Vegyük azt a teljesen hipotetikus esetet, hogy ez a világkatasztrófát okozó koronavírus a maga természeténél fogva, ami ezt lehetővé teszi, mutáción megy keresztül. Ad abszurdum az is megtörténhet, hogy felhagy eddigi tevékenységével, és a ronda embereket veszi célba. A szépek onnantól totális biztonságban lesznek, miközben a rondáknak szembe kell nézniük a siralmas végpusztulással.
A gondot innentől az jelentené, hogy el kéne dönteni: ki számít szépnek és ki rondának. Az sem volna világos, mennyire kellene szépnek lenni ahhoz, hogy az immunitás létrejöjjön, és mennyire rondának, hogy a halál elkerülhetetlenné váljon.
Vegyük sorra az ebből származó helyzeteket! Az emberek először heves önvizsgálatba kezdenének, aminek következtében a boltokból nem a WC-papír tűnne el, hanem a tükör. Aztán ugrásszerűen megnőne a szépségipari szolgáltatások iránt a kereslet. A nép ott szolizna, sminkelne, manikűrözne, ahol rájönne a szükség. A szépségápoló szerek és eszközök – így a szemceruza – ára az egekig ugrana.
Mindeközben pedig lassan, de biztosan beindulna a rondák iránt érzett utálat. Az utcán járkálók sunyi oldalpillantásokkal méregetnék egymást, és ha valakit rondának találnának, nagy ívben kikerülnék. De mert járványról van szó, egy idő után szükségessé válna a rondák kiválogatása és karanténba zárása. A kormány a nap 24 órájában nyomná a tájékoztatót, hogy miről ismerhető fel a ronda ember, miközben lázas ütemben folyna a rondaság elleni szérum kifejlesztése. Idővel persze mindenki rájönne, hogy a rondaság nem csupán a fizikumra vonatkozik, hanem mindenre, ami az emberi tevékenység kapcsán korrelációba hozható a rondasággal. A bizonytalanság innentől alakulna át eszelős pánikká, mert hiszen mindenki elkövet akár napi szinten is kisebb-nagyobb rondaságokat, ami ebben az új helyzetben átlépné a perverzió kerítését, és átminősülne önmegsemmisítéssé.
A hatalomnak nem maradna más választása, mint drákói intézkedések sorozatával elejét venni a rondaság korlátlan terjedésének, és főleg annak, hogy az emberek pusztán esztétikai alapon halomra irtásk egymást. Ugyanúgy, ahogy most a vírustesztet végzik – mármint a fejlettebb országokban (egészen konkrétan Dél-Koreában) –, szűrést végző gépjárművek járnák az utcákat, a lakosságnak pedig oda kéne járulna, és a letekert ablakhoz hajolva tanúbizonyságot tenni önnön rondasága abszolút értékéről. A kocsiban ülők vizuális módszerrel állapítanák meg a rondaság fokát, majd, ha ezt a tűréshatáron belülinek találnák, kiadnának egy igazolást. Csak ezzel a papírral a kézben szabadna kilépni az utcára, bár félő, hogy emberi gyarlóság itt is felütné a fejét és olyan személyek is kapnának cetlit, akiknek rondasági szintje normál körülmények között a „bűn” kategóriáját gyarapítja.
Mindezt csak azért mondatm el, hogy rávezessem az olvasót: a rossznál is létezik még rosszabb és a rondánál is még rondább. Minden csak megítélés kérdése.
