A kék csirkepaprikás

2024-03-05
134 olvasó

A magyar konyha világhírű, de ha jobban szemügyre vesszük, döbbenetes észrevételre teszünk szert: ételeink felett diktátori magabiztossággal uralkodik a gulyás, csirkepaprikás tandem. Vagy az egyiket, vagy a másikat szolgáljuk fel a külföldieknek, ha fel akarunk előttük vágni, pedig – tegyük szívünkre a kezünket – ez a lehető legkönnyebb út a kulináris élvezetek útvesztőjében. A turisták persze bekanalazzák azt, amit kapnak, és közben bólogatnak, hogy ez igen, ilyet még sohasem ettek, de maguk között halkan megjegyzik, hogy ebben a piros lébe áztatott főzetben nincs semmi rendkívüli.

Ilyen és hasonló gondolatok gyötörték Rabicsek Bélát, az egyik hazai mesterszakácsot, aki végül rájött arra, hogy nem is annyira az ízvilág a fontos, mint amennyire a tálalás. Ahogy egy politikus – pl. frissen megválasztott köztársasági elnök – esetében sem a fedhetetlenség, az ész, meg a képzettség a döntő, az ételeknél is az határozza meg a pályafutást, hogy melyik szebb, mint a másik. A gulyás meg a csirkepaprikás ebből a szempontból abszolút vesztésre van ítélve. Szépségválasztást nem nyerne,  de a zamata mennyei, mondogatjuk mentegetőzve, amikor kiporciózzuk az idegen vendlégeknek, és közben a frissen megválasztott köztársasági elnökre gondolunk, aki szintén nem egy matyó hímzés, de érti a dolgát.

Rabicsek Béla egy napon tehát megállt a konyhája közepén, és feltette magának a kérdést: „Miért ne lehetne kék a csirkepaprikás?”. Rögtön meg is indult ezen az úton, ám az első kísérletek nem sikerültek túl jól, mert kék élelmiszerszínt próbált keverni a paprikás szószba, aminek az íze olyan lett, mintha egy furcsa, sós cukorkát barmolt volna el. Aztán megpróbálkozott a spirulinával, egy természetes kék algaporral, ami egészséges volt ugyan, de a csirkepaprikás ízét teljesen elnyomta. Az eredmény ismét lehangoló lett.

Béla ezt követően hosszú éjszakákat töltött a konyhájában, kísérletezve, ízeket keverve, színeket változtatva. Próbálkozott a kék borsóval, ami szép színt adott, de az ízével még mindig nem volt megelégedve. Szinte már fel is adta a reményt, amikor egy régi szakácskönyv lapozgatása közben rábukkant egy elfeledett összetevőre: a butterfly pea virágra, ami természetes módon kékre színezi az ételt anélkül, hogy befolyásolná az ízét. Ezt a virágot Délkelet-Ázsiában gyakran használják ételek és italok színezésére, köszönhetően annak, hogy az főzetnek intenzív kék színt kölcsönöz. Az íze viszonylag semleges, így nem befolyásolja az étel ízét, ami nem egy rossz tulajdonság. Ezen túlmenően, a butterfly pea pH-érzékeny tulajdonságai miatt a színe változhat, ha savas összetevőket adnak hozzá, például citromlevet, ami lilás vagy rózsaszín árnyalatot eredményezhet.

Ezzel az új összetevővel Béla végre megtalálta, amit keresett. A butterfly pea virág infúzióját óvatosan keverte hozzá a csirkepaprikás alapjához, figyelve, hogy az ízek tökéletes egyensúlyban maradjanak. Órák munkája után, amikor a konyha már tele volt a csirkepaprikás fűszeres illatával, Béla feltálalta az első adag kék csirkepaprikást.

A végeredmény lenyűgöző volt. A tányéron pihenő csirkepaprikás tiszta, ragyogó kék színben pompázott, miközben az íze tökéletesen megőrizte a magyar konyha hagyományait. Rabicsek Béla ezzel beleírta magát a magyar konyha világtörténelmébe: sikerült egyensúlyt teremtenie az újítás és a hagyomány között, ami végre meghozta számára az áttörést.

A többi teljes egészében mirajtunk, fogyasztókon múlik. Itt van előttünk a lehetőség, és rajtunk ál, hogy megragadjuk – stílszerűen fogalmazva: belemerítjük a kanalunkat –, vagy az egészet kihajítjuk a szemétbe. A választás csupán értelem és érzelem kérdése.

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Fém Jenő

Kovácsüllőn, samukalapáccsal fémjelzett magyar prózaíró, akinek esszészerű írásai a jegyzet, a tárca és a szépirodalom határán egyensúlyoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL