A szent nép

2023-03-17
497 olvasó

Az emberiség képviseletében először állhatott küldött a Pángalaktikus Tanács tizenkét fős döntnöki bizottsága elé, akik között csupán három humanoid kapott helyett. Ketten folyadéklények voltak, négyen gázneműek, egy enegroid, és kettő plazma. De hála a beszédtranszformátornak, a kommunikáció senkinek nem okozott problémát.

A Föld nagykövete, dr. Kavics Oszkár filozófusprofesszor megköszönte a lehetőséget, hogy itt állhat e fényes testület előtt, aztán röviden vázolta az emberi lét legfontosabb jellemzőit.

A tanács illedelmesen hallgatta az öntömjénező elemekkel átszőtt előadást, de hogy mosolyogtak-e, azt a professzor nem tudta megállapítani. A humanoidoknak volt ugyan kezük meg lábuk, de szájjal nem rendelkeztek, a folyékonyak és az energoidok meg csak libegtek és zizegtek titokzatosan, nem beszélve a két plazmáról, mert ők még a színüket sem változtatták meg.

Kavics professzor erre tökéletesen fel volt készülve, elvégre az univerzumban valódi demokrácia van, így minden létforma olyan, amilyen. A lényeg az, hogy kedvező benyomást tegyen erre a testületre. Ennek szellemében, amikor az egyik humanoid megkérdezte, mi okból van itt, a professzor habozás nélkül rávágta:

– Szeretnénk kérelmezni a felvételünket a Szent Népek közé!

A tanácsnokok egymásra sandítottak, pontosabban ezt imitálták a maguk módján.

– Nem csekély óhaj – jegyezte meg az egyik folyadéklény. – Na és mi alapján érzik magukat jogosultnak erre a kiváltságra?

Kavics professzor erre is tudta a választ:

– Mi fedeztük fel Istent!

A tanácsnokok a saját nyelvükön ciripelve adtak kifejezést a meglepetésüknek.

– Tudjuk, hogy az emberek egy mindenek felett álló teremtőt vizionálnak, amiben tényleg egyediek az univerzumban, mert rajtuk kívül ezt mindenki inkább kreatív energiaáramlásnak vagy az anyag értelmes tömörülésének fogja fel – mondta az egyik energoid. – Önök viszont a teremtő erőt a saját fizikai létükhöz igazították!

– Pontosan! – kapott a szón az egyik folyadéklény. – Mintha a teremtő szándék is ember lenne! Nem gondolják, hogy ez nagyképűség?

A professzor elmosolyodott.

– A nagytanács bölcsessége határtalan, így nincs előtte rejtve az sem, hogy ez egy jelkép. El kellett érnünk egy bizonyos fejlettségi szintet, hogy megértsük: a teremtő személytelen.

– Az önök fejlettségi szintje még mindig primitív – mondta az egyik gáznemű. – Ön is csupán azért van itt, mert ide teleportáltuk.

– Gondolatsebességgel – tette hozzá a másik gáznemű.

– Ami ugye, a szent népek kiváltsága – folytatta az előbbi energoid. – Ha megadjuk önöknek ezt a státuszt, a gondolatsebességgel oda mehetnek, ahová akarnak.

– És ez miért baj? – tárta szét a karját a professzor.

– Önök folyton háborúznak – mondta az a lila színű folyadéklény, aki minden bizonnyal a főtitkári pozíciót töltötte be. – Gondolatsebességgel ezt a fertőzést mindenhová eljuttatnák.

– Mi tagadás: háborúzunk – hajtotta le a fejét a professzor –, de mentségünkre legyen mondva, hogy mindig csak egymás ellen. Más galaktikus fajokat egyetlen egyszer sem támadtunk meg.

– Csak azért, mert nem voltak képesek elhagyni a bolygójukat! – kiabálta az egyik plazma.

– Úgy van! Ha nem teleportáljuk ide, maga sem jutott volna messzire!

– Nem beszélve arról, hogy szent népből kevesebb van, mint egy tucat. Mind magasan fejlett, spirituális civilizáció, mely a csillagközi légynek sem képes ártani!

– Az emberiség értelmi színvonala mélyen alatta marad a kozmikus szinten mérhető értékeknek!

– Értsem úgy, hogy elutasítanak? – szakította félbe a vitát a professzor.

– Fájdalom, de ezt kell tennünk – mondta a lila színű folyadéklény. – De a jó szándékunkat bizonyítandó megmutatjuk az Eredet Gömbjét, amit önök tévesen istenként jellemeztek. Ez működését tekintve nagyon hasonlít az önök mesebeli aranyhalához: képes teljesíteni a kívánságokat.

– Honnét tud a tisztelt tanács a mi meséinkről? – lepődött meg a professzor.

– Mindent tudunk a fajtájukról, így azt is, hogy nem mindig és nem mindenben elvetemültek – mondta a lila folyadéklény.

– Köszönöm, ez jólesik – dörmögte a professzor csalódottan.

– A kérését tehát elutasítjuk, de íme, a gömb! Kívánjon tőle valamit!

A professzor előtt megjelent egy fénylő labda. Akkora volt, mint egy narancs, de ahogy hírlett, ez rejtett minden tudást és képességet, ami a világegyetemben az idők kezdete óta felhalmozódott.

– Mit kívánhatok tőle? – kérdezte bizonytalanul.

– Amit csak akar – mondta az egyik humanoid. – Megszüntetheti például a bolygóján a szegénységet, vagy a rossz időjárást, de kérhet egy másik holdat is az égre.

– Bármit teljesít ez az izé? – tűnődött a professzor.

– Bármit! – vágták rá szinte kórusban a tanácsnokok.

– Akkor azt kívánom… – mondta a professzor, és erősen koncentrált – azt kívánom, hogy dögöljetek meg mind, ahányan vagytok!

 

 

 

A zsűri díja

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

5 Comments

  1. Igen, ez egy kettős paródia. Egyfelől a vicc, másfelől a csillagutazásos sci-fi paródiája.

  2. Gratulálok! De ez egy gonosz malacka vicc parafrázisa, amikor alanyunk találkozik a jó tündérrel, aki azt mondja neki: na te, malacka, ronda is vagy, meg gonosz is vagy, de mégis kívánhatsz tőlem egyet. – Igen? – kérdez vissza hősünk – Akkor dögölj meg!
    Viszont az írás kiváló!

  3. Egyetértek az előttem szólóval. Szellemes, vicces, tanulságos. Gratula a szerzőnek!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL