Amikor a kamut lesztornózzák

2016-09-02
662 olvasó

Sajnos mostanában nemcsak a politika, hanem a tudomány is kamuzik. Vagy tán ez nem is annyira új dolog? Lehet, csak azért tűnik föl a stikli, mert a net és a közösségi média gyakorlatilag lebontotta a cenzori gátakat. Szinte azonnal kiszivárog minden titkos infó, onnantól pedig éli a maga sajátos életét. Az oroszok is tartogatták a fölfedezésüket, hogy egy másik naprendszerből fogtak rádiójeleket, de az ügy valahogy mégis napfényre került. Aztán pedig szilaj paripaként benyargalta az egész médiát. Végigvágtatott a hírcsatornákon és páros patával rúgta ránk magánérdeklődésünk rozoga lécajtaját. Mi pedig ott álltunk ledöbbenve a csupasz ajtófélfák kötött, és kábán meredünk a kintről beáradó, metszően éles fénybe, ami azt az üzenetet hozta: most már végképp nem vagyunk egyedül.

Mi tagadás én is beszoptam a hírt, ahogy izmos reduktor az éket. Rögtön vettem egy francia pezsgőt, hogy ihassak néhány pohárral minden idők legnagyobb örömére, mert íme, bekövetkezett az, amire neandervölgyi korunk óta vágyakoztunk. Nem kell többé a fantázia nyikorgó gépezetét babrálni, ha idegen civilizációról akarunk vizionálni, mert az itt terpeszkedik a szomszédunkban, alig néhány tucat fényévnyire.

Benyakaltam a pezsgőt, és közben rájöttem, hogy ez a hír – az ital fura ellenpontjaként – a kijózanodást hozhatja el az emberiségnek. Abba lehet hagyni az abszurd háborúskodást, a kivagyiságot meg minden egyéb földi hívságot, mert ez a rádiójel azt hirdeti, kozmikus szomszédjaink nálunk legalább egy nagyságrenddel fejlettebbek (nem csak a bolygójukat, hanem az egész naprendszerüket uralják), és ha nagyon lármázunk, még átkopoghatnak hozzánk valami intersteltáris partfisnyéllel.

Ettől a pillanattól gyakorlatilag minden másodlagos: kit érdekel a hatalom, a pénz, a karrier, amikor megvan a bizonyossság, hogy csak egyek vagyunk a sok közül. Lehetek én bármilyen stramm gyerek a tőzsdén, megírhatom a világtörténelem legjobb regényét (jegyzetét?), mi ez ahhoz képest, amit ezek a nem túl távoli idegenek tudnak? Mától csínján kell bánni az érzelmekkel meg a vágyakkal, mert szem előtt kell tartani azt, hogy kozmikus kertszomszédjaink vannak, akik előtt talán nem ildomos az a szabatos viselkedés, amit egyedüllétünk biztos tudatában megengedhettünk magunknak.

Már azt fontolgattam, hogy fölhagyok a munkába járás képmutató nyűgével is, mert hát ki tudja, mit gondolnak erről csillagközi felebarátaink, amikor megjött az újabb hír, hogy ez a világra szóló fölfedezés gyakorlatilag kamu. Az a bizonyos jel innen, a földről származik, csak véletlenül belepottyant az űrbéli lepkefogóba.

Képzelhetik mennyire lelombozott a dolog, és mennyire bántam a sokadikán kidobott pénzt arra a pezsgőre. Amúgy meg nem fér a fejembe, hogyan lehet lesztornózni egy ilyen témát azok után, hogy hosszú hónapokig titkolták? Miért csak most jöttek rá a kiábrándító igazságra, miután kitudódott? Kinek és minek higgyünk: a titkolózás mögött fölsejlő, összeesküvés-elméletre hajazó, látens bizonyosságnak, vagy a lazán beismert tévedésnek?

A tudomány útjai kifürkészhetetlenek, de valahogy nem illik hozzá a sztornó fogalma. Nagyon hasonlít ez az egész az Orson Welles-féle Világok harcára – amikor a nép egy rádiójátékot hitt a marslakók inváziójának –, csak egy dolog hiányzik mögüle: a pánik. Még szerencse.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL