A lányt Udo ölte meg

2018-10-16
754 olvasó

Délelőtt tízre már mindenki tudta a hírt, amit a sarkon lakó kövér öregasszony röpített világgá: a lányt Udo ölte meg. Nem vonta kétségbe senki az állítását, pedig az öregasszony már egy éve nem ment ki az utcára. Akkor hát honnan tudhatta mégis? A szomszédjában lakó, valamelyest fiatalabb, de szintén özvegyasszony tette fel magának ezt a kérdést, éspedig úgy, hogy közben a postás felé fordult. A fiatalember a táskájában matatott, majd elővett egy viseltes borítékot, amit a sovány, hitetlenkedő özvegyasszony úgy vett el tőle, hogy oda se nézett. A gyilkosság foglalkoztatta: a lányt tehát Udo ölte meg, ami önmagában még nem lenne meglepő, ha nem a kövér öregasszony kiabálta volna világgá, a nyitott ablakon keresztül.

A sovány özvegy, akinek férjét tavaly érte utol a jó megérdemelt halál – merev alkoholista volt az istenadta –, úgy nézett a távolodó postás után, mint aki egy kémet enged futni hagyni. Ha ez a fiú most bemegy a fodrászüzletbe, és csak úgy mellékesen elhinti, hogy a lányt Udo ölte meg, a déli harangszóra már erről beszél a fél utca. A hajukat daueroltató nyugdíjasok a fodrásztól tömött sorokban vonulnak át a kifőzdébe, és első dolguk az lesz, hogy a hírt átadják az izzadó homlokú szakácsnőnek, aki a rántott húst krumplipürével nemesíti a hatvanas évek óta használatos tányérokon. Mire a kasszához érnek, a konyhások is tudni fogják, mi történt, rajtuk keresztül pedig a kisegítők és a szemétkihordók, hogy a kifőzde törzsvendégeiről ne is beszéljünk. Ezek a bús képű hivatalnokok úgy tesznek, mintha hidegen hagyná őket Udo gyalázatos tette, de közben majd megvesznek az izgalomtól, hogy a kollégáiknak mielőbb továbbadhassák az információt. Elképesztő, hogy éppen Udo volt, mondogatják, miközben a teakonyhában az ebéd utáni kávéjukat kavarják. Ilyenkor szokott bejönni a főnök, hogy megfőzze magának a speciális ginseng teáját, amelyen cetli hirdeti, hogy a kirúgás terhe alatt tilos hozzányúlni. Értelemszerű, hogy a főnöknek is megmondják, mit hallottak, mert egy ilyen hírrel könnyebb nála bevágódni, vagy ami még ennél is lényegesebb, elterelhetik a figyelmét. Szerencsés esetben az is előfordulhat, hogy a délutáni értekezlet is elmarad, mert a főnök is csak ember, aki éppen úgy megrendül, ahogy az egyszerű, kétkezi beosztott. A jelek mindenesetre erre utalnak, mert a ginseng teával a főnök gyorsan visszavonul az irodájába, és mielőtt behúzná maga mögött az ajtót, odaszól a titkárnőjének, hogy most egy ideig ne zavarják. A számítógép monitorja előtt aztán hosszan bámulja a semmit, majd tétován előveszi a mobilját és gépiesen felhívja a feleségét.

Az asszony egy gimnáziumban tanít, szigorúan tilos csak úgy, lazán felhívni, mert azzal megzavarná az órát, kivéve, haláleset vagy kozmikus katasztrófa esetén. És ez most ilyesmi: haláleset és kozmikus katasztrófa egyszerre. A főnök csak annyit mond: a lányt Udo ölte meg, aztán leteszi a telefont, és kinéz az ablakon. Az utca túlsó felén egy fölállványozott épületen izmos munkások légtornáznak, tudomást sem véve az alattuk tátongó mélységről, és a történtekről. Boldog tudatlanság, motyogja a főnök megbocsátón, majd kivesz a fiókjából egy nyugtatót és kevés vízzel lenyeli.

A tanárnő is kinéz az ablakon, egyenest a kilátást elfedő tűzfalra, amelyre az évek során barna csíkokat szántott az eső. Nem, ezek után képtelen lesz folytatni az órát. Gyorsan kioszt valamilyen feladatot az osztálynak, aztán megy, viszi a hírt a tanáriba. Mindig őgyeleg ott néhány kolléga, újságot olvasnak, kávéznak, esetleg dolgozatot javítanak, de most, hogy megtudják: a lányt Udo ölte meg, minden abbamarad. Megszólalni sem tudnak, hát még közös nevezőre jutni, beleértve az ilyen téren azért jártasabb matektanárokat is. Az órarend ezek után mellékes, mindenki a lehető leggyorsabban távozik, mintha a tanári egy süllyedő Titanic lenne, a kevésnél is kevesebb mentőcsónakkal. A tanárnő egyedül marad, és mert ezzel a teherrel, amit a hátára vett, elviselhetetlenné válik számára az élet, kinyitja az ablakot, nagyot szív a betóduló szmogos levegőből aztán a mélybe veti magát. De csak képzeletben, mert mi van, ha ez a hír csak kacsa? Ha a férje félreértett valamit, elvégre férfi, és ők ugye, az ilyen témákban eléggé járatlanok. Udóról egyébként sem tételezne fel ekkora galádságot, bár Udo is csak férfi, az ösztönei vezetik, meg az a tévképzete, hogy saját sorsának ő az irányítója.

Végül megembereli magát és kimegy a folyosóra, ahol összefut az egyik takarítónővel. Jóban van ezzel az asszonnyal, mert tavaly átengedte a lányát a pótvizsgán, cserébe a nő férje elhárított náluk egy több éve megoldatlan dugulást. Azóta összeköti őket egy láthatatlan, de erős cinkosság. Hallotta, hogy a lányt Udo ölte meg?, kérdi a takarítónőtől, aki ezen annyira meglepődik, hogy kiesik a kezéből a vödör.  Nem, nem hallotta, de most, hogy így mondja, nagyon is hihetőnek tűnik. Szörnyűködnek, szomorkodnak egy darabig, aztán a takarítónőnek eszébe jut, hogy ellenőriztetni kéne a hír valódiságát. A mai világban, amikor mindent a közönségi média irányít, ez majdnem lehetetlen, mondja a tanárnő, amire a takarítónő megértően bólogat, pedig még butatelefonja van, és az internetet se használja. Aztán eszébe jut, hogy van egy ismerőse, a sarkon lakó kövér öregasszony, aki ugyan már két éve nem hagyta el a lakását, mindent tud, ami a világban történik. Talán éppen azért, mert nem mászkál össze-vissza, így nem oszlik meg a figyelme a lényeges és a lényegtelen között, filozofál a tanárnő, ám ezt már szinte csak magának, mert a takarítónő siet a portára, hogy vonalason hívhassa a kövér öregasszonyt. Akármilyen szörnyű is az, amit Udo elkövetett, mégsem fog a saját költségére telefonálni.

A nagy testű, rozmárkinézetű portás meglepődik, amikor megtudja, hogy a lányt Udo ölte meg, aztán bólint, hogy ez benne volt a pakliban. Egy fenét volt benne, vitatkozik a takarítónő, és már nyúl is a régimódi telefonért, hogy bepötyöghesse a kövér öregasszony számát. A portás is hallja, ahogy a telefon búgással jelzi a csöngést, majd a takarítónő hadarva beszélni kezd, hogy itt minden attól zeng, hogy a lányt Udo ölte meg. Mi erről a véleménye?

A magányos, kövér öregasszony, aki természetesen nem tud semmit erről az egészről, a meglepődés legcsekélyebb jele nélkül adja elő, hogy igen, ez könnyen előfordulhat, mint ahogy az ellenkezője is. Feszítően kínos érzés ezzel a tudattal létezni, meg is érti ő ezt nagyon, de semmi pánik, aggodalomra nincs ok, sokkal okosabbak lesznek mindannyian, ha estére megnézik a folytatást.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL