A lobogó őrület fátylának hordozói

Mostanában több jelentős tűzvész is történt. Az egyik a párizsi Notre-Dame-ot pusztította el, a másik az emberiség jövőjébe vetett reménységet. Szándékosan nem írtam hitet, mert ebben az esetben éppen a hit, a mindenen és mindenkin vakon átgázoló hit pusztított. A Srí Lankán elkövetett borzalmas merényletsorozatról van szó, amely közel sem rázta meg annyira a civilizált világot, mint a néhány évvel korábban Franciaországban elkövetett vérengzések. Most nem borultak Srí Lanka-i zászlódíszbe a facebookos profilok, és bár a hírportálok mindent kihoztak ebből a gyászos eseményből, arról szinte nem is esett szó, hogy a vérengzés áldozatai keresztények voltak.

Srí Lanka messze van, mondhatjuk cinikusan, akik pedig ennél is messzebb merészkednek, még egy vállrándítással meg is toldhatják a közömbösséget. Európaiként nem értjük és nem is érthetjük meg ezt a népet, fogalmunk sincs a kultúrájukról, a hagyományaikról, arról pedig végképp semmi, hogy milyen etnikai vagy vallási feszültségek emésztik őket. A tájékozottabbak előtt ugyan felderengnek a tamil tigrisek, akik évtizedeken keresztül harcoltak valami homályos célért, ám ez inkább a Sandokan-filmek világát eleveníti fel számunkra.

Ezzel nagyjából le is tudhattuk volna Srí-Lankát, mint ahogy a nyugati civilizáció ezt meg is tette – néhány panelmondatnál többre még Ferenc pápának sem futotta –, ha a tények a maguk természeténél fogva felszínre nem hozzák azt a körülményt, hogy egy fémipari vállalat gazdája reggel bement a gyárba, szólt néhány kedélyes szót a munkásaihoz, aztán magára vette a robbanóanyaggal pukkadásig töltött hátizsákját, és egy előkelő hotelben felrobbantotta magát. Később, amikor a hatóság kiderítette a személyazonosságát, és egy különítmény elindult, hogy a palotaszerű villáját is átkutassa, a merénylő felesége habozás nélkül felrobbantotta magát meg a kiskorú gyerekeit. Mindezt úgy, hogy a család irigylésre méltó körülmények között élt, és a vállalkozást sem fenyegette az anyagi csőd veszélye.

De ha ez az alak egyedül lett volna, még azt is mondanánk: megesik az ilyen, mármint, hogy valaki a legnagyobb jólét közepette egyszer csak bekattan és őrjöngeni kezd. Több ilyen példa is volt már az írott történelemben, talán emlékeznek még arra a német pilótára, aki úgy lett öngyilkos, hogy nekivezette egy hegynek a rábízott utasszállító gépet. Nem volt normális, és valószínűleg azok sem, akik lehetővé tették neki, hogy gépet vezessen, de ez a sor nagy valószínűség szerint a végtelenig folytatható lenne. Tele van a világ őrültekkel. Némelyikük szelíd, némelyikük épp hogy csak bosszantó, de van egy réteg, amelyik kifejezetten veszélyes. Az pedig egyenesen nyugtalanító, hogy a szelíd őrültek állapotára sincs biztonsági garancia. Nem tudja senki, hogy a légynek sem ártó státus mikor és mitől alakul át tömeggyilkos ámokfutássá.

A munkásai szerint a gyárosból lett öngyilkos merénylő kedves, figyelmes és gondoskodó munkaadó volt, de még ez sem jelent semmit, mert ha valóban elszigetelt eset – jaj de gyűlölöm ezt a kifejezést! –, akkor az esetét a pszichológusok csinos magyarázatok sokaságával akár ad actára is tehetnék. A baj az, hogy kiderült: több dúsgazdag személy volt a merénylők között.  Megbecsült vállalkozók, biztos családi és anyagi háttérrel rendelkező, magas iskolai végzettséget birtokló családapák robbantották föl magukat kisgyerekekkel, asszonyokkal telezsúfolt templomokban.

Ez az a körülmény, ami lobogó státusba kapcsolja át a személyre szabott, natúr őrületet. Itt már nincs ok, okozati alapokon nyugvó, racionális értelmezés, mert ez az egész olyan mértékben irracionális, hogy a legvadabb, legelvetemültebb képzelet is lehorgonyoz előtte és el is süllyeszti önmagát. Legfeljebb találgatni lehet, hogy mi vihette rá ezeket a szörnyetegeket arra, amit tettek? Miféle eszme, ideológia és vakhit munkálkodhatott bennük, hogy mindazt, amiért normális ésszel egy életen át küzd az ember, azt csak úgy, egyszerűen, a magától értetődő természetességgel eldobták, és a saját meg a családjuk életét is megsemmisítve, tömeggyilkosok lettek?

Az ilyen, lidércekből toborozott hadsereg ellen nem lehet harcolni. Olyanok ők, mint a számítógépes játékok karddal fenyegető kísértetei: ha rájuk csapunk, átszalad rajtuk a vas, de ha ők csapnak ránk, sebet ejtenek rajtunk.

Ebből a nézőpontból Srí Lanka egy fordulópont. Egészen mostanáig a számkivetett, nincstelen, családjaikat vagy egzisztenciájukat veszített páriák között kellett keresgéltük azokat, akikből potenciális kamikázék válhatnak, mert valahol, a végek végén nekik talán meg volt erre az okuk. De ez a merényletsorozat új kaput nyitott: az urbánus jólét és a fényűző gazdagság telephelyeiről szabadította ránk a kísérteteket. Azok pedig a lobogó őrület fátylát terítik rá a világra. Kibújni alóla szinte lehetetlen.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.