/

A púpos fehér ló legendája

1793 olvasó

(Kerékgyártó György ősmagyar tevekultúra-kutató figyelmébe)

 

Én, Gábriel klerikus, a császár követeként érkeztem Árpád és Kurszán vezérek országába egy esztendővel ezelőtt, és uralkodóm nevében szövetséget kötöttem velük a bolgárok aljas vezére Szimeon ellen. Mivel közben uram békét kötött Szimeonnal, többé már nem neveztük aljasnak a kétszínű bolgárt, hanem kedves testvérünkként kellene megszólítanom, ha elébe járulnék, ám ebben erősen akadályoz, hogy a sértődős természetű magyarok fogságba vetettek a hír hallatán.
Jól bánnak velem egyébként, Levente, Árpád vezér fia azóta maga mellett tart, hogy az Isteren átkelve csapataival elindult megfegyelmezni Bolgárországot. Először barátként tevegeltem mellette, most pedig, hogy elfordult tőlünk a szerencse, a foglyaként lovagolok a nyomában, és biztosan csodálkozni fogtok rajta, a különbség nem is olyan nagy. Továbbra is figyelmes és udvarias velem, az ellátásra sem lehet panaszom, ugyanolyan mohó kíváncsisággal érdeklődik a világ dolgai felől, mint korábban, csak tudtomra adta, hogy ne próbáljak húsz lépésnél messzebbre eltávolodni tőle, mert könnyen kaphatok néhány nyílvesszőt a hátamba. Igen, sokat beszélgettünk, és kölcsönösen tanultunk egymástól, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ő tanult tőlem többet.

Már indulásunk percében kérdésekkel ostromoltam a herceget: – Láttam már tevét – jelentettem ki a csodálkozástól önkéntelenül széttárt karokkal –, teherhordásra használják őket az arabok a birodalom déli határainál. Azt, mondod, hogy rá kéne ülnöm a púpjára? Kigúnyolod a császár követét, akivel tegnap barátságot fogadtál?

– Nem, Gábriel barátom! Nem gúnyolódom, magam is egy ilyen nemes állat hátán teszem meg az utat, ahogy ezer vitézem is. Erős, kitartó jószágok, sokkal tovább bírják, mint a lovak, és mivel magasabban ülsz messzebbre is láthatsz a hátukról.

Mivel mindezt igen komolyan mondta, és tevéje parancsára letérdelt, hogy a hátára mászhasson, nem kételkedtem tovább, magam is követtem a példáját. Később, miután a császári flotta átvitt minket a széles, hömpölygő Isteren, magam is meggyőződhettem a tevés harcosok képességeiről. Lovas csapataink messze lemaradtak mögöttünk, és Levente élen a tevés íjászokkal két hatalmas csatában is szétverte Szimeon seregeit. Ekkor népe szokásai szerint békeajánlattal fordult feléje: elküldött neki egy díszesen felszerszámozott fehér tevét, és cserébe csak egy nyaláb füvet, egy korsó vizet és egy kosárnyi földet kért. Persze mindez a meghódított föld átadását eredményezte volna. Azonban az alku nem köttetett meg. Talán azért, mert az én császárom békét kötött a bolgárokkal, talán a fehér teve miatt.

Egy kisebb domb tetején táborozva vártuk Szimeon fejedelem válaszát, mikor kisvártatva feltűnt a magyarok követe, és már messziről látszott, hogy az ajándékba küldött fehér jószágot is maga mögött húzza.

– Beszélj! – fordult komoran Levente a követhez.

– Uram – szólalt meg az elkeseredett vitéz, a bolgárok császára pökhendien viselkedett, és nemet mondott a szövetségre.

– Talán nem tetszett neki a legszebb fehér tevénk?

– Kinevette, és púpos lónak nevezte, és azt mondta, hogy egy ilyen nevetséges állatért egy talpalatnyi földről sem fog lemondani, és azt is üzente, hogy most kötött békét a görögök császárával, és hamarosan elsöpri seregeidet, téged meg visszazavar a mocsárba, ahonnan jöttél. És uram, ahányszor a tevére nézett, mindig felnevetett, és vele röhögött az egész serege.

– Hm – bólintott az ifjú herceg – legyen hát!

És mert a magyarok nem ismertek félelmet, nekirontottak a kétannyi főt számláló ellenségnek, ám a túlerő diadalmaskodott, és rengeteg vitéz és derék púpos segítőjük veszett a csatatéren. Magunk is csak lóháton tudtunk visszavonulni.
Viszontagságos úton jutottunk el a magas hegyek déli hágójához, átkeltünk a bolgárok földjén, és a nagy síkság folyójánál találkoztunk Levente herceg apjával, Árpád vezérrel, akitől megtudtuk, hogy uram árulása még súlyosabb volt, mint ahogy mi Bolgárországban gondoltuk. Szimeon nemcsak az én császárommal kötött békét, de a besenyőkkel is szövetségre lépett, akik rátámadtak a magyarok szállásaira. Ezek után a vezérek úgy döntöttek hogy elveszik a hegyek övezte síkságot a bolgároktól, a morváktól, meg a frankoktól, ha lehet békével, ha nem akkor fegyverrel.

A találkozás estéjén Árpád nagy tüzet rakatott, és elmesélték egymásnak a velük esett kalandokat. Amikor Levente odaért a történetben, hogy Szimeon nem tudta abbahagyni a röhögést, amikor a fehér tevét meglátta, sőt púpos lónak nevezte, Árpád vezér maga elé meredve gondolkodott, és néhány perc múlva szólalt meg:

– Magam is láttam, hogy a népek errefelé mindig vigyoroknak, amikor tevét látnak. Eddig azt hittem, hogy nekünk örülnek, hogy felszabadítottuk őket léha és gyenge uraiktól. Hozzatok csak ide egy szláv rabszolgát! Meg a legszebb fehér tevémet is – tette hozzá.

A szláv földműves ijedten álldogált a vezérek színe előtt, egészen addig, amíg meg nem látta a tevét. Ekkor széles mosoly ült az arcára, majd kisvártatva kitört belőle a nevetés, a térdét csapkodta, és még a könnye is kicsordult.

– Hát, ennyi – mondta komoran Árpád. – Vigyétek vissza oda, ahol találtátok – bökött mutatóujjával a rabszolgára. – Mindent értek. Nagyon furcsa népek ezek. Pedig most akartam küldeni ennek Szvatopluk fejedelemnek egy fehér tevét cserébe a földjéért, ám így azt hiszem lovat fogok küldeni.

– És mihez kezdünk ezek után a tevékkel, apám? – kérdezte Levente. – Ezek a barbárok nem fognak tisztelni minket.

– Úgy van fiam! A tevéket szedjétek össze, hajtsák el őket a nagy kazár piacra, ott adják el őket, és vegyenek helyettük lovakat.

Hogy ezek után mi történhet majd, nem tudom, mert a magyarok békét kötöttek az urammal, engem meg egyszerűen hazaküldenek holnap.

 

 

Lovas Lajos

Háromszoros Zsoldos Péter díjas író. Első regénye, az Agydobás 2005-ben jelent meg és 2006-ban Zsoldos Péter-díjat nyert. 2007-ben készült el a folytatás Jó reggelt délben címmel. 2010-ben jelent meg N című sci-fi regénye a Metropolis Media gondozásában a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. 2011-ben Minek nevezzelek? című művével – amely a Galaktika 241. számában (2010. április) jelent meg – novella kategóriában Zsoldos Péter-díjat nyert. Törzsszövetség (Metropolis Media, Galaktika Fantasztikus Könyvek 2016) – regény kategóriában 2017-ben Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták. A Galaktika magazinban számos novellát publikált. 2021-ben folytatásokban jelent meg Visszavágó című regénye, amely jövő év elején kötet formájában is napvilágot lát. Legújabb novellája: Az ugye nekem akarjátok adni a Nobel-díjat, 2021. decemberében a GFK 400. című kötetben látott napvilágot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft