Nem szagolok rohadt almát, nem vedelek kávét nyakra-főre, és nem írok állva, mint tette azt Ernest Hemingway (pedig néha nekem is fáj a derekam). Van, amikor reggel írok, van, amikor este, s van, hogy napokig egy sort sem. Ilyen értelemben nem rukkolhatok elő valamiféle írótitokkal. Viszont saját hülyeségemnek köszönhettem már egy-két, talán nem is rossz novellát.
Tíz éve Szegedről jöttünk Pestre az InterCityvel. Kecskemét után kimentem a mosdóba elszívni egy cigarettát (eddig ezt is titkoltam, nehogy megbüntessenek) majd kilépve a mosdóból szembe találtam magam a kalauzzal. Félve az esetleges bírságtól, gyorsan elindultam a másik vagonba. Éppen ellenkezőleg, mint amelyikben mi foglaltunk helyet. A kalauz követett, én meg csak mentem tovább. Végül megállított és a jegyemet kérte. A feleségemnél van, mondtam neki. És hol ül a kedves felesége?, kérdezte bizalmatlanul. Arra, mutattam most már a helyes irányba. Elindultam, és a kalauz követett. Láttam az arcán, örül, hogy potyautast fogott. De nem volt szerencséje, mert visszataláltam és a feleségem átnyújtotta neki a menetjegyemet. Javára írom, hogy elnézést kért.
Ez az eset adta az ötletet a Senki című novellámhoz. Mi történik akkor, ha valakinek a robogó vonatról eltűnik a felesége, az illető minden iratával együtt? Noha a történet a jövőben játszódik, nem tartom igazán science-fictionnak. Mindamellett egy ilyen pályázaton harmadik helyre sorolták ezt a novellát. Megjelent két folyóiratban is, tudtommal elég szép számú olvasója volt.
A másik eset (és ez már igazán takargatni való hülyeség) három éve történt. Londonból Koppenhágába tartott velünk a hajó, s közben kikötött a svédországi Helsingborgban. Nem tudom, hol járt az eszem, szórakott voltam és figyelmetlen is, a mai napig nem tudnám megmagyarázni, miért képzeltem azt, hogy Hamlet várát látom a kikötőből. Holott a dán királyfi városa öt kilométerre van onnan az Öresund szoros túloldalán. Igaz ugyan, hogy a tévedésre hamar rájöttem, s azzal vigasztaltam magam, Shakespeare is tévedett a cseh tengert illetően, sőt Hamlet is csak egy képzelt személy, csupán a helyszín létező. Arra már nem jutott időnk, hogy komppal átszeljük az Öresund szorost, maradt tehát a svéd város Kärnan nevű erődítménye, mint Hamlet vára.
Erről a hülyeségemből fakadó tévedésről mindezidáig mélyen hallgattam. Végül még azt hiszik rólam, hogy Shakespeare (állítólagos) szülővárosáról, Stratford-upon Avonról is csak az Avon nevű kozmetikai márka jut eszembe. Balga tévedésemet átruháztam – miért is ne? – egy általam elképzelt és John Mace-nek elkeresztelt texasi fickóra. Ő lett a Hamlet a túlparton című novellám főhőse. Saját véleményem szerint is jól sikerült írás, amellyel végül másodszor is elnyertem a Kassák Lajos díjat. Na, erre már – nem is titkolom – büszke vagyok.
Ugyanakkor változatlanul szégyellem a szórakozottságból vagy figyelmetleségből származó hülyeségemet, de néha – miként a fenti két példa is mutatja – igyekszem azt a magam javára fordítani.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.