A varangyoktól a gyíkemberekig meg vissza

2020-06-18
798 olvasó

Nem hagy nyugodni a Drake-egyenlet. Úgy érzem, nem a globális klímaváltozás, és még csak nem is a koronavírus az emberiség megnyomorítója, hanem ez a tétel, amely pökhendien a képünkbe vágja, hogy a világmindenség közel sem olyan barátságos, mint amilyennek a hatvanas években hittük. Hol vannak már azok a daliás idők, amikor az Orion űrhajó legénysége harmadik típusú találkozásba bonyolódott a varangyokkal! A Drake-egyenlet rámutat arra, hogy az ilyesmi fizikai képtelenség. Számításba vesz minden tényezőt, paramétert, és a végén arra jut, hogy alig van intelligens életre alkalmas hely ebben a csodaszép galaktikában, amelyet nagyjából kétmillió év múlva úgy szétrúg majd az Androméda köd, mint tyúk a töreket.

A napokban világgá röppent a hír, hogy a tudósok pontosították, jobban mondva korszerűsítették a Drake-egyenletet. Amikor dr. Frank Drake 1960-ban leírta ezt a formulát, még sokkal kevesebbet tudtunk a kozmoszról, mint mostanában, így nem csoda, hogy az intelligens földönkívüliek felé tett tapogatózásaink is esetlegesek voltak. A bizonyosság mostantól vált félelmetessé, ugyanis a The Astrophysical Journal oldalán közzétettek egy tanulmányt arról, hogy galaxisunkban csupán 36 olyan civilizáció létezhet, amely elérte a nagyjából hozzánk hasonló technikai szintet, emellett pedig aktív módon kommunikál, tehát tv-, vagy rádióadások révén az űrbe is továbbítja a jelenlétét visszaigazoló jeleket.

Egymilliárdnál is több naprendszerben alig harminchat hozzánk hasonló szintű, mondhatni technikai civilizáció! Nagyjából annyi ez, amennyivel egy parasztköpés emelni képes a világóceánok szintjét. A kérdés mégis az, hogy miként közeledjünk ehhez a harminchat, egymástól átlagosan 17 ezer fényévre lévő civilizációhoz? A tanulmány arról nem beszél, hogy vajon hány olyan lehet köztük, mint a miénk. Mekkora kínálat létezik gyíkemberekből és mekkora varangyokból ebben a tejútrendszerben? Létezik egy olyan elmélet is, amely levezeti, hogy az értelem nem véletlenül ilyen, antropomorf, mint minálunk: ez a fejlődés logikusan kijelölt útvonala. Ha tehát valahol az űrben kialakult egy technikai tudással felvértezett intelligencia, annak nagyjából olyannak kell lennie, mint a földinek.

De ez is csak egy hipotézis, mert mi van akkor, ha a 36 intelligencia közül jó néhány olyan bolygón jött létre, amely nagyobb vagy kisebb a Földnél? Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a hangyák is csak azért nem intelligensek, mert nem képesek a művészet absztrakcióira, akkor kimondható, hogy az agyméret teljesen mellékes. Úgy is lehet valaki intelligens, hogy az agya alig nagyobb egy gombostűnél, sőt, merem állítani, minél kisebb az elmét hordozó szervezet, annál könnyebb számára az értelem kezelése. Ez a magyarázata annak, miért voltak olyan kiszolgáltatottak a dinoszauruszok, és miért pusztultak ki végül némi külső segítséggel.

A 36-os szám a hozzá csatolt 17 ezer fényéves távolsággal azért lelombozó, mert kizárja a harmadik típusú találkozásokat. Mondhatnák erre természetesen azt is, hogy semmi baj, ha egy civilizáció elég kitartó, előbb-utóbb biztosan megleli a módját, hogyan hidalhatja át ezt a képtelen távolságot, de most jön az igazi csavar: a szóban forgó tanulmány szerzői szerint a 4,5 milliárd évet kitevő evolúciós fejlődés végén létrejött technikai civilizáció mindössze 100 évet létezhet, és maradhat képes a folyamatos kommunikációra! Mindennek talán az a magyarázata, hogy az intelligencia olyan, akár a robbanásszerűen kibontakozó vírusos betegség: mire az a bizonyos faj eléri a bolygójáról küldhető üzenetek szintjét, úgy leamortizálja az élőhelyét, hogy menthetetlenül kipusztul.

Mint minden elmélettel, ezzel is vitába lehet szállni, ám a jelek arra mutatnak, hogy a módosított Drake-egyenlet maga a realitás: igaz, hogy a Plútón túlra már képesek vagyunk űrszondát küldeni, ám eközben teljesen feléltük ezt a valaha volt édenkertet. Csak az irányított recesszió menthetne meg bennünket, ám erre senki sem hajlandó. Ékesen példázza ezt az a tény, hogy a világon mindenütt a múltat akarják megváltoztatni, nem pedig a jövőt. Talán meg is lehet ezt érteni: a múlt nem dacoskodik, nem áll ellent, de a jövő megmásíthatatlan. Ha pedig azt a bizonyos száz évet vesszük alapul, akkor olyan közel is van, hogy az már maga a múlt.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Eblegor von Trottle

A Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegének vendégprofeszora, az irodalomfizika avatott szakértője, több neves irodalomkinetikai szaklap állandó szerzője. Honlapunkon jobbára miniesszékkel és szakmai jegyzetekkel jelentkezik, több kevesebb rendszerességgel. A Bűvös Boltunkban található, és némi talentum ellenében bárki számára szabadon letölthető eMagazinok stabil szerzője, egyebek mellett a Hogyan írjunk című vicces oktatósorozat létrehozója.

1 Comment

  1. Nem egy szokványos Eblegor v. Trottle írás, de érdekesek a felvetései. Komolyabb jegyzet, tanulmány is kijöhetne ebből.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL