A történelem első költője

2023-01-09
450 olvasó

Valószínűleg nem mindenki tudja,  hogy az első név szerint ismert költő a mezopotámiai illetőségű Enhéduanna volt, aki Krisztus születése előtt jó két és félezer évvel – majdhogynem azt mondtam: vetette papírra – nyomkodta agyagtáblába a verseit. Egy papnőről, vagyis korabeli celebről van szó. Apja az a Sarukkin akkád király volt, aki több mezopotámiai város meghódítása útján hozta létre a világ első szuperhatalmát. Enhéduanna tehát olyan pozícióból foglalkozhatott ezzel az úttörő műfajjal, mintha most övé lenne a Twitter vagy a Facebook, de nem hiszem, hogy kizárólag az anyagi háttér tette őt naggyá. Nem vitás ugyanis, hogy tehetséges volt, sőt, valóságos zseni. Jócskán megelőzte Homéroszt, és a dobogó harmadik fokára taszította az i.e. 6. század környékén alkotó Szapphót.

Sajnos Enhéduanna műveiből csak kevés és töredékes anyag, azaz agyag maradt meg, pedig a korabeli írásrögzítő technika sokkal időtállóbb volt annál, ami manapság használunk, mert az a mágnesesség elvén alapul, és az egy bizonyos idő – meg különféle hő- és egyéb hatások következtében – nyom nélkül elenyészik. De ezt csak mellékesen jegyzem meg, hiszen a költészet lényege sohasem az őt rögzítő felületen múlik. Szerencsés esetben az is elképzelhető, hogy nem is kell neki hordozó felület, mert az emberek szájról szájra adogatják egymásnak, ahogy mi, gyerekkorunkban a Boci, boci tarkát.

Enhéduannáról egy alabástromkorong meglelése után szerzett tudomást a világ, ami azt bizonyítja, hogy a költészet, és tágabb értelemben az irodalom, már az ő idejében is azokkal a gondokkal küszködött, amivel napjainkban: a művek bántóan kevés példányszámban látták meg a napvilágot. Az általános vélekedés talán akkoriban is az volt, hogy csak a drága könyvet lehet eladni, bár egy arisztokrata papnő esetében ez nem lehetett szempont.

A múlt század elején Sir Leonard Woolley brit régész Ur városának romjai között nem kevesebb, mint 42, ékírással agyagtáblákra írt Enhéduanna himnuszt talált, ami több, mint ami Szapphótól ránk maradt. A történet legfőbb érdekessége mégis az, hogy a csodálatos tehetségű papnő a szerzői joghoz is értett, sőt, ezen a területen is úttörőnek számított, mert a művei alá soha nem felejtette el bevésni a copyright-et: „A tábla összeállítója (az) Enhéduanna. Uram, ami létrejött (itt), azt korábban senki sem hozta létre.” Ezzel adta tudtára az olvasónak, hogy másolni, majmolni, vagy egyéb módon felhasználni a verseit szigorúan tilos és a korabeli büntetőjog szerint szankcionálható. Szinte biztos, hogy ez is növelhette iránta az érdeklődést, mert ami tilos, az kortól és rendszertől függetlenül mindig vonzó. Mindenesetre e nélkül az ötletes találmány nélkül Enhéduanna beleolvadt volna a kis mesterek arc nélküli felhőjébe, és már régen elfelejtettük volna.

De mert minden munkáját szignózott, jelen pillanatban ő a bizonyítottan első költő az emberiség történetében. Ráadásul nem is akármilyen, mert metaforái, verselési technikája évezredeken keresztül hatott az utódokra. Viszont a múlt mélyrétegei kifürkészhetetlenek, így az is megeshet, hogy előtte is verselt valaki, csak ő nem engedhette meg magának az Alabástrom Kiadót, és nem is rendelkezett olyan apukával, aki a szükséges jogi hátteret biztosította volna számára. Engem szemernyit sem lepne meg, ha egyszer kiderülne a történet előzménye is, mármint, hogy Enhéduanna is valakinek a nyomában járt, csak nem mezítláb, hanem díszes saruban, és alkalmasint hordszéken, ám ez csupán feltételezés. A keresgélést bízzuk rá a régészekre, és csodáljuk úgy az Enhéduanna verseket, ahogy a sötétben világító fáklyákat illik.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL