A visszatekert videobíró esete

2018-06-18
735 olvasó

Amikor a még kölyök Don Antonio de le Vega de Castilla y Leónt – általában illusztris fogadásokon – megkérdezték a felnőttek, hogy „na, mi leszel, ha nagy leszel”, ő kapásból rávágta: videobíró. A felnőttek ilyenkor bamba bólogatás kíséretében a pezsgős tálca felé fordultak, mert nagyobb részük egyáltalán nem értette, miről is van szó, kisebb részük, amely egyes amerikai futball közvetítések alapján felfogta, amit a gyerek mondott, úgy sejtette, amaz nyilván megbuggyant. Az egyetlen, aki nem lepődött meg, Antonio édesapja volt; ő ez idő tájt királyi külügyi attaséként teljesített szolgálatot Hondurasban, és ilyen esetekben egyszerűen letette a kaviáros apró szendvicset, és lekevert egy tockost egyetlen fiának.

Bizony-bizony, az európai futball világában a videobíró ekkoriban épp olyan értelmezhetetlen dolog volt, mint a hölgyválasz egy cigány lakodalomban. Antoniót azonban nem lehetett eltántorítani. A diplomata gyerekek számára létrehozott bentlakásos iskola szigorú világában elkezdett kettős életet élni. Láthatólag olyan volt, mint a többi elkényeztetett gazdag gyerek: kokaint szippantott az iskola vécéjében, drága autókkal pózolt a lányok előtt, terrorizálta az alsóbb éveseket, és  ha nem tetszett valami, benyálazott százdolláros bankjegyeket ragasztott az idegesítő tanár homlokára. Titokban azonban figyelt. A körülötte lévő világot egy nagy futballmérkőzésnek tekintette, és szüntelenül analizált benne minden mozdulatot. Akire nagyon haragudott, azt fejben többször vissza is tekerte, hogy újra és újra kinevesse hibáját.

A pályaválasztással elvileg nem lett volna gondja, hiszen az iskola tanulóit eleve a diplomata szolgálatra készítették fel, ám ő közvetlenül az érettségi előtt úgy döntött, a saját útját fogja járni. Éjjel kiszökött a kollégiumból, kiállt az útra stoppolni, majd egy ütött-kopott furgonban két feltörekvő raggaton énekessel, egy virulens venezuelai transzvesztitával és egy, a chilitől és a kardamonos kávétól folyamatosan fingó öreg kubai salsa oktatóval az Egyesült Államok felé vette az irányt. Újdonsült barátait mind visszatololoncolták a határon, de ő simán átjutott a diplomata útlevelével.

Az életben nincsenek véletlenek. Nem kellett messze utaznia, Dallasban értesült arról, hogy egy tévétársaság folytatja a Cowboyshoz jelentkező pom-pom lányok kiválasztásáról szóló valósághsow forgatását, de egy országos piackutatás alapján úgy döntöttek, hogy ezúttal a videobírók selejtezőjét is hozzá csapják a sorozat tematikájához. Antonio felkészültségének köszönhetően azonnal kitűnt a többiek közül, megnyerte a versengést, aminek köszönhetően azonnal és némi hátszéllel vehetett részt az NFL minősítő tesztjein. Egy éven belül a legjobb videobíró lett belőle. Elismerte a szakma, sportmagazinok címlapjára került, sportpályákat avatott fel, rajongói levelekre válaszolt, majd bevételeiből hamarosan házat, autót, továbbá egy vegyi üzemet, egy informatikai céget, egy gyorséttermi láncot és egy balalajka javító manufaktúrát vásárolt. Ám a szíve mélyén végig arra vágyott, hogy visszatérjen Európába.

Eljött a döntő pillanat. A 2018-as labdarúgó világbajnokságra készülve a FIFA egy orosz döntéshozójának jutott eszébe, hogy a kiképzett európaiak közé hívják meg a Mestert is. Bár a fefejű fifások a fejüket ingatták, az oroszok megkötötték magukat, Antonio jöhetett. Elérkezett az ő ideje. Lelkesen készült, napi 18-20 órát gyakorolt a kamionban berendezett mobil stúdiójában, a nagy napon tehát úgy állt ott, mint MMA harcos a nyolcszögben.

És ekkor következett be az összeomlás. A mérkőzésen egyetlen alkalommal sem volt szükség a videobíróra. A játékvezetők értették a dolgukat, a játékosok nem vitatkoztak, a nézők pedig teljesen elfeledkeztek arról, hogy van videobíró is. Se sajtó, se rajongók, semmi.

A kamionban találtak rá, felakasztotta magát egy már felújított balalajka középső húrjára. Az eseményt hét kamera rögzítette, így a rendőrök a legkülönbözőbb szemszögekből tudták végignézni újra és újra. Nem hiába, aki profi, az profi.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL