Érdekes ellentmondás, hogy miközben az emberiség több millió féle terméket állít elő, ezeknek csak elenyésző töredékét reklámozza. Mostanság a gyógyszerreklámoké a vezető szerep, de volt idő, amikor a hitelfelvételre buzdító szlogenekben fuldokoltunk. A reklámok egyébként mindig azt pécézik ki, amitől a legjobban félünk. Ha nincs aktuális rettegnivalónk, a kereskedelem gondoskodik arról, hogy legyen, és ebben a törekvésében mindig a legkönnyebben járható utat követi, mint a folyók, amelyek majd bolondok lennének a hegygerincekre kapaszkodva medret törni maguknak, mikor ott vannak előttük a völgyek.
A gyógyszeripar tehát szárnyal a médiában, és mi szorgalmasan vásároljuk a tuti csodaszereket, pedig egyik hirdető sem állítja egyértelműen, hogy ettől vagy attól a főzettől, tablettától, kencétől elmúlik a nyavalyánk, csak azt, hogy használata könnyebbséget hoz az életünkbe. Nincs más teendőnk, mint hinni abban, hogy a készítmény, amit megveszünk, hasznos. Innentől csupán egy apró lépés az a fölismerés, hogy a reklámipar vallás. Hívei vagyunk egy mindig változó, ezerféle termékben megtestesülő istenségnek, ami nyelvtől és kultúrától függetlenül mindenütt egyformán gyakorolja a hatalmát. Templomai kezdetben a kereskedelemmel foglalkozó központok voltak, ide kellett elzarándokolnunk, hogy vásárlás formájában lerójuk tiszteletünket az áru isten előtt, de mostanában erre már nincs szükség, mert az házhoz jön. Megnézzük a hirdetést, aztán a neten megrendeljük a terméket, és várjuk, hogy materializálódjon. Amikor ez megtörténik, boldogok vagyunk, mert megelégedettségünk rövid ideig összhangba került a lelki békénkkel.
Ezt a gondolatmenetet folytatva teljesen ésszerű azt feltételezni, hogy ha a reklám egyfajta hittérítés, akkor a vásárlás imádkozás. Az összekulcsolt kézzel, halkan magunk elé mormogott szavak helyett pénzzel adjuk tanúbizonyságát a hitünknek, ami valójában a reklámokra adott válasz. Az ördögi mindebben az, hogy közben mindvégig rettegünk: nem fordíthatjuk el a fejünket, nem lehetünk istentagadók, mert az eretnekség ez esetben azt jelenti, hogy hoppon maradunk: lecsúszunk a kedvezményekről, a kuponokról, vagyis túlköltekezünk és tönkremegyünk. A modern kárhozat így sokkal fenyegetőbb, mint a Gyehenna tüzével riogató prédikációk.
De talán ezen a téren is lesz majd változás, például úgy, hogy a világ fogyasztói rádöbbennek: a reklámozás kiváltsága minden terméket egyformán megillet. Amikor arra ébredünk, hogy a tévében már nem csak néhány termékcsoport hirdetéseit presszionálják, hanem mindent és mindenkit, akkor megállhatunk, letörölhetjük a tajtékot a vásárlás miatt salétromossá lett homlokunkról, és elmondhatjuk: itt van a Kánaán, a minden terméket egyformán kegyeibe fogadó demokrácia. Hogy mi lesz a jel, amit majdan megkapunk? Például az, hogy egy mai felfogással elképzelhetetlen termék hirdetésével találjuk magunkat szemközt. Én például nagyon megilletődnék, ha egy napon a híradó előtt hetvenes lécszöget kínáló hirdetést láthatnék. Rebegnék is egy hozsánnát, izibe.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
