Az ellopott vaporetto (11)

126 olvasó

(A teljes első fejezet)

 

Nem sokkal azután, hogy Pietro Maccaroni felügyelő és derék anyósa, a némelyek által kedvelt, mások szerint irritáló Flavia néni megtalálták a kapitány hulláját, majd pedig döbbenten tapasztalták, hogy az nemes egyszerűséggel köddé vált, egy elegáns motorcsónak siklott a Rialto híd melletti kikötőbe. Csak azok vesznek igénybe ilyen eszközt, akik felvágni jönnek Velencébe. A vörös bőrülésen terpeszkedve lőnek néhány szelfit, gondosan ügyelve, hogy a háttérben ott legyen a Grand Canal, aztán kipengetik a fuvardíjat és sietnek az újabb kalandok felé.

A csónak bőrülésén lazuló zömök, jó negyvenes férfiember ennek megfelelően a turisták hagyományos öltözetét viselte – tarka ing, sokzsebes bermudanadrág, könnyű szandál –, de a nap hevétől elegáns panama kalappal védte a fejét, amiről bárki megállapíthatta, hogy ugyanaz a fazon, amelyet Al Capone viselt az alkoholtilalom idején.

Ezt az úriembert a zsebében lévő útiokmány szerint Francesco Tavottának hívták, és az Egyesült Államokból azért jött idáig, hogy a galambtáp-bizniszben megszerezze a hegemóniát.

Ha önök most megkérdezik: miféle lehetőség rejtőzhet a galambtáp-forgalmazásban a drog, a szervkereskedelem és az intézményesített prostitúció világátfogó divatjában, gondoljanak arra, hogy ezek mindegyikét jócskán beárnyékolja  a konkurencia. A hagyományos maffiabizniszek már csak fáradságos munkával termelnek hasznot – emlékezzünk a brutális nehézségek árán kiásott drogcsempész alagutakra –, viszont a galambtáp-forgalmazás szűz terület, s mint ilyen, maga a megtestesült ígéret. Ezeket a szárnyasokat ugyanis a világon mindenütt etetik, hiszen nagy számban fordulnak elő ott, ahol sok a látnivaló. De mert az állatvédelmi törvények szigorúan szabályozzák, mit lehet elébük szórni, a turisták kénytelenek zárjeggyel ellátott morzsát vásárolni a kereskedőktől. Könnyű kiszámolni, ez hány ezer tonna galambtápot jelent évente, vagyis nem csoda, hogy a maffia érdeklődni kezdett a galambeledel iránt. Eleinte kigyúrt alakok keresték fel a tápot árusító bódékat és védelmi, pontosabban turbékolási pénzt kértek. Aztán, nem sokkal később, ugyanezek a sötét alakok zacskókkal megpakolt talicskákkal jelentek meg a standok környékén, és szelíd noszogatással rávették a kereskedőket arra, hogy az addig forgalmazott csipegetnivalót hajítsák szemétbe. Azt mondták, amit ők kínálnak, az szebb, jobb és tisztább, hiszen Kolumbiából származik. Amelyik kereskedő akadékoskodni próbált, örülhetett, ha nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel megúszta.

Franceso Tavotta a legnagyobb amerikai galambtápmaffia utazó ügynöke volt, amiről a gallérján viselt ezüstjelvény – ovális keretben két tápot csipegető galamb – árulkodott. A szakmabeliek a világon mindenütt tudják, hogy ha egy ilyen jelvény viselőjével ujjat húznak, másnap már jön is a macska. A galambtápmaffia ugyanis macskát szabadít rá azokra a belvárosi terekre, ahol a kereskedők ellenálnak nekik, mert ez a vérengző fenevad kedvtelésből vadássza le a galambokat. De hál’ istennek, ez ritkán fordul elő, mert bár a kereskedők alapvetően utálják a mindent összeszaró galambokat, pontosan tudják, hogy ezek a dögök hozzák meg nekik a busás bevételt, hála a sok idióta turistának, akiknek aztán édesmindegy, hogy a maffia mit alakít a háttérben.

A nemzetközi galambtápmaffia utazó ügynöke tehát megérkezett Velencébe, és miután kifizette a cechet a motorcsónakosnak, rágyújtott egy Cohiba szivarra – egy az egyben leutánozva ezzel a Milan bajnoki címe után szivarozgató Zlatan Ibrahimovicsot –, és a zsebéből előkapart cetliről elolvasva a címet, a labirintusszerű utcákon kacskaringózva elindult annak a cégnek az irodája felé, ahol Pietro Maccaroni felügyelő felesége a beszerzési osztályon dolgozott.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

   

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft