Ezen a mai, ragyogó napon kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy megvilágítsuk a próza és a költészet között feszülő antagonisztikus ellentét lényegét. Köztudott, hogy a prózisták és a versisták két külön univerzumban mozognak, amelyből csak a kivételezetteknek nyílik átjárás egyikből a másikba. Az nem ritkaság, hogy a költők prózaírással is megpróbálkoznak, ám olyannal elvétve lehet csak találkozni, hogy egy megrögzött prózaíró verset farag.
A kérdés, hogy miért van ez így, ősidők óta birizgálja a szántóvetők, gyűjtögetők képzeletét. Már a kezdetleges időkben is történtek kísérletek ennek a furcsa kettősségnek a megmagyarázására, de ezek jobbára – a középkorban pedig jobbágyra – hasztalannak bizonyultak. Most viszont, a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében egyedülálló lehetőség kínálkozik a jelenség módszeresen alapos vizsgálatára. Neves irodalomfizikusokból álló csapatunk többször is végrehajtotta azt a kísérletet, amelyről a kívülállóknak hiába is beszélnék, úgysem értenék meg a lényegét, de ha mindenáron meg kéne magyarázni, azt mondanánk rá: próza elemi részecskékkel bombáztunk meg verstöredékeket és viszont. Az eredmény több volt, mint meglepő.
Kiderült – és ezt most a viccet félretéve mondom – hogy a vers és a próza közötti alapvető különbséget a két műfaj eltérő időérzékelése adja. A vers köztudottat ritmusos, szakaszos – netán időmértékes –, de ha nem, akkor is van benne valami rejtett pulzálás, szemben a prózával, ami ráérős, szétfolyós, kacskaringós. Tudósaink a rájuk bízott eszközökkel és a velük született tehetségükkel rájöttek arra, hogy ez valójában a fizikai világ leképeződése: a próza a makrovilágé, a vers a mikrovilágé, a próza az einsteini fizika, a vers a kvantumfizika irodalmi vetülete.
Gyakorlatilag ez a lényeg, kedves barátaim, mert innentől tehetünk vagy óhajthatunk bármit, ez a két dimenzió akkor is két külön dimenzió maradt, ha a fene fenét eszik. Lehet, hogy mindez téves, csakúgy, mint a fény kettős természetére vonatkozó utalások, és a valóság teljesen más attól, amit eddig hittünk. De mindaddig, amíg az ezt alátámasztó elv bizonyítást és/vagy megfogalmazást nem nyer, be kell érnünk ezzel a kissé nehézkes, kissé többértelmű és sokaknak tán nem is elfogadható magyarázattal.
A vers és a próza különbözősége tehát megingathatatlan, ám ettől még mind a kettő vígan megvan a maga univerzumában, sőt a két valóság között rejtett átjárók és kapcsolódások is megnyílnak néha. Az pedig, hogy ez az egész, amit jobb híján irodalomnak nevezünk, nem egységes, ugyan kit érdekel?
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.