Gyermekkorom egyik legmeghatóbb emlékei közé tartozik az évről-évre rendszeresen május elején megrendezésre kerülő anyák napi ünnepély. Az anyaságról emlékezünk meg ezen a napon. Már az ókori Görögök is tisztelegtek Rheának az Istenek anyjának, és vele együtt az édesanyáknak.
Óvodai ünnepségeken tartott verses, zenés előadásokon gyermekként, és később apaként is megkönnyeztem ezeket a lélekemelő pillanatokat. Az óvodai nevelők irányítása alatt hetekkel a műsor előtt, már készültünk különböző rajzokkal, és egyéb, suta, de szívből jövő, kézműves termékekkel az édesanyánknak, és nagyszüleinknek. Később kisiskolás koromban, mint kisdobos, azután pediglen úttörő, vezetőink útmutatásai alapján magoltuk a kiválasztott költeményeket. Az igazgató úr tantestületi gyűlésen tudatosította tanárainkban, hogy ezt a gyönyörű ünnepet szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.
Azóta sokat változott a világ, és a technológiai fejlődés eredményeképpen, a műsorszóró eszközök, és internetes felületek, már napokkal anyák napja előtt figyelmeztetnek minket az esemény közeledtére, és remek ötletekkel látnak el minket. A kereskedelem is felkészül jobbnál-jobb bazári ajándékokkal, édességekkel és virágokkal. Sajnos így veszik el a bája ennek a szép ünnepnek. Nem mennek ki a mezőkre a gyerekek virágot szedni, a nagyobbak már a boltban vásárolják az édesanyjuknak szánt ajándékokat.
Nem tudhatom mit hoz a jövő e tekintetben, de a haladási irányt látva sok jóra nem számítok. Lelki szemeim előtt lepereg egy könnyekig megható film szalagja, ahogy az óvodai ünnepségen Hümérke egy anyák napjára szánt népköltést szaval anyukájának, aki lelke mélyéig meghatódva törölgeti a bajszára csorgó könnyeit, miközben erősen megszorítja férje kezét, aki a szakállát vakargatja.