Felkattintom az éjjeli lámpát. Négy óra. Még fél órát heverészek az ágyban, utána majd felkelek.
Iszok néhány korty pálinkát az odakészített üvegből. Rágyújtok. Mélyen leszívom a füstöt. Ez megbosszulja magát. Elfog a köhögési roham. Bánatosan elnyomom a cigarettát. Már ez sem megy.
Lehunyom a szempillám és elábrándozok. Maholnap hatvanéves leszek. Észre sem vettem, hogy megöregedtem. Nem értem rá észrevenni. Milyen gyorsan múlik az idő. Mintha tegnap lett volna, amikor kis gatyában futkároztam a porban, virágot szedtem a réten vagy éppen a gazda birkáit zavarásztam széjjel… Akkor még mindennek tudtam örülni. Nem ismertem az élet nyomorúságát, a szenvedéseket.
Mikor tízéves elmúltam, meghalt édesapám. A látástól vakulásig tartó mezei munka, a jószág körüli éjjeli munka legyengítette, és az amúgy is beteges ember szíve felmondta a szolgálatot. Fél évre rá édesanyám is eltávozott az örök pihenés birodalmába. Így egyedül maradtam az akkor tizenhat éves nővéremmel, aki ettől kezdve anyai gonddal nevelt.
A nővérem! Felnyitom a szempillám, és iszok megint a pálinkából. Rágyújtok ismét. Hátha el bírom szívni. A nővéremnek reggelire sütök a friss kolbászból, tükörtojás is lesz mellé. Úgy szereti. Meg főzök teát. Az jót tesz neki. Ismét elfog a köhögés. Elnyomom a cigarettát.
És akkor… Mikor is történt az a borzasztó eset a nővéremmel? Igen… régen… nem is tudom már… A gazda díszlova valamitől megvadult és elszabadult… Megborzongok. Azóta szegényke nem tudja elhagyni az ágyat.
Igen… Elszáguldott az ifjúságom, megöregedtem. Agglegény maradtam. A gyárban mindenki úgy beszél rólam, hogy a legény így, a legény úgy… Nem bánom. Nem tudok haragudni rájuk, mert valójában nem rossz gyerekek. Egyedül csak az fáj, hogy nem tanultam meg írni-olvasni, és elsején, amikor a fizetést kell felvenni… Na, de ez is elmúlik egyszer. Fő az, hogy bírtam egy házat venni. Nem nagyot. Két szoba, egy konyha, de elég. Van hozzá egy kis kert is. A ház előtt pedig virágoskert. A nővérem nagyon szereti a virágokat. Remélem, a rózsák az idén is szépek lesznek.
Még öt percem van, aztán fel kell kelnem és végezni a napi teendőt. Félénken a naptár felé nézek. Számolgatnám a napokat… mennyi is van még a nyugdíjig? Felsóhajtok. Ha megkapom a nyugdíjat, milyen jó is lesz! A nővéremet délelőttönként kiviszem a virágoskertbe, én pedig… Hogy is fogom csinálni? Reggel megetetem a jószágot, bevásárolok a boltban, megreggelizünk és azután kiviszem a kisszéket a kertbe. Leülök majd, és gyönyörködök a szépen megmunkált ágyásokban, a fák gyümölcseiben… Akkor teljesen boldog leszek. Élvezni fogom egész életem munkájának gyümölcsét.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
