Az ellopott vaporetto (23)

41 olvasó

 

– Támadt egy remek ötletem! – mondta Luigi Serafini úgy fél hat körül, amikor a reggeli napfény első sugarai aranysárgára festették a Szent Márk-székesegyház kupoláját. A kormányos és Yayevard Ravalpindi professzor ebből a csodából semmit nem látott, mert a Szent Márk tértől jelentős távolságra, egy kőpadon ücsörögve bámulták a lagúna vizét. Apály volt, a tegnap vízbe hajigált hulladék szelíden simult a csatorna falához, és ott is maradt, mert a turistákat szállító, vízkavaró motorcsónakok még a kikötőkben pihentek.

– Jelentsük az esetet a rendőrségen? – kérdezte a professzor.

– Maga megőrült – nyugtázta Luigi. – Mivel magyarázná meg, hogy a táska hatvanezer eurót rejt?

– Alighanem igaza van – bólintott a professzor. – Úgy vélem, a pénzre félholdat vethetünk.

– Felőlem vethet félholdat, keresztet, vagy Dávid-csillagot is, az a fontos, hogy megtaláltam a mindhárom vallást egyesítő, minket meg üdvözítő megoldást!

– Éspedig?

– A román maffia! – pattant föl a padról Luigi, mintha kőrágó bogár csípte volna meg a fenekét. – Ezen belül pedig a Zöld Lagúna csaposa, Razvan Popescu! Ő biztosan tud segíteni!

– Attól tartok, nem látja elég világosan a helyzetet – tápászkodott fel a professzor is a kőpadról. – A tudomány mai állása szerint a maffia bármiben hatékony, csak egyvalamiben nem: elveszett diplomatatáskák megtalálásában. Kivéve, ha a szóban forgó táskában fehér porral töltött nejlonzacskók halmozódnak. Bár ebben a városban a galambtápminta sem teljesen esélytelen. Megfigyeltem, milyen sokan etetik itt a galambokat, vagyis a szárnyasoknak szánt elemózsia komoly üzlet. Ezért aztán…

– Nem a galambtáp most a lényeg Mr. Bond, hanem a hatvanezer euró! – szakította félbe a professzort Luigi. – A tervem a következő: elmegyünk Razvanhoz, és bejelentjük, hogy az ön táskája, amelyben fontos tudományos dokumentumok vannak, a tegnapi vaporettólopás következtében nyomtalanul eltűnt. A csapos elég sunyi ahhoz, hogy észrevegye, mikor hazudunk, ezért bevalljuk, hogy a táska nagy valószínűséggel a vízbe esett.

– Az reméli, hogy ettől a dumától román a maffia egy emberként a táskámat fogja keresni?

– Miért? Tud jobbat?

– Barátom – mondta a professzor mosolyogva –, a legjobb hazugság mindig az igazság. Nem kell mást mondani, mint azt, ami a valóság.

– Na, és mi maga szerint a valóság?

– Először is az, hogy éhes vagyok – ült vissza a padra a professzor. – A teljes rizskása készletem a táskában maradt. Másodszor: daccára annak, hogy ez egy mediterrán város, elég csípősek errefelé a hajnalok. Harmadszor: a táskában lévő pénz az évszázad üzletére volt szánva. Az őslénybiológiai konferencián be fogom jelenteni minden idők legnagyobb tudományos felfedezését, nevezetesen azt, hogy a dínók is fociztak!

Luigi szeme meg sem pislant.

– Ettől még nem leszünk boldogabbak, már ha arra a hatvanezer euróra gondolok – mondta letargikusan.

– Mi az hogy! Egy ilyen bejelentés megteremti az őslénybiológia és a foci közötti kapcsolódást! Ki fogjuk mutatni, melyik mai sztár, melyik őslénytől származik, már ami a pályán mutatott stílusukat illeti. Zlatan Ibrahimovics például egyértelműen a T-rex.

– Ezt sejtettem – bólintott Luigi. – Na, de mi ebben az üzlet?

– Téved, ha azt hiszi, a kabalaállat-biznisz! Sokkal több van annak kikutatásában, hogy melyik faj milyen stílusban játszott. Ha érti, mire gondolok. A triceratopsz-féle defenzív taktika például felválthatja a mai bunkervédekezést, a raptor lerohanás pedig a gyenge hatásfokú kontrázást. Én mondom magánk: úgy ömlik majd a lóvé az őslénybiológiába, ahogy a szennyvíz ezen a csövön itt, a lábunk előtt a lagúnába.

Luigi elgondolkodott.

– Ha nem viccel, akkor ez tényleg nagy dolog. De a hatvanezer eurót akkor sem értem. Minek kell egy ilyen hír bejelentéséhez ekkora összeg?

– A szóbeszéd szerint van ebben a városban egy ifjú tehetség, aki a jövőben megteremtheti az őslénybiológia, a foci és a bangladesi cölöpdekázás közötti kontaktust. A küldöttségemmel, amely rajtam kívül egy főt számlál, megállapodtunk, hogy titokban megkeressük ezt a gyereket, és megvesszük a játékjogát. Nem kérünk tőle mást, csak azt, hogy a médiaszerepléseiben mindig legyen rajta valami bangladesi: egy csíkos gatya, egy marék rizskása a kezében, meg ilyesmi. És persze az sem ártana, ha olykor-olykor dínóürülékből gyúrt lasztival dekázna, de tudjuk, ez lehetetlen. Itt, Velencében viszont van galambürülék, és mert a madarak végső soron a dínók leszármazottjai, a dekázás galambürülékkel is megoldható.

– Mondja csak: hol hallott erről a fiúról? – hunyorgott Luigi döbbent ámulattal.

– A világhíradóban. Ez a gyerek nemrég rekordot döntött a cölöpön dekázásban, aminek a híre bejárta az egész világot. Ekkor határoztuk el a beosztottammal, Rahman Talismannal, hogy a cselekvés mezejére lépünk. Bollywoodi akciófilme illő módon behatoltam Daccai Őslénytani Múzeumba, és egy kiszuperált takarítógépet triceratopsz-maradványnak álcázva eladtam a kínaiaknak. Azóta már biztosan rájöttek erre, és égre-földre keresnek, de itt nem találnak meg.

– Mint egy igazi James Bond! – bólintott Luigi.

– De amint ön is tudja, történt az a kis malőr a vaporettóval, és a pénznek, és vele együtt a kisfiúval kötött üzletnek lőttek.

– Az nem olyan biztos – jelentette ki Luigi. – A szóban forgó kisfiú, a szupertehetség ugyanis nem más, mint Porcelinó, az én drágalátos egyfiam!

– Ó, remek! – kiáltott a professzor. – Akkor tehát nincs is szükség arra a pénzre, hiszen mint barátok, piszkos anyagiak nélkül is megegyezhetünk!

– Ön téved – mondta Luigi hűvösen. – Itt, Velencében a barátok között kétszeresen is szükség van piszkos anyagiakra.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft