Attila király sírja

Olyan híresztelések kaptak lábra mostanában, hogy a hunok legendás királyának sírja talán nem is ott van, ahol azt feltételezték. Pontos feljegyzések híján a tudósvilág mindez idáig kénytelen volt azokra a legendákra hagyatkozni, amelyek Attila sírhelyével kapcsolatban beépültek a köztudatba, így a kutatást illetően a legfőbb támpontunk egy irodalmi mű, Gárdonyi Géza, A láthatatlan ember című regénye volt. Ebben olvasható az, hogy Attilát a Tisza egyik lecsapolt holtágában helyezték örök nyugalomba, arany-, ezüst- és vaskoporsóban, ami azt sejteti, hogy a sírban lévő kincsek értéke minden képzeletet felülmúl.

Gyerekkoromban tavasztól őszig a hátsó kertünkben, a majd’ három méter magas bukszusbokor alatt olvastam, ahol a misztikum szerves egységbe olvadt a mindent beborító rejtéllyel. Különb helyszínt elképzelni sem tudtam volna A láthatatlan embernek, mert az éles kis levelek megnyugtató módon eltakarták azt a lehangoló valóságot, amelyet azokban az időkben a kertünk nyújtott, és aminek köszönő viszonya sem létezett sem a Római, sem a Hun birodalommal. A bukszus alatt védve voltam a modern világ támadásaitól, és ami ennél sokkal fontosabb: anyám szigorú pillantásától, amellyel minden időpazarló tevékenységet azonnal kipécézett. A bukszus retekében nem kellett attól tartanom, hogy ez a se nem földi, se nem égi hatalom rám ripakodik, hogy azonnal tegyem le a könyvet és a kóróseprővel sikáljam tyúkszarmentessé a hátsó udvart, mert ott éppen olyan láthatatlan voltam, mint az, akiről a regényben szó esett.

Nyilván ez a nyugalom vezetett el ahhoz a filozofikus elmélkedéshez, hogy Attila sírját megtalálni, már csupán az aranykoporsó miatt is, nem kevés előnnyel járnia. És mivel a király nyugvóhelye végső soron itt valahol lehetett a környéken, a Tisza sokszáz éves kanyargását, mederváltozását figyelembe véve, az a bizonyos hármas koporsó akár a mi kertünkben is rejtőzhetett.

A tárgyilagosság kedvéért szükséges megemlítenem, hogy a mi falunk nagyjából fél úton helyezkedik el a Tisza és a Duna között, ami kis távolság egy mai embernek, de hatalmas ugrás egy folyómedernek, magyarán: sem a Tisza, sem a Duna nem járhatott arra, dacára a legpusztítóbb árvizeknek.

Engem ez a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolt abban a szent célkitűzésemben, hogy a legnagyobb régészek nyomába lépjek. Ahogy a bolondnak tartott, de tudásban és eltökéltségben mindenki más felett álló fanatikusok, én is rátettem az életemet arra, hogy Attila sírját a kertünkben megtaláljam. Teljesen titokban ásatásokat végeztem a ganédomb környékén, és mert ott nem jutottam eredményre – még a másik legendát, a trágyába rejtett szilvapálinkát tartalmazó üveget sem sikerült kikaparnom –, távolabb merészkedtem, be kert titokzatos mélyébe, az öreg, használaton kívüli kút környékére, ahol a rejtély eggyé vált a félelmetességgel.

Már nem tudom megmondani, meddig folytattam ezt a veszélyes munkát, hisz ügyelnem kellett, hogy azokat a lyukakat, amelyeket kiástam még aznap be is temessem, de egyszer csak kihunyt bennem a tűz. A régészek sem azonnal, Hűbele Balázs módjára ássák ki a szarkofágokat, hanem apránként, így nekem is lett volna időm a feltárásra, ha nem növök fel, és nem fordul át az érdeklődésem a lányok felé. De mivel ez megtörtént, Attila sírját részemről betakarta a feledés homálya.

Egészen mostanáig, mert mint mondom: nemrég napvilágot látott az új elmélet, hogy az a bizonyos nyughely gyakorlatilag bárhol lehet, tekintve, hogy a Tisza holtágának lecsapolása csak egy legenda. Egy dolog biztos csupán: a hun vezért valahol itt, az Alföldön, pontosabban Pannóniában temették el, és mindaddig, amíg az a hármas koporsó meg nem csillan a napfényben, bárhol érdemes próbálkozni. Akár a mi kertünkben is, hogy mást ne mondjak, annak a rég betemetett kútnak a padmalyában, ahol mindig is sejtettem, csak óvatosságból, vagy gyávaságból nem mertem oda leereszkedni.

A kút ma már nem létezik, betemettük, ahogy a gazdáik a többi ásott kutat a környéken, mert egy idő után elapadt belőlük a víz, úgyhogy ez a titkos hely éppen olyan bizonytalanná és fölfedhetetlenné vált, ahogy a keresett nyugvóhely. De azóta is, ha járkálás közben valamiben megakad a cipőm, és megbotlok, eszembe jut a babona, hogy ott ásni kell, mert azon a helyen kincs rejtőzik. Talán éppen Attila király sírja.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.