A női orgazmus elérésének könnyed metodikája

Történt egyszer, hogy a bennfentes körökben sem túl ismert Lószegi Sztipánnak egy apró vétség miatt börtönbe kellett vonulnia. Óh, én oktondi, miket beszélek, nem börtön volt az, hanem kórház, és nem is vétség, hanem műtét, a kisebbik fajtából. Talán az zavart meg, hogy a néphagyomány szerint kórházban, börtönben mindenkinek van egy téglája. Sztipán az előbbit vette ki a takarékból, de csak képletesen persze, mert ha mindenki nekiesne a kórháznak, és kifeszegetne a falából egy téglát, úgy elkopna, mint a nagy piramis, ha az odalátogató turistáknak nem tiltanák, hogy a bicskájukkal lepattintsanak belőle egy darabot.

Mivel még sosem éjszakázott kórházban, Sztipán utána nézett, mi az e helyütt követendő illem, és mi az, amit magával kell vinnie. A témában járatos ismerőseitől kapott egy listát, amelyen csupa gyakorlatias holmi szerepelt, megspékelve az ilyenkor szokásos jó tanácsokkal. Elhangzott például az, hogy a kórházba nem érdemes okos telefont vagy tabletet vinni, mert folyvást bajlódni kell a töltésükkel, és ad abszurdum az is megeshet, hogy a töltőzsinór az ember nyaka köré tekeredik, amitől úgy megfullad, hogy öröm nézni. Az ismerősök tucatjával sorolták az ijesztő példákat, amelyekről természetesen hallgat ez a csúf, kormánypárti média. Az elektronikai cuccal az is gond, hogy gyakran ellopják őket, így a legbiztosabb, ha könyvet tesz az éjjeliszekrényére.

Sztipán ezen a felvetésen komolyan megütközött. Mi tagadás, nem sok tapasztalata volt a könyvekkel, de az ismerősök ebben is segítettek neki. Azt mondták, a kórház nem alkalmas a modern irodalom és az ókori filozófusok tanulmányozására, inkább nézzen ki magának valami könnyedebbet. Sztipán ezt ellenkezés nélkül megfogadta. Rövid keresgélés után talált is a neten egy kiadványt: A női orgazmus elérésének könnyed metodikája. Ez megtetszett neki. Azt mondták, az olvasmány legyen könnyed, és mi más a könnyed, mint aminek a címe is az.

Rögtön rá is keresett a világhálón, de azok a kínai szájtok, ahonnét a kiadványt beszerezhette, úgy két-három hétre vállalták a kézbesítését, neki viszont már a jövő kedden be kellett vonulnia. Nem maradt más, mint az ősi, manuális megoldás: keresni egy könyvesboltot, és ott megvenni a portékát.

Sztipán az olyan helyzetekben, amelyekben még nem volt tapasztalata, elég döcögősen viselkedett. Valójában alig fél tucat ilyen szituáció létezett, de azok szinte megmételyezték az életét. Rühellt például odamenni a kasszához és pénzt venni ki a tárcájából, de a sorban álláskor is kiverte a hátát a ragya. A könyvvásárlásról viszont hipotetikus elképzelése sem létezett, ezért gondolatban összehozta minden rosszal, ami nyűgként az ember nyakára telepedhet.

Persze megtehette volna, hogy nem visz magával könyvet, és a mennyezetet bámulva, tetszhalottként próbálja kibekkelni azt az időt, amit betegtársai olvasással töltenek, ám ennek már a gondolatától is idegrohamot kapott. A rossz érzéseit leküzdve, fölkerekedett hát, hogy lába alá gyűrje a várost. Már a teljes kimerülés határát tapodta, amikor végre fölfedezett egy olyan üzletet, amelyeknek kirakatát könyvek borították. Sztipán úgy tett, mintha csak véletlenül járna arra: a fejét ellenkező irányba fordítva, sietve elhúzott a kirakat előtt, de a szeme sarkából azért rögzítette a tényállást: valóban könyvek voltak ott, nem pedig csokoládék.

A másik oldalon, biztonságos távolságból mérte föl úgy istenigazából a terepet. Nem tévedett: az ott előtte tényleg egy könyvesbolt volt, ahová be kellett hatolnia, hogy megtalálja a könnyed női orgazmus metodikáját. Nem látszott túl egyszerűnek, mert azt ugye tudta, hogy az ilyen csillogó-villogó üzletek telis-tele vannak kelepcével. Az ember gyanútlanul beteszi a lábát, és máris megrohanják a szirénhangok, hogy vegyen meg ezt meg azt. De ahogy magát ismerte, szirénhangok nélkül is hajlamos volt az ilyesmire. Mentségére legyen mondva, hogy vásárlásilag csak a neten dorbézolt, mert ott rendelkezésére állt a véleményezők fóruma, egyértelműen képbe hozva őt arról, hogy amit kinézett magának, az valóban megéri-e az árát vagy csak bóvli.

A könyvesbolt naturális valóságában ilyen ellenőrző körök lefutására nem volt lehetőség. Ha ide bemegy, rögtönzéses színjátékot játszva leveszi a polcról a könyvet, beleolvas, aztán a hóna alá csapja és irányba áll vele a pénztárhoz. Úgy tesz, mint aki teljesen tudatában van tettei következményeinek, pedig csak tapogatózik. Nincs semmilyen garancia arra, hogy az a könyv, amit megvett be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket. Erre csak a neten vásárolt cuccokkal adatik meg az esély, mert azokat egy világátfogó, hatalmas közösség támogatja, nem beszélve arról, hogy ami Kínából érkezik, az maga a minőség.

Ezekkel a gondolatokkal gyötrődött, egyik cigarettát a másik után szívva, de nem jutott elhatározásra. A keze reszketett, lábából kiment az erő, gyorsan be kellett ülnie egy felesre a közeli presszóba. Innét prímán rálátott a könyvesboltra. Bizonytalanságát tovább mélyítette, hogy míg a könyvüzlet mellett lévő kisállat dokihoz a kilincset egymásnak adogatva jöttek-mentek az emberek, ebbe a pazarul kivilágított, ámde félelmetesen néptelen csarnokba egy dokitól elszabadult kutyus sem tévedt be. A polcok közt matató, vásárlóknak tűnő egyedek minden bizonnyal álruhás biztonsági emberek voltak, vagy ami még ennél is rosszabb: művásárlók. Sztipánnak velük kellett megmérkőznie, éspedig úgy, hogy erre nem is kapott kiképzést. A rá váró feladat nagyságára föltekintve már-már az sem tűnt önkínzásnak, hogy a könyvről lemondva inkább a sarokban matató pókot fogja bámulni több napon keresztül, de ezt a víziót hamar elvetette, mert tudta, hogy ebben az állapotban egy percig sem bírná ki elmeháborodás nélkül.

Az órák meg csak múltak, és múltak. Sztipán tökéletesen tisztában volt azzal a körülménnyel, hogy holnap sem lesz kedvezőbb az alkalom, sőt, ha úgy vesszük, beüthet egy nem várt árengedmény, vagy érkezhet egy médiakampánnyal megtámogatott sikerregény, és a bolt máris tele lesz valódi vásárlókkal. Mindez pedig azt feltételezi, hogy izzadva és reszketve kell majd sort állnia, a kasszánál pedig készpénzzel fizetnie, mert a nagy terhelés miatt szinte biztosan be fog halni a bankkártyás terminál. Szinte látta magát, ahogy egyre rosszabbul lesz, majd összeesik, és a hóna alól kibucskázó könyvbe spontánul beleharapva kileheli a lelkét.

