A káromkodás mint gyógyszer

2024-01-23
172 olvasó

Dicsekvéssel kezdem: 1975-ben káromkodásversenyt nyertem a Jugoszláv Néphadseregben. Na, nem hivatalosat, csak a században spontán módon rendezettet, de ez akkor is siker. Mindenki a saját nyelvén káromkodhatott, és a legénység hangzás alapján döntött a győztesről. Arra már nem emlékszem, melyik náció képviselője lett a második helyezett, de arra igen, hogy a szlovén volt az utolsó. Mindez látványosan igazolta azt a tézist, hogy a magyar nyelv minden tekintetben világelső, a szlovének pedig bár tudnak hűtőszekrényt meg mosógépet gyártani, ebben a műfajban pályán sincsenek.

A legenda, amely szerint a magyar káromkodásnak nincs párja, részemről így nyert bizonyítást, de gondolom, mindenki rendelkezik ilyen jellegű tapasztalattal. Ezek alapján pedig büszkén jelenthetjük ki, hogy nemcsak az atomfizikában, hanem a káromkodás nehéz mesterségében is átlagon felüliek vagyunk, szemben az angolszászokkal, akik az egytagú szavaikkal csak mímelik ezt a műfajt.

Külön értekezés témája lehetne, hogy káromkodásban mikor lehetünk a leghatékonyabbak, de ez nagyrészt egyéni habitus kérdése. Sokkal érdekesebb ennél az a friss fölfedezés, hogy a káromkodás a szó szoros értelmében gyógyszer. Egy nemrég befejeződött kutatás kimutatta, hogy bizonyos esetben egy pányva nélkül eleresztett szitokszó többet ér, mint a receptre kapható fájdalomcsillapító. Igazuk van, ha azt mondják, ebben sincs semmi újdonság, mert azt már eddig is tudtuk, hogy ha rásózunk egyet az ujjunkra, sokkal elviselhetőbb a fájdalom, ha rögtön az esemény után eleresztünk egy izmosabb káromkodást.

Kicsivel bonyolultabb a helyzet a lelki nyavalyák tekintetében, de a formula ott is csodákra képes. Ha például elhagy bennünket a szívünk választottja, sokat segít a bánat enyhítésében, ha elmondjuk őt mindenfélének. A káromkodás ilyenkor, mint garantált hatású varázsige rávezethet bennünket arra, hogy a távozás mezejére lépett egyén talán nem is volt az igazi.

A szóban forgó tanulmány nem mélyed bele ilyen finom részletekbe, de azt kimondja, hogy akik káromkodnak, nagyobb fizikai teljesítményre lesznek képesek. Egy korábbi cikk ugyanis már beszámolt arról, hogy amikor az emberek egy félperces kerékpáros felmérésen végig káromkodtak, a teljesítményük átlagosan 24 wattal nőtt. A következtetés mindebből az, hogy a káromkodás mérhető és kimutatható energiát termel.

Nem is értem, hogy ebben az energiaválságos világban miért nem hasznosítjuk jobban ezt a rendelkezésünkre álló potenciált: ha minden magyar emberre rákötnénk egy eszközt, ami a káromkodáskor keletkezett energiát villanyárrammá alakítja át, a fentebb bemutatott nyelvi, kulturális és társadalmi adottságaink ismeretében fényárban úsznánk, az már biztos.

 

 

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL