Nemrég jelent meg egy új tanulmánykötet, amelynek címe több mint beszédes: A magyar bíróságok általános és speciális lelkivilága. Az ominózusnak is mondható kiadványt az a Sejbeneki Ábris jegyzi, aki már több hasonló tematikájú munkával hívta fel magára a figyelmet. Nevéhez fűződik például A hülyeség mint prediktív tényező a magyar ítélkezésben és A paraszti józan ész kiűzetése a magyar tárgyalótermekből nevű kumulatív kiadvány, amelyek szép ívet futottak be a női magazinok által felállított top-listákon.
A most napvilágot látott Sejbeneki-mű azért is érdekes, mert annak a jelenségnek próbál a mélyére hatolni, amelyet a letargikus unalmasság szintjéig ismerünk. Azokról a tenyérbe mászó esetekről van szó, amikor egy súlyos bűnözőt kommandósok által biztosított utcalezárás keretében szállítanak be a bíróságra, ám onnét a tárgyalás befejeztével szabad lábon, a médiának fityiszt mutatva távozik. Nem egy és nem is kettő az ilyen esetek száma, azoké pedig még több, amikor sokmilliárdos sikkasztás után ejnye-bejnye kíséretében pár év esik csak le a vétkeseknek. Arra is kitérhetnénk, hogy a magyar bíróságok vonakodnak elmarasztalni az olyan gyilkosságok elkövetőit, amelyek esetleírásából hiányzik az áldozat saját kézzel írt tanúvallomása. A bizonyítékok sem oldják fel azt a rettegő félelmet, amit a taláros testület alaprezonancián érez, mert mi van akkor, ha a nyomozati szerv, vagy az áldozat tévedett, és nem úgy, nem ott és nem azt a személy tették hidegre, aki ezt önmagáról olyan határozottan állítja? Inkább szaladgáljon körülöttünk száz gyilkos, mint hogy egy is ártatlanul kuksoljon a rácsok mögött.
A bírók lelkivilágának megértése innentől válik krimiszerűen izgalmassá, mert ugyan mitől kell tartania egy olyan ítélethozónak, aki a munkájáért senkinek nem tartozik felelősséggel? Itt nem fordulhat elő az, hogy a főnök ordítva rúgja be az irodaajtót, és a statisztikában hibát elkövető csinovnyik orra elé dörgöli a téves adatokat. Amelyik ügy végére pont kerül, azt mintha kőbe vésték volna. Mózes tízparancsolatát nehezebb lett volna megváltoztatni, mint azt, amikor a bíró alulméretezi a büntetést, mert azt, hogy fölülméretezze, nemes egyszerűen nem következhet be. Ugyanaz a reflex űzi, hajtja őket is, ami a katasztrófavédelmet. Az emlékezetes augusztus 20-as gigavihar óta, amikor egy kidőlt fa megölt néhány embert, már akkor is piros jelzést kapunk, ha egy süvölvény nyári zivatar fölbukkan a láthatáron.
A bírákat mintha ugyanez a túlzott óvatoskodás motiválná: ha nem dolgozunk, nem is hibázhatunk, vagy ha hibázunk, akkor abból inkább a jóindulat derüljön ki, mint a vasfegyelem, mert az a kormány reszortja. Sejbeneki kötetéből viszont az derül ki, hogy ez az okoskodás tele van belső ellentmondásokkal, hiszen ha a bírók arra játszanak, hogy kormányellenes hangulat kerekedjen a nagy port kavaró esetekből , miért vetik be ezt a csodafegyvert olyan esetekben is, amikor ezt semmi nem indokolja? Miért nem vágják rács mögé azokat a szörnyetegeket, akikről zokogva lerí, hogy ott a helyük? Főként azok után, hogy onnét, ahová kerülnek, kedvükre pumpolhatják az államot olyan milliókért, amelyek aztán addig járnak kézen-közön, amíg a napon felejtett szárazjég sorsára nem jutnak. A szerző mintegy hatszáz sűrűn teleírt oldalon elemzi a bírói gyakorlat különféle aspektusait, és oda lyukad ki, hogy a fene sem képes azt megérteni. Kivételek azért mindig vannak, mert olyan eseteket is megemlít, amikor a Hold árnyékos oldaláról is látszik, hogy a bírónak üzleti vagy politikai érintettsége volt a vád bagatellizálása tekintetében.
A könyv tehát izgalmasan ellentmondásos, és csakúgy, mint az ilyen nagy volumenű vállalkozások többsége, nem ad egyértelmű válaszokat az olvasóinak. Ettől eltekintve érdekes olvasmány lehet mindenkinek, aki a száraz esettanulmányok helyet egy elementáris erejű lórúgásra vágyik, mert abban a felsorakoztatott példák ismeretében mindannyian egyetérthetünk, hogy a magyar bírók lelkivilága bizony az abszurditás melegágya. A szerző is erre a következtetésre jut, mert értekezésért ezzel a bölcs intelemmel zárja: aki ebből a talajból kíván termést szüretelni, az előbb magára vessen.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!