A prágai nő és a mamba

2018-10-08
560 olvasó

Bizonyára mindenki tudja, hogy a díjak és kitüntetések végeláthatatlan sorában létezik egy olyan is, amelyet a nagy természettudósról, Darwin Károly bácsiról neveztek el. Karcsi bátyóról köztudott, hogy ő találta fel az evolúciót, miután a Galápagos-szigeteken véletlenül belébotlott a természetes kiválasztódásba. A róla elnevezett díj – és ezt a gyengébbek kedvéért mondom – azokat illeti meg, akik olyan tettet hajtanak végre, amellyel egyszer s mindenkorra kigyomlálják saját selejtes értelmi képességeiket az emberiség egészéből, hozzájárulva annak jó irányban történő fejlődéséhez.

Érdekes jelenség, hogy régebben – úgy tíz, húsz évvel ezelőtt – még egy olyan apró könnyelműség is elegendő volt a Darwin-díj elnyeréséhez, mint amilyen a krokodiloktól hemzsegő folyóban végzett fürdőzés, de ma már csak heroikus küzdelem árán juthatunk be az élmezőnybe. A közelmúlt híradásaiban szemezgetve számtalan példát tudnék felhozni ennek alátámasztására, bár ez szerintem fölösleges, mert az idei Darwin-díjat kétségtelenül az a prágai nő érdemli meg, aki zöld mambát tartott otthonában házi kedvencként.

Tudom, nem szép dolog ez tőlem, de amikor a hírt meghallottam, hogy az otthon tartott zöld mamba egyszer csak megmarta a fogva tartóját, majd meglógott – egy óvoda kertjében fogták be a prágai kígyászok –, eszem ágába sem jutott szomorkodni. Hasonló ez a helyzet ahhoz, ami nemrég az USA-ban történt: egy hölgy valami áramszünet alkalmával dinamit rudat nézett gyertyának és meggyújtotta. A kérdés izgalmas része mindezek fényében nem az, hogy miként lehet valaki ennyire ostoba, hanem hogy miféle torz, elferdült, önmagából kivetkőzött, szörnyetegszerű lelki állapot kell ahhoz, hogy valaki zöld mambát tartson a lakásában? Csak költőileg érdeklődöm, mert a választ pontosan tudom: az unalom, a sznobéria és a dekadencia közös többszöröse az, amikor a sima kutyatartás már nem elég. Közbevetőleg jegyzem csak meg azt, hogy szerintem a városi lakásban végzett kisállattartás is egyfajta extremitás. Harmincöt évig falun éltem, olyan környezetben, amely még nem távolodott el a természettől. Tudtuk, hogy az állatoknak odakint a helyük. A kutya az ólban, a macska a padláson berzenkedett, és mind a kettőnek megvolt a maga feladata: a kutya jelezte, ha valami rendkívüli történt a portánkon, a macska meg összefogdosta az egereket. Ezzel szemben a városi kutyák és macskák azt a szerepet töltik be, amelyet az interaktív játékok. De ez még elfogadható, bár az a jelenség, hogy valaki – ilyen esetben általában hölgyekről van szó – egyszerre három nagy testű kutyát vezet pórázon, azért elgondolkodtató. A zöld mamba viszont egy  másik dimenzió: ezzel már fel lehet vágni, lesajnálva azokat, akik szimplán dobermannokat  tartanak.

A szerencsétlenül járt prágai nőt állítólag mesterséges kómában tartják, bár az is lehet, hogy azóta már elhalálozott. Ha ez történt, a Darwin-díj esélyeseinek sorában várja a jó hírt a purgatóriumban, ha meg felépül, egy életre megtanulja azt, amit Shakespeare már kétszázvalahány éve is tudott: Ó, ne kísértsd az eget, ne melengess kígyót a kebleden, bocsásd el őket udvarodból. Csak halkan jegyzem meg, hogy egy csomó kellemetlenségtől megkímélte volna önmagát, ha a házi kígyászkodás helyett inkább a Shakespeare összest tanulmányozza.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL