Herţa MicolaSajnos a Svéd Akadémia úgy harcol a szexuális zaklatás ellen, hogy sorozatban elkövetett szívatással maga is ugyanazt a bűnt követi el. Mindenféle pozícióból, kizárólag a saját örömükre, felháborító. Nem csak a svéd királyt, engem is sikerült felháborítaniuk, mint zaklatottat.
Kilenc évvel ezelőtt egy sajnálatos név hasonlóság miatt az említett intézmény Herta Müllernek adta oda a Nobel díjamat. Ezt még valahogy le lehetett nyelni, ugye egyrészt Románia mint induló hely is bekavart, meg akkor, igaz ami igaz, nekem sem volt még kötetem, irodalmi lapokban megjelentetett kis karcolatokkal, bármennyire is zseniálisak, nem volt még érdemes kiosztani a díjat. Mert a sok sznob mi a francot vásárolt volna a díj kihirdetése utáni kulturális rohamozási két hétben? Hát Herta Müllert, természetesen. Még jól is sült el ez a tévedés, még akkor is, ha felzaklatta kicsit a románokat, mert ezzel állhattak vissza a sor végére, mint kis nemzet, száz év múlva ha még lesz Nobel errefelé, s hát ezt is úgy kapták, hogy nem is kaptak tulajdonképpen, mert ő is német, meg szemtelenül németül is ír, a kutya fáját neki… Kilenc évig forraltak bosszút ellene, idén aztán durván lecsaptak, kirúgták Herta Müllert a román írószövetségből, a rengeteg tagsági díj kifizetésének elmulasztása miatt. Így tudta meg szegény, hogy egyáltalán tagja volt a Román Írószövetségnek, még ha nem is kérte soha.
Szóval először más kapta, nem nagy ügy, ki lehet javítani utólag. De sajnos a szívatások sora nem szakad meg itt…
Én már javában nézegetem a kölcsönözhető frakkokat az interneten, tanulom a legfontosabb svéd kifejezéseket (“a minibárt meg a fizetéses tévé-adókat is a vendéglátók fizetik?”), javítgatom a köszönő beszédemet, változtatgatom a betétdalokat, amiket, ha már mikrofont adnak a kezembe, el fogok Stockholmban énekelni, mire beüt a ménkő: idén nem lesz a Nobel kiosztva.
Ismételni fogom önmagam, de sajnos a szívatások sora nem szakad meg itt.
Mert nem is ez az igazi tragédia, hogy idén nem adják ide. Egyrészt szeretnék ledobni vagy tíz-tizenöt kilót, az meg ki tudja, hogy idén sikerül-e? Aztán meg politikailag sem a legmegfelelőbb év az idei, száz évvel azután, hogy Erdélyt végleg Romániához csatolták, a nagy centenárium évében megint egy kisebbségi kapja a Nobelt, és azzal aztán tényleg 200 évre kipipálni a román díjazott kérdését, hát az kicsapna itt errefelé pár biztosítékot…
A legkeményebb szívatás az lenne, ha jövőben adnák ide, amikor – kijelentették már jó előre – ketten fognak irodalmi Nobel díjat kapni. Ketten! Képzelhetik! “Jó értem, ön a 2019-es Nobel díjas, de melyik a kettő közül? A költő vagy a másik, az a kövér?” Meg egyáltalán, hogy égne az ember pofája, amikor díjátadáskor lekönyökölné a másikat, hogy ő érjen ki az emelvényre elsőnek… Égne, de ami muszáj az muszáj: az egyik borítékban kicsit vastagabb köteg pénz lesz, mert plusz egy évet kamatozott.
Szóval nem akarok jövőben sem. Kétezerhúsz jobban hangzik. Nem mint jövőben, amikor kérdik, kik nyerték és miket írtak: “eh… az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”.
De ha akkor sem adják ide, úgy járnak velem, mint Bob Dylan-el. Várhatnak az állomáson, telefonon fogom az üzenetrögzítőjükre rikoltani: fújják fel a díjukat (Blowin in the wind)!
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.