A Mester és Mariska

2024-01-26
91 olvasó

Csöngettek.

Marsika néni az ajtóhoz csoszogott, és hosszan matatott a zárral, de végre kinyitotta. A Mester állt odakint, a maga teljes valóságában. Kék kezeslábas, kék sapka, szerszámosláda, komoly ábrázat, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva.

– A Mester vagyok – mutatkozott be. – A csap ügyében jöttem.

Mariska néni bizalmatlanul méregette a férfit, aki ennyi erővel akár rabló vagy gázóra leolvasó is lehetett volna.

– Van megbízó levele? – kérdezte.

– Minek az? – hökkent meg a Mester. – Úgy tudom, a csap csöpög. Vagy nem?

– Valóban csöpög – mondta Mariska néni, aki művelt asszony volt, lánykorában Dosztojevszkijt is olvasott –, de az még nem ok arra hogy megbízólevél nélkül be is eresszem.

– Drága hölgyem – nevetett a mester kényszeredetten. – Az csak formaság. Bemegyek, és se perc alatt kicserélem a tömítést. A csap nem csöpög többet, én pedig beírom az adatbázisba, hogy végeztem. Mind a ketten boldogok leszünk.

– Azt csak hiszi – szigorodott meg Mariska néni. – Mivé fajulna a világ, ha egy mester csak úgy, megbízólevél nélkül dolgozhatna! Vagy felmutat egy ilyen okmányt, vagy nuku javítás.

– Maga az első, aki ilyet kér tőlem – bizonytalanodott el a Mester. – Az emberek általában örülnek, ha megjelenek az ajtójuk előtt. Néhol még vörös szőnyeget is terítenek elém, nem beszélve a szűz lányokról, akiket felkínálnak, ha megreparálom a vécétartályt.

– A szabály az szabály – jelentette ki Mariska néni. – Megbízólevél nélkül honnét tudhatom, hogy maga nem egy kontár?

– Nézze meg az interneten – vette elő a mobilját a Mester.

– Ott bárki mondhat bármit – így Mariska néni.

– Akkor szóljon be a központunkba, tessék, itt a szám – próbálkozott a Mester kitartóan.

– Hát persze – bólogatott Mariska néni. – Hogy majd a mesterséges intelligencia vegye fel. Én sem a falvédőről jöttem le.

A mester érezte, hogy kemény falba ütközött, ezért hangot váltott.

– Kérem, sőt könyörgöm, engedje megjavítani azt a vacak csapot! Már csak ez az egy tételünk maradt, hogy hibamentes legyen a város.

– Hogy értsem ezt? – gyanakodott tovább Mariska néni a maga stílusában.

– Úgy hogy mindent megjavítottunk. Nincsenek eldugult lefolyók, leszakadt redőnyök, kinyiffant tévékészülékek és még sorolhatnám.

– Ezt én mind elhiszem – bólogatott Marika néni –, de maga is értsem meg engem. Naponta több száz kéretlen emailt kapok különféle mesterektől, akik mind olcsón kínálnak valamilyen helyrehozatalt. Olyan is van, aki direkt fizet azért, hogy javíthasson.

– Nos, igen, manapság mindenki dolgozni akar, ráadásul kevés pénzért, úgyhogy tele a világ mesterekkel – varakózott a Mester, mint a diák, akit csínytevésen értek.

– És mindnek van megbízólevele! – kapott a szón Mariska néni. – Némelyiket egyenesen a Tudományos Akadémia láttamozta. Tegnap például idejött egy adjunktusbrigád, és mire háromig számoltam, kifestették a lakást. Szóval értse meg, nem bírok elviselni több javítást. Hadd csöpögjön legalább ez az egy csap az egész városban, ha már nincs hozzá legalább a miniszterelnöktől jegyzett megbízó levele. Leülök elébe és, amíg a kávémat iszogatom, elnézegetem. Bizony mondom magának, jobb, mint a tévéműsor.

 

 

Award
Regénytár Minőség

Kipcsák Jakab

(1976., Budapest) Színi kritikusként debütáló, de több műfajban is magabiztosan mozgolódó újságíró, aki az utóbbi időben novellákkal veteti észre magát. Írásai társhonlapunkon, az Irodalmi Élet virtuális hasábjain is fellelhetők. Jelenleg Pitu Guli ösztöndíjjal a Szkopljei Egyetem vendéghallgatójaként a perzsa-ószláv nyelvemlékek irodalmi vetületeit kutatja, és első novelláskötetének anyagán dolgozik, amelynek címe: Dojráni lakodalom.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL