A rejtélyes nagyszombat

2023-04-08
388 olvasó

Jézus tragikus kimenetelű jeruzsálemi kalandjáról mindent tudunk, de arról az egy napról, amikor a sziklasírban nyugodott, szinte semmit.  Jézus ekkor nyilván halott volt, így abban a dimenzióban tartózkodott, amely nem érintkezhet a mi világunkkal. Sejthetjük azt is, hogy a Mindenható az első találkozás örömével fogadta az egyszülött fiát, aki a kereszten tapasztalt gyötrelmek után eléggé megviselt lehetett.

– Gyorsan, hozzatok neki egy csésze jégbe hűtött nektárt! – rendelkezett az Atya, és az angyalok már süvítettek is az éléskamra felé. Talán egy-két pillanat múlt el, mire visszaértek az itallal, amit Jézus mohón felhörpintett. Az Atya mindezt mosolyogva szemlélte, majd amikor az egyszülött fia kissé magához tért, a mennyei gardróbból a helyszínhez illő szép, kényelmes köpenyt is hozatott neki. Ezután üldögéltek egy kicsit a mennyeknek csodálatos kertjében, és a sajtó kizárása mellett megbeszélték az elmúlt órák történéseit.

Jézus megjegyezte, hogy véleménye szerint egyszerűbben is meg lehetett volna oldani ezt az ügyet, mert amit átélt a kereszten, az nem embernek való. Az Atya csak nevetett ezen, majd a rá jellemző szűkszavúsággal a fia értésére adta, hogy az acélt is meg kell edzeni, különben eltörik. Jézus nem tudta, mi az hogy acél, de úgy tett mintha tudná.

Az Atya ezután körbevezette Jézust az uradalmában. Megnézték a mennyei egyszarvú ökörcsodát, a mennyei birkanyájat – csupa aranygyapjas jószág bégetett az akolban –, végezetül pedig betértek a mennyei veteményesbe.

– Egyszer itt minden a tied lesz – mutatott körbe az Atya, ameddig a szem ellátott. – Az örök világosság fényében akkorára nő a paradicsom, mint a dinnye, a paprika meg hosszabb a tinó farkánál.

Jézust nem különösebben foglalkoztatta sem az állattenyésztés, sem a növénytermesztés, de úgy tett, mintha felvetné a kíváncsiság. Azt azért furcsállotta, hogy a paradicsom nem egy mesebeli táj, hanem valami sápadt bogyó, de úgy gondolta, mindegy.

– Egyszer itt minden a tied lesz – ismételte meg önmagát az Atya, mire Jézus félig viccből, félig komolyan megkérdezte, mikor lesz az az egyszer.

– Majd ha eljön a te időd – titokzatoskodott a Mennyeknek Ura.

– Úgy érted ezt Apa, hogy akkor én ülök rá a trónodra?

– Úgy.

– És addig?

– Itt kuporogsz a jobbomon egy sámlin, ahogy a fiú pozíciót foglal az atyja mellett.

Jézus valami furcsa, feloldhatatlan ellentétet látott ebben a jövendölésben.

– Már megbocsáss Apa, de te a Teremtő Atyaúristen vagy, nemde bár?

– Igen, én vagyok a te urad és istened.

– Nos, ha így van, mikorra teszed azt, hogy átveszem a helyedet?

– Az idők végezetén, fiam.

Jézus elképedt.

– De az egy örökkévalóság! – kiáltott.

– Úgy van!

– Addig üljek itt a lábad mellett, dologtalanul?!

– Nem kívánom, hogy dologtalanul ülj, ha buzog benned a tettvágy, bármivel elfoglalhatod magad.

– Konkrétan?

– Alapíthatsz például klubokat. A tanításaidból nemsokára úgyis kikerekedik egy vallás, amit üldözni fognak. Szervezhetsz a hozzánk érkező menekült keresztény lelkeknek befogadó központokat.

– Ezt bármelyik közangyalod megteheti.

– Igazat beszélsz, ez tényleg kulimunka.

– Akkor mi legyen?

Az Atya elgondolkodott.

– Hamarjában nem is tudom. De ne aggódj, ki fogok találni valamit. Addig lazíts egy kicsit. Utazgassál, meg minden. Tehetnél például egy kirándulást a Pokolba. Nagy buli az ilyen, majd meglátod. Ráadásul a Pokol vámszabad övezet, olyan kínai holmikat árulnak bagóért, hogy egy kóbor léleknek is megéri.

– Nincs kedvem a Pokolban kóricálni.

– Te tudod. Én csak mondtam. De nézd csak, hogy elszaladt az idő! A földön mindjárt vasárnap lesz, mi meg itt fecsegünk! A végén még elkésel.

– Honnan, Apa? – csodálkozott Jézus.

– A saját feltámadásodról! – nevetett az Atya és barátságosan hátba veregette a fiát. – Ezt meglepinek szántam, mert gondoltam, szeretnél még egy kis ideig lógni a barátaiddal.

– Mi tagadás, elég viharos volt a búcsúnk.

– Na látod! Tudtam én, hogy ez tetszeni fog! Akkor nyomás vissza, én pedig kitalálom, melyik részleget bízzam rád.

– Mikor látlak újra, Apa?

– Negyven nap múlva fiam, addig menj és tanítsd ezeket a jámbor, megtévedt lelkeket. Sok hasznát nem veszik majd, de amíg a szavaid értelmén tűnődnek, legalább nem ölik egymást. Ha úgy vesszük, ez már eredmény.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

2 megjegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL