, a szegény is veszített, a jómódú meg még többet, ki-ki tehetsége szerint. A hentes meg mindenét. Előbb a tanya lett oda a maradék sertéssel, aztán a nyitott tetejű csoda autó. Egy nap a bolt redőnyös ajtaján megjelent egy cédula. Ez volt ráírva szálkás betűkkel: „Elutaztam. Gibász.” Mert hogy el ne felejtsem, úgy hívták a hentest, hogy Gibász Antal. A végrehajtók hiába jöttek, hiába verték a kaput, nem jött ki onnan senki.

Még a kutya is elszelelt, hosszú láncát húzta maga után, a szomszéd faluban fogták meg. Aztán ahogy melegedett az idő, egyre furább szagok terjengtek a ház felől, a kerti virágzó fák illata se tudta elnyomni. Vagy tíz nap múltán betörték az ablakot, úgy másztak be megnézni, mi is történt.

Hát ott volt a rengeteg pénz eltépve, összetiporva, megpocsékolva a padlón. Öt házat is lehetett volna rajta venni, amíg volt értéke, de akkor már csak gyújtósnak volt jó. A plafon kampóján meg ott lógott felakasztva a hentes. Azóta mondják itt a falunkban arra, aki önszántából megy a halálba, hogy szegény, ez is elutazott, mint Gibász.

Hallgató csend lett a kocsmában. Kálmán úr nyitott be, patyolatfehér inge csak úgy világított, s az ajtó fölött megkondult a kis harang.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.