A világ legocsmányabb munkája

2019-04-10
865 olvasó

Az emberek nagy többsége meg van győződve róla, hogy a világ legocsmányabb munkája az övé. Nem folyamatosan és állandó jelleggel szokás ezt hirdetni, hanem csak úgy ad hoc, szezonálisan. Hiába keresünk jól – na jó, ne túlozzunk, mondjuk inkább azt: elfogadhatón –, hiába gondoskodik rólunk a szakszervezet, meg az ENSZ, egyszer csak beüt valami gikszer, és az addigi kulturált, kibírható munkahely átminősül fertelmessé.

Sokan és sokféleképpen próbáltak erre magyarázatot találni, de mindhiába. A legközelebb tán azok jártak az igazsághoz, akik a vállukat vonogatva kijelentették: mi, magyarok ilyenek vagyunk és kész. Közös tulajdonságunk az állandó, ok nélküli morgolódás. Ha nem úgy szól a főnök, ahogy az elképzeltük, elátkozzuk az egész kócerájt és sértődötten vonulunk vissza semmit csinálni. Nem egyszer a pártpreferenciánk is befolyásol bennünket abban, hogy az adott helyzettel elégedetlenek vagyunk. Tolhatják a fenekünk alá a kedvezményeket és a béremeléseket, a lelkesedés leghalványabb szikrája nélkül fogadjuk mindegyiket, és közben megvan a véleményünk az egész rendszerről.

Tudomásom szerint hazai pályán mindez idáig még nem rendeztek munkahely ocsmánysági bajnokságot, de ha valakinek ez eszébe jutna, nem hiszem, hogy csak 12 csapatból állna az NB 1. Az elitbe különös módon mégsem a magas kohókban salakkaparással foglalkozók tolakodnának, hanem azok, akiknek a munkájuk megkövetel bizonyos fokú kedvességet, vagy empátiát. Miközben a mesterek és a termelésben szorgoskodók tudják, és nem is titkolják, hogy az övéké szép és nemes hivatás, addig azok, akiknek sem koszos csatornákba, sem mocskos gépek belsejébe sem egyéb fertelmes helyekre nem kell benyúlniuk, valahogy mindenki másnál többet zúgolódnak és elégedetlenkednek.

Véleményem szerint egy munkahelyet három tényező minősít: 1) milyen a közösségi hangulat 2) mennyi a fizetés 3) hogy az ott dolgozó mennyire szereti a hivatását. Ha a három közül egyik sem adott, azon a munkahelyen nem lehet megmaradni, ám az ocsmánnyá minősítés már mélyebb elemzés kérdése. Ocsmány munkához ugyanis ocsmány hozzáállás kell, mert tévedés, hogy a piszkos, alantas, veszélyes vagy egyéb módon tisztaságot nélkülöző tevékenységek eredendően ocsmányak lennének. Szerintem a takarítók, szemétszállítók, tűzoltók például a tisztelet és a megbecsülés legtetején foglalnak helyet, miközben akadémikusok és politikai elemzők nélkül vígan megvan a világ.

Ezzel pedig el is érkeztünk a lényeghez, amely mindenfajta erőszakos vonalvezetés nélkül, csak úgy adja magát: az ocsmány munka mindig összefügg a politikai pályával. Itt azért meg kell jegyeznünk, hogy nem minden politikusi munka ocsmány, mert vannak olyan elhivatott, küldetéstudatos emberek, akik minden anyagi érdek nélkül hisznek a közösség jobbá, szebbé tételében. Miattuk nem lehet ráhúzni ezt a gyűjtőjelzőt minden politikusra, ám azokra az elferdült, kificamodott személyekre mindenképpen, akik megbuktak, de úgy tesznek, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon. Hiába kaptak meg mindent, amit megérdemelnek, hiába váltak politikai múmiákká, újból és újból kimásznak a politikai értelemben vett kriptáikból és itt riogatnak bennünket napfényes világon. Ha csak rájuk nézzük, ha csak egy szót is hallunk tőlük, minden kétség eloszlik bennünk arra vonatkozóan, hogy az övék a legocsmányabb munka a világon.

Csak nehogy valaki megsajnálja őket emiatt.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kipcsák Jakab

(1976., Budapest) Színi kritikusként debütáló, de több műfajban is magabiztosan mozgolódó újságíró, aki az utóbbi időben novellákkal veteti észre magát. Írásai társhonlapunkon, az Irodalmi Élet virtuális hasábjain is fellelhetők. Pitu Guli ösztöndíjjal a Szkopljei Egyetem vendéghallgatójaként a perzsa-ószláv nyelvemlékek irodalmi vetületeit kutatja, és első novelláskötetének anyagán dolgozik, amelynek címe: Dojráni lakodalom.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL