A szent nép

Az emberiség képviseletében először állhatott küldött a Pángalaktikus Tanács tizenkét fős döntnöki bizottsága elé, akik között csupán három humanoid kapott helyett. Ketten folyadéklények voltak, négyen gázneműek, egy enegroid, és kettő plazma. De hála a beszédtranszformátornak, a kommunikáció senkinek nem okozott problémát.

A Föld nagykövete, dr. Kavics Oszkár filozófusprofesszor megköszönte a lehetőséget, hogy itt állhat e fényes testület előtt, aztán röviden vázolta az emberi lét legfontosabb jellemzőit.

A tanács illedelmesen hallgatta az öntömjénező elemekkel átszőtt előadást, de hogy mosolyogtak-e, azt a professzor nem tudta megállapítani. A humanoidoknak volt ugyan kezük meg lábuk, de szájjal nem rendelkeztek, a folyékonyak és az energoidok meg csak libegtek és zizegtek titokzatosan, nem beszélve a két plazmáról, mert ők még a színüket sem változtatták meg.

Kavics professzor erre tökéletesen fel volt készülve, elvégre az univerzumban valódi demokrácia van, így minden létforma olyan, amilyen. A lényeg az, hogy kedvező benyomást tegyen erre a testületre. Ennek szellemében, amikor az egyik humanoid megkérdezte, mi okból van itt, a professzor habozás nélkül rávágta:

– Szeretnénk kérelmezni a felvételünket a Szent Népek közé!

A tanácsnokok egymásra sandítottak, pontosabban ezt imitálták a maguk módján.

– Nem csekély óhaj – jegyezte meg az egyik folyadéklény. – Na és mi alapján érzik magukat jogosultnak erre a kiváltságra?

Kavics professzor erre is tudta a választ:

– Mi fedeztük fel Istent!

A tanácsnokok a saját nyelvükön ciripelve adtak kifejezést a meglepetésüknek.

– Tudjuk, hogy az emberek egy mindenek felett álló teremtőt vizionálnak, amiben tényleg egyediek az univerzumban, mert rajtuk kívül ezt mindenki inkább kreatív energiaáramlásnak vagy az anyag értelmes tömörülésének fogja fel – mondta az egyik energoid. – Önök viszont a teremtő erőt a saját fizikai létükhöz igazították!

– Pontosan! – kapott a szón az egyik folyadéklény. – Mintha a teremtő szándék is ember lenne! Nem gondolják, hogy ez nagyképűség?

A professzor elmosolyodott.

– A nagytanács bölcsessége határtalan, így nincs előtte rejtve az sem, hogy ez egy jelkép. El kellett érnünk egy bizonyos fejlettségi szintet, hogy megértsük: a teremtő személytelen.

– Az önök fejlettségi szintje még mindig primitív – mondta az egyik gáznemű. – Ön is csupán azért van itt, mert ide teleportáltuk.

– Gondolatsebességgel – tette hozzá a másik gáznemű.

– Ami ugye, a szent népek kiváltsága – folytatta az előbbi energoid. – Ha megadjuk önöknek ezt a státuszt, a gondolatsebességgel oda mehetnek, ahová akarnak.

– És ez miért baj? – tárta szét a karját a professzor.

– Önök folyton háborúznak – mondta az a lila színű folyadéklény, aki minden bizonnyal a főtitkári pozíciót töltötte be. – Gondolatsebességgel ezt a fertőzést mindenhová eljuttatnák.

– Mi tagadás: háborúzunk – hajtotta le a fejét a professzor –, de mentségünkre legyen mondva, hogy mindig csak egymás ellen. Más galaktikus fajokat egyetlen egyszer sem támadtunk meg.

– Csak azért, mert nem voltak képesek elhagyni a bolygójukat! – kiabálta az egyik plazma.

– Úgy van! Ha nem teleportáljuk ide, maga sem jutott volna messzire!

– Nem beszélve arról, hogy szent népből kevesebb van, mint egy tucat. Mind magasan fejlett, spirituális civilizáció, mely a csillagközi légynek sem képes ártani!

– Az emberiség értelmi színvonala mélyen alatta marad a kozmikus szinten mérhető értékeknek!

– Értsem úgy, hogy elutasítanak? – szakította félbe a vitát a professzor.

– Fájdalom, de ezt kell tennünk – mondta a lila színű folyadéklény. – De a jó szándékunkat bizonyítandó megmutatjuk az Eredet Gömbjét, amit önök tévesen istenként jellemeztek. Ez működését tekintve nagyon hasonlít az önök mesebeli aranyhalához: képes teljesíteni a kívánságokat.

– Honnét tud a tisztelt tanács a mi meséinkről? – lepődött meg a professzor.

– Mindent tudunk a fajtájukról, így azt is, hogy nem mindig és nem mindenben elvetemültek – mondta a lila folyadéklény.

– Köszönöm, ez jólesik – dörmögte a professzor csalódottan.

– A kérését tehát elutasítjuk, de íme, a gömb! Kívánjon tőle valamit!

A professzor előtt megjelent egy fénylő labda. Akkora volt, mint egy narancs, de ahogy hírlett, ez rejtett minden tudást és képességet, ami a világegyetemben az idők kezdete óta felhalmozódott.

– Mit kívánhatok tőle? – kérdezte bizonytalanul.

– Amit csak akar – mondta az egyik humanoid. – Megszüntetheti például a bolygóján a szegénységet, vagy a rossz időjárást, de kérhet egy másik holdat is az égre.

– Bármit teljesít ez az izé? – tűnődött a professzor.

– Bármit! – vágták rá szinte kórusban a tanácsnokok.

– Akkor azt kívánom… – mondta a professzor, és erősen koncentrált – azt kívánom, hogy dögöljetek meg mind, ahányan vagytok!

A zsűri díja

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.