Az ellopott vaporetto (24)

2022-09-27
438 olvasó

– Megismételné a kérdést? – kiabált oda Lucia a tetőparkoló feljáratából előbukkant fiatalembernek.

– Ki önök közül Zlatan Ibrahimovics!? – harsogta a megszólított, hogy csak úgy zengett.

Lucia és Ritzia egymásra nézett. Tekintetükben felerészt döbbenet, felerészt meglepődés tükröződött.

– Nyugi, ez csak egy futóbolond – súgta oda Ritzia a barátnőjének.

– Ha úgy vesszük, nincs ebben semmi rendkívüli – súgta vissza Lucia. – Velence azzal, hogy a tenger vizére épült, már önmagában is egy abnormális hely.

– Na, de ez a fiú kifejezetten jóképű!

Brunetti közben átevickélt a kocsik között, és megállt a két hölgy előtt.

– Szóval? – kérdezte mosolyogva. – Kit tisztelhetek az isteni Zlatannak kijáró rajongással?

– Várjunk csak! – emelte föl a kezét Lucia. – Mi alapján feltételezi azt, amit rólunk gondol?

– Van nálam egy levél, amelyet Zlatan saját kezűleg írt, és azt fejtegeti benne, hogy ma délelőtt ronda öregasszonynak álcázva jelenik meg ebben a parkolóban. Ahogy így elnézem – forgolódott a nyomozógyakornok –, rajtunk kívül nincs itt senki.

– És maga szerint mi ronda öregasszonyok vagyunk?! – kérdezte Ritzia meglepetten.

Brunetti magasra vonta a szemöldökét. Fogalma sem volt a legújabb milánói divatról, amely közismert módon az extremitásáról híres. Lucia ennek megfelelően lila csíkos, bő fekete szoknyában, térdig érő laza kék blézerben, a nyakán Mancini módra megkötött svédmintás sálban, és az orráig lecsúszó Garibaldi típusú kalapban feszített, Ritzia pedig magyar stílusban ráncolt barna-kék harántsávos betyárgatyában, alig könyékig érő ujjú fekete zakóban, a keze fejéig kilógó buggyos selyemingben, a nyakában egy vastag, rusztikus rézláncon csüngő közepes méretű, négyszög alakú borotválkozótükörrel, amely tökéletes harmóniát teremtett a fejét díszítő, mexikói sombreróval, egyszerre nyújtva számára árnyékot és diszktét láthatatlanságot.

Brunetti mindezt szemrevételezve egyetlen szóval válaszolt:

– Abszolúte