Ma, húsvét vasárnapján a keresztény világ a Megváltó feltámadását ünnepli. A hagyomány szerint az ő földi létét koronázta meg az a csoda, amely pártatlan és megismételhetetlen. A hívők mindezt fenntartások nélkül el is fogadják, pedig ezt a teóriát maga a Szentírás billegteti meg. Jézus feltámadásának első és egyedi jellege ugyanis nem állja meg a helyét. Akkor sem, ha csupán a keresztény vallást nézzük, mert az ugyebár köztudott, hogy más vallásokban a feltámadás meg az újjászületés egyáltalán nem ritka dolog. További vizsgálódásunk során kezeljük úgy a kereszténységet, mint az egyetlen igaz és abszolút igazságot hirdető vallást, és toljunk félre minden zavaró mitológiai párhuzamot. Ebből a nézőpontból válik igazán döbbenetessé a feltámadás metafizikai magyarázata.
A megfeszítése utáni harmadik napon a kereszthalált halt Jézus tehát föltámadt és még negyven napig oktatta a tanítványait, hogy meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott követelményeknek. Erről a negyven napról nem maradt fent naplószerű irodalom, pedig ez a ciklus legalább olyan érdekes és izgalmas, mint a megfeszítést megelőző hét nap krónikája. De maradjunk a feltámadásnál! Amikor Jézus azon a bizonyos hajnalon visszatért az árnyékvilágba, nem az első biológiai lény volt, akivel ez a csoda megesett. Őt megelőzően a betániai Lázár már fölkelt a sírjából, így a Guinness-féle rekordok könyvében övé a bajnoki cím. Az érdekes ebben az egészben az, hogy ezt a dicsőséget éppen Jézusnak köszönheti. Az egész históriának nem volna semmi jelentősége, elvégre teljesen mindegy, hogy a feltámadásban ki az első és ki a második, ha ez a gáláns gesztus – Jézus a barátja javára lemondott a bajnoki címről – nem feszítené szét az egyházi dogma keretét, hogy ezt az alapvetően fontos kérdést áthelyezhesse a tudomány asztalára.
Azzal ugyanis, hogy a feltámadás megismétlődött, elveszett belőle az a bizonyos eszencia, ami Jézus tetteit és földi életútját körbevette, magyarán: nem volt megismételhetetlen csoda. A ritmikusan ismétlődő természetfeletti ugyanis már nem isteni eredetű, hanem a tudomány számára kezelhető és tanulmányozható jelenség.
Ebből a nézőpontból tehát elmondható, hogy Lázárt feltámasztásával Jézus vallástechnikai hibát követett el. Mivel tudnia kellett, hogy majdan ő is vissza fog térni a halálból, tisztában kellett, hogy legyen azzal a tudományos elvvel, amelyet sok évszázaddal később Newton fogalmazott meg, és amelynek lényege az, hogy azok a jelenségek, amelyek megismételhetők és/vagy akár laboratóriumi, akár természetes körülmények közepette tanulmányozhatók, nem tekinthetők misztikus-hipotetikus dogmáknak, hanem empirikus észleléssel mérhető tényeknek.
Első közelítéssel ennek a hibának nincs különösebb jelentősége, mert hát mi kárunk származhat abból, hogy Jézus feltámadása nem csoda, hanem tudományos tény? Sokan mondhatják erre, hogy ha így van, még jobb is a helyzet, mert a kételkedők legalább kifogynak az érveikből, de ez csak a felületes okoskodás. A gond a megismételhetőséggel van, meg azzal, hogy ha a feltámadás nem egyedi és megismételhetetlen, akkor bizonyára a természettudományoknak egyelőre még számunkra ismeretlen szabályai, törvényei vonatkoznak rá.
Mindez óhatatlanul is előcsalogatja azt a feltételezést, hogy a megismételhetőség elve alapján az ilyesmi talán nem is olyan ritka, mint hihetnénk, sőt, akár spontán módon is bekövetkezhet, hogy valaki egyszer csak feltámad. Ez az okfejtés azért logikus, mert a kvantumfizika szerint egyébként is megvalósítható az, hogy egy adott részecske egyszerre két helyen is fölbukkanhat. Az ember fizikai létére mindez talán úgy érvényes, hogy egyszerre tartózkodik az élet és a halál territóriumában, majd amikor ez az egyensúly megszűnik, az életből a halálba, vagy a halálból az életbe távozik.
A tudomány erre most még nem szolgál bizonyítékkal, de ha idáig eljutottak ebben az írásban, vallják be, hogy ez a következtetés azért eléggé hátborzongató. Mindenesetre ezután már ne lepődjenek meg, ha a világban utazgatva véletlenül összetalálkoznak egyik másik rég elhunyt ismerősükkel.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Ha a Nobel-díj nem is, de egy vatikáni ejnye-bejnye azért igen 🙂
Ez érdekes. Benne van egy paradoxon. Ha ismétlődik a csoda, akkor nem lehet csoda, mert a csoda egyedi. Ha többször előjön, akkor jelenség, ha meg jelenség, elő kell jönnie véletlenül is. De ha nem jön elő, akkor nem jelenség és mert csoda meg nem lehet – mert ismétlődik – a dogma hamis.
Teljesen igaz. Ha valami többször ismétlődik, nem nevezhető csodának, hanem tudományos jelenségnek. Nagy fölfedezés. Kinéz belőle egy Nóbel díj. 🙂