De a nagy fölfedezők sem fantáziáltak, mielőtt dicső tetteik véghezvitelére szánták magukat. Egy könyv nem a világ, mások is vettek már ilyet, és elenyésző lehet azok száma, akik ebbe belehaltak. Sokkal többen pusztulnak el félrenyelés vagy kontrolálatlan örömkitörés következtében, erről egészen megbízható statisztikák vannak, bár ez olyan nagy vigaszt nem adhat. Így, társtalanul különösen nagy a teher, mert ha teszem azt, ketten lennének, az egyikük falazhatna, amíg a másik bemegy. Jobban körül kellett volna nézni a közösségi hálón, biztosan talált volna valakit, aki ugyanezt a cipőt hordja. Egy alkalmi véd- és dacszövetség talán még az ilyen összetett folyamatot is sikerre vihet, mint amilyen a könyvvásárlás. Főként, ha azt vesszük, mekkora biztonsággal működik mindez a politikában.

Hát nem bámulatos, hogy az ember mennyire ragaszkodik a maga kis életéhez, és hogy emiatt mi mindent bevállal? Egy hete még őrültnek nevezte volna azt, aki őt egy könyvvásárlással kapcsolatba hozza, most pedig itt járkál egy nyilvánvaló könyváruház előtt, mint a prédáját kerülgető chupacabra. A térfigyelő kamerák biztosan föl is vették, de szerencsére sapkát vett, a sálat meg jól az orra elé tekerte, úgyhogy a tulajdon édes anyja sem ismerné föl. Szegény mama, mit gondolhat róla most a másvilágon! Szinte hallja, ahogy félig sajnálkozva, félig leteremtve mondogatja, hogy: ejnye, Sztipi, édes kis fiam, hát kellett ez neked? Ő, mármint a mama bezzeg felvállalta a kórházi sarok nézegetését, pedig annyi könyve volt otthon, mint a pelyva. De amikor agyvérzéssel bevitték, mindenki tudta, hogy nem fog olvasni soha többé. Amikor meghalt már tisztán kegyeletből is, Sztipán minden könyvet kiirtott a lakásából, és azóta is kínosan ügyel arra, nehogy valami kósza példány befurakodjon az életébe.

Esetleg megnézhette volna valamelyik video megosztón, miként kell hatékonyan és gyorsan könyvet vásárolni, bár ezzel meg azt kockáztatta volna, hogy bekerül a FBI adatbázisába. Nyílt titok, hogy kulcsszavak alapján monitoroznak, és a könyv meg a bomba együtt szerepelnek ezen a listán. Most már mindegy, ha idáig eljutott, és ennyit kínlódott itt, szélben meg hidegben, valahogy majd csak megbirkózik a feladattal. Legfeljebb ő lesz az első, aki ebbe a műveletbe belepusztul. Ha azt vesszük, ez a lehetőség a kórházban is bőven adott, mert ott annyiféle halál leskelődik a mit sem sejtő betegre, hogy egy orvosi szakkonzílium sem tudná mindet felsorolni. Műhibák, fertőzések, spontán kiesések az emeleti ablakból, mint-mind megtörténhetnek, úgy hogy ez a könyvvásárlás hozzájuk képest bagatell apróság.

Addig tipródott, amíg be nem esteledett, és ekkor rájött, hogy ha zárás előtt tesz próbát, megnövelheti az esélyeit. Az álruhás biztonságiak ilyenkor már mennének haza, csakúgy, mint az árufeltöltők meg az eladók. Ekkor érdemes rajtuk ütni, éspedig azzal az elszántsággal, amitől a legprofibb könyvszakinak is elakad a lélegzete. El is pöckölte a cigarettát, aztán vett egy mély lélegzetet, majd hosszan, folyamatosan kifújta. Egy életem, egy halálom, mormogta, amikor a könyvesbolt kilincsére helyezte a tenyerét.

Az odabent tartózkodók csak azt látták, hogy egy feldúlt alak ront be az üzletbe, és elkiáltja magát: ez rablás! Aztán megtorpan, zavartan megvakarja a fejét és azt motyogja: Óh, én oktondi, miket beszélek! Ez a női orgazmus titkait feszegető könyvvásárlási kísérlet.

A bolt személyzete ezen annyira meglepődött, hogy hamarjában nem is tudta eldönteni: a rendőrséget hívja vagy inkább az idegklinikát.