Az ellopott vaporetto (10)

Ezekben a mai, viszontagságos időkben nagy szó az, hogy Pietro Maccaroni felügyelő, és anyósa gond nélkül megérkeztek úti céljukhoz, a kormányos Luigi – akit Serafini úrnak szólítottak, ha valamilyen hivatalos dolga akadt – és a kis Porcelino lakásához. Mi sem természetesebb, mint hogy az ablak betörése után a gyerek nem ment haza, mert Olaszföldön minden iskolás tudja, hogy ilyen balesetek után a kárvallottak otthon fogják őt keresni.

A felügyelő tehát hiába csöngetett be a szomszédba, nem volt, aki ajtót nyisson neki. Önök, olvasók most bizonyára azt kérdezik: no, de Luigi feleségével mi a helyzet? Nos, az a nőszemély – a kormányos illette ezzel a melléknévvel – évekkel ezelőtt lelépett egy lengyel vízvezetékszerelővel, így Luigi egyedül nevelte Porcelinót, miközben tiszta szívből utálta a lengyeleket. Nagy szerencse, hogy történetünk idején egyetlen lengyel sem focizott a Venezia FC csapatában, így a kormányosnak nem kellett új szurkolni való után néznie.

De térjünk vissza a felügyelőhöz, és pokróctermészetű anyósához, a már szinte rossz pénzként megismert Flavia nénihez!

– Látja mama, nem tehetek semmit – tárta szét a karját Maccaroni felügyelő, és már indult is volna vissza a rendőrségre, amikor észrevette, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Különösebb figyelemre nem méltatta volna ezt a körülményt, ha Flavia néni fel nem kiált:

– Nézd csak, Pietro! Nyitva az ajtó!

– Látom, de hiába csöngetek, nem jön elő senki – mondta a felügyelő kelletlenül. Elege volt ebből a históriából.

– Menj be, te mamlasz!

– Nincs rá felhatalmazásom.

– Ne úgy menj be, mint egy rendőr, hanem mint a szomszéd, aki átjött sóért! – mérgelődött Flavia néni, és a cipője orrával kicsit megbökte az ajtót, ami nyikorogva kinyílt. Borzalmas látványt tárt a szemük elé: odabent, a szűk folyosón, arccal előre bukva egy testes hulla hevert.

– Atyaég! A szomszédot megütötte a guta! – hadarta Flavia néni és sietve keresztet vetett.

– Ez nem a szomszéd – hunyorgott be a félhomályba a felügyelő.

– Hanem?

– Giancarlo Rotundelli, egy ma délelőtt ellopott vaporetto kapitánya. Bejött hozzánk, hogy jelentse az esetet, de meglépett, mielőtt kikérdezhettük volna.

– Nagyon különös – mondta Flavia néni, és a lakásba belépve közelebbről is megvizsgálta a holttestet. – Úgy látom, nincs rajta sérülés.

– Mert valószínűleg egy evezőlapáttal csapták hókon – mondta a felügyelő szakszerűen.

– Miért pont evezőlapáttal? – fordult meg Flavia néni.

– Velencében vagyunk. Mexikóban talán jégcsákányt használtak volna.

– Mexikóban?!

– Tudja, mint Trockij esetében – mondta a felügyelő.

Flavia néni értetlenkedve pislogott.

– Mindegy – legyintett a felügyelő. – Ez gyilkosság, ide kell hívnom a fiúkat!

– Az teljesen rendben van – mondta Flavia néni. – De miért gondolod, hogy evezőlapáttal?

– Mondtam már mama, mert Velencében vagyunk!

– Ebben a szűk lyukban egy piszkavasat is kunszt lenne meglóbálni, nemhogy egy evezőlapátot!

A felügyelő elgondolkodott.

– Nem érdekes, jöjjön ki, mama! Remélem, nem nyúlt semmihez.

– Ennyire amatőrnek nézel?! – háborgott a derék anyós, de azért kijött a felügyelőhöz az utcára.

Maccaroni előhalászta zsebéből a mobiltelefonját.

– Halló, tizedes! Azonnal szedje össze a helyszínelőket, és jöjjenek ki hozzám. A szomszédomban gyilkosság történt. Igen, ahol a kis Porcelinó lakik. Nem, nem ő, és nem is az apja. Meg fog lepődni, a kapitány az! Hogyhogy milyen kapitány?! Hát a vaporetto kapitánya, akit délelőtt hagytak elmenni! Most itt fekszik halva a szomszéd lakásban. Igen, ez szerintem is érdekes. No, igyekezzenek!

Letette a felefont, majd az anyósához fordult:

– A mama most már hazamehet, a többit a fiúk elintézik.

– Dehogy megyek! Én vagyok a tanú!

– Ahogy gondolja – biggyesztette le a száját a felügyelő. – Bár ez hosszadalmas lesz, és elég meleg van.

– Akkor menjünk be a lakásba! – mondta Flavia néni, és egy elegáns spiccrúgással sarkig tárta a mögöttük lassan becsukódott ajtót.

A felügyelő hunyorogva nézett be a félhomályba, és valósággal lecövekelt a döbbenettől: az imént még teljes élet- azaz halotthosszúságában a folyosón heverő hulla úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

(Vége az első fejezetnek. Hamarosan folytatjuk)

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.