/

Áció, ráció, mutáció

261 olvasó

Az év szava 2015-ben a kerítés, 2016-ban a csok, 2017-ben a Bubi, 2018-ban a gasztroforradalom, 2019-ben a horrorkaraván, 2020-ban pedig a koronavírus lett. Valójában mindegy, melyik szó a győztes, mert sem a közbeszédet, sem a közgondolkodást nem befolyásolja, inkább annak egyfajta kivetülése. De azt megmutatja, hogy egy adott periódusban mire érzékenyedtek az emberek.

2021 elején még korai lenne az év szavát illetően esélyeket latolgatni, de nem lennék túlságosan meglepve, ha a célegyenesbe a vakcina és a mutáns fordulnának be, fej fej mellett. Szinte látom, ahogy a port fölverve, dübörögve vágtatnak a kifeszített papírszalag felé, és végül a mutáns győz mellbedobással. Arról persze fogalmam sincs, hogy milyen sztárok lihegnek majd a vert mezőnyben, mert ebben a furcsa világban azt sem tudjuk, mit hoz a holnap, nemhogy mi lesz velünk egy év múlva. Ad abszurdum az is előfordulhat, hogy a mutáns mellé befurakszik egy-két olyan sötét ló is, mint amilyen az energiaválság, a meteorbecsapódás vagy éppenséggel a feleségcsere, de ebben a pillanatban a mutáns kapja a legalacsonyabb odds-ot.

A mutáns kifejezés használatát egészen a legújabb időkig csak az értelmiség és a sci-fi rajongók engedhették meg maguknak, de most már a parasztok is erre hivatkoznak, ha a jég elveri a szántást. Az írástudatlantól az akadémikusig mindenki tisztában van vele, hogyan jön létre a mutáció, és hogy az miként befolyásolja a törzsfejlődést. Úgy tudjuk, ilyesmi kizárólag az élő szervezetben alakulhat ki, és még véletlenül sem az ötletek, a gondolatok és az elképzelések között. Néha ugyan kijelentjük, hogy egyik másik tervünk menet közben mutálódott, de ezt mindig viccnek szánjuk. A szellemi tevékenységnek nincs teste, következésképpen nem rendelkezhet örökítőanyaggal, így nem is mutálódhat.

De mi van, ha a világ működését biztosító rend, vagyis az erkölcsi és társadalmi normák összessége az élő szervezetek örökítőanyagához hasonló építőkockákból tevődik össze? Ami a sejtekben a nukleinsavak stabil kötődése, az a gondolatokban a normalitás, vagyis az, hogy nem a rombolás, a pusztítás, az ellenségeskedés, hanem a tolerancia, a megértés és az egymás iránti tisztelet vonalán haladunk. Amikor egy gondolat véletlenül mutálódik, ugyanúgy két útja lesz, mint a biológiai mutációnak: vagy életképtelenné válik és elpusztul, vagy a meglévőknél előnyösebb tulajdonságokat szerezve virulenssé alakul, és a saját örökítőanyagát rátukmálja a környezetére.

Mintha ennek lennénk tanúi mostanában: a gondolkodásban bekövetkezett mutáció olyan életteret talált magának a globalizációra épülő világrendben, ami teljesen maga alá gyűrte és megsemmisítette azokat a régi, évezredeken keresztül jól működő erkölcsi irányelveket, amelyek féken tartották az önmegsemmisítő szabadelvűség burjánzását. Ez a mutáció gyakorlatilag kiiktatta a nyugati mainstreamből a hazaszeretet és a nemzeti érzés génállományát, lehetetlenné téve a hovatartozás, a vallás vagy éppen a család jelentőségének felismerését. Szemléletes példája ennek Erdély, ahol a Ceaușescu-diktatúra idején, a terror és a nyomorúság évtizedeiben még pozitív volt a népszaporulat, de ma már nyoma sincs ennek. Az erdélyi fiatalok zöme a szülőföldjétől távol, többségében Nyugat-Európában, az ottani életviteli példákat követve keresi a boldogulást.

A gondolkodás mutációja abban hasonlít leginkább az élő szervezetek folytonos változásához, hogy amikor egy irányzat eléri a dominanciát, onnantól már nincs visszatérés a korábbihoz. Kommunizmusból például sosem lesz ismét demokrácia, de fordítva, demokráciából csontkommunizmus lehetséges. Egy új vírusmutáció előnyösebb tulajdonságait hasznosítva teljesen kiszorítja a régit, az új elvek pedig a maradinak mondottakat, de mivel a változás, az evolúció megállíthatatlan, ezen nem is kellene csodálkoznunk, ha mindez nem a fénysebesség gyorsaságával történne. Tíz évvel ezelőtt például még ki gondolt arra, hogy az egész világot maga alá fogja gyűri a tetoválási mánia? Valahol, valakinek eszébe jutott ez a képtelen ötlet és támadt belőle egy gondolati mutáció, ami a média közegét használva pillanatok alatt becsavarogta az egész világot. Ma már szinte nem is normális ember az, aki nem tetováltat magára ezt-azt. Ha innét, ebből a perspektívából szemléljük, a vírus megjelenése és mutálódása már csak a gondolkodásunk útjáról letért és szabad pályára lelt egyszerű következmény.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft