A Komszomolszkaja Pravda csodatétele

2023-11-11
308 olvasó

Megesik, bár eléggé ritkán, hogy egy kiadvány befolyásolni képes a világtörténelmet. Gondoljunk a Bibliára, vagy Gubacsi Hugó: Vidám versek a semmiről című kötetére, de említhetném akár Az ezüst tó kincsét is, ha a költészet iránt nem lennének fogékonyak. Az efféle sikerkiadványokhoz képest a Komszomolszkaja Pravda története maga a kényszeredettség. Abba a sorba illeszkedik, ahol Lenin összes munkája és az egész marxista irodalom vonul díszlépésben. Nem olvassa őket senki, de muszáj megjelenniük, aztán elfogynak, eltűnnek, mert jön a változás, a Szovjetuniónak vége, és a hozzá köthető szöveggyűjtemények mint a hulladékégetőben végzik. De a pusztulás sohasem teljes, így a Komszomolszkaja Pravda történetétének egy-két példánya ma is létezik. Valóságos monstrumról van szó, ezért nehéz összetéveszteni, mondjuk Az ízeltlábúak szaporodási szokásai urbánus környezetben című szakkiadvánnyal, amely viszont keskeny és dísztelen még a maga műfajában is. Gesztenye Ignác rovarszakértőnek ez a bravúr mégis összejött, ami első hallásra tömény furcsaság, de ha megismerjük a körülményeket, nem marad számunkra más, mint a megértő bólintás.

Azon a sötét felhőket teregető napon Gesztenye úr mit sem sejtve lépett be az Gács Tipold Könyvtár 6-os számú fiókintézetébe, mert szerette volna kikölcsönözni az ízeltlábúakkal foglalkozó könyvet. Jól tudjuk, hogy nincs ennél simább műveletsor: levesszük a könyvet a polcról, aztán odavisszük a pulthoz és átadjuk az iktatást végző kisasszonynak, aki elvégzi a szokásos adminisztrációt, mi pedig aláírunk, és mehetünk a könyvünkkel isten tudja, hová. Ám ez a rutin jelen esetben megbukott azon a keserű tényen, hogy a szóban forgó napon egy kifejezetten helyes könyvtároslány szolgálta ki az olvasókat, és pont akkor ment föl a létrára, amikor Gesztenye úr az ízeltlábúakért a kezét kinyújtotta. Vádlijának szépsége az imádkozó sáska lába szárának esztétikáját is maga mögé utasította, és ez, vagyis egy apró nem odafigyelés elég volt ahhoz, hogy Gesztenye úr a Komszomolszkaja Pravdát vegye le a polcról. Csak az utcán vette észre a bajt, de akkor már őt figyelte az egész nemzetközi titkosszolgálat.

A mi dolgunk innentől könnyű, mert a beavatottak páholyából figyelhetjük meg azt, amit mások el sem képzelhetnek. Nem lehet számunkra titok az sem, hogy az államtitkokat fürkésző kémszervezetek egyike ezt a kötetet jelölte ki arra, hogy üzeneteket továbbítson azoknak, akikkel kapcsolatban állt. Mivel a Komszomolszkaja Pravda történetét illetően nem fenyegetett az a veszély, hogy ép elméjű ember valaha is ki fogja kölcsönözni, ide, ennek lapjai közé dugták be a kémeknek szánt jelentéseket.

Amikor Gesztenye úr a könyvvel a hóna alatt kisétált az utcára, a spionok már kódolt üzeneteket váltottak a feletteseikkel. És mert a kémek mindig két lyukra játszanak, az ellentábort is értesítették a fejleményekről.

A nagyhatalmak persze azonnal a legrosszabbat feltételezték, ami nem lehetett más, mint aljas és meglepetésszerű atomtámadás a másik fél részéről. De úgy kellett tenniük, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Gesztenye urat nem szabadott rutinszerűen likvidálni, mert azzal egyértelműen elvágták volna magukat a legfontosabb információktól, hogy ki, kivel, hogyan és miért. Sötét alakok szegődtek hát Gesztenye úr nyomába, aki békésen álmodozva hazafelé tartott.

A titkos szolgálatok közben arra jutottak, hogy ezt az alakot a további döntésig izolálni kell. Mivel a mai világban bárkiről bármit, és annak az ellenkezőjét is azonnal ki lehet deríteni, mire Gesztenye úr hármat számolt, már tudták, hol lakik és kikkel van körülvéve. A következtetés az volt, hogy ebben a környezetben rejtőzhetnek az összekötői, tehát azokat kell eltüntetni a színről. Ilyen nyomós érv vezetett odáig, hogy Parázs Béla bácsit, akivel Gesztenye úr állandó vitában állt, egy távcsöves puskával fejbe lőtték. Azután következett az a boltos, akivel Gesztenye úr többször is összeveszett a rosszul feltüntetett árak miatt. Őt egy sósavat szállító tartálykocsi alá lökték. A szembeszomszéd Szandzsákinét pedig, akit hősünk azért utált, mert a kutyája állandóan lepisálta a függőfolyosón nevelt törpepálmáját, muskátliból kivont méreggel tették a jégre.

De az elvarrt szálak újakat hoztak elő, így mire Gesztenye úr hazatért, már a fél utca a hullaházban hevert. Haragosai, rosszakarói, ki nem állhatom ismerősei mintha csak egy speciális járványban hullottak volna el, egymás után szenderültek jobb létre, amit Gesztenye úr nem értett, de nagyon élvezett.

A kémek közben egyre idegesebbek lettek. A hierarchia megremegett, és ez azt eredményezte, hogy többé már nem volt idő Gesztenye úrral foglalkozni, mert a szervezet léte forgott kockán. A beosztottak gyanakodni kezdtek a főnökeikre, ők meg ugyanezt tették az alárendeltjeikkel. Mindez odáig fajult, hogy furcsa helyeken, furcsa okokból furcsa személyeket lőttek le vagy szúrtak hátba ugyancsak furcsa alakok, akiket más furcsa alakok tettek a jégre, és mindezt láncreakciószerűen.

A temetők nem győzték befogadni a váratlan halált halt öltönyös és nyakkendős kadávereket, így mire Gesztenye úr észrevette, hogy a Komszomolszkaja Pravdával a hóna alatt ballagott haza, már egy árva ügynök nem sok, annyi sem szaglászott utána.

Nem férhet hozzá kétség, hogy a világ ezáltal őszintébb lett, mert mindig rosszban sántikáló hírszerzők nélkül az újságírás is őszintébb lett. Eltűnt a kétértelműség és a félelemmel vegyes mellébeszélés, ami  Gesztenye úrra is ráragadt. Meg is kérte a könyvtároslány kezét hamarosan, aki ebben a nagy, általános boldogságban sütkérezve azonnal igent mondott neki.

 

 

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Benjamin Babbler

(1991, Kalocsa) Magyarországon született, de jelenleg a csehországi Brnoban él és ösztöndíjasként a cseh sörgyártás középkori történetét kutatja. Szakterülete Nagy károly élete és kora, különös tekintettel a Karoling reneszánsznak nevezett időszakra. Irodalommal a Regénytáron kezdett foglalkozni, egyike a Közös Regények néven ismert alkotóműhelyünk legaktívabb, legsikeresebb szerzőinek. 2013-ban tevékeny részt vállalt mindmáig egyetlen nyomtatásban is megjelent kooprodukciós munkánk, A hét mesterbölcsész megírásában. Honlapunkon álnéven szerepel.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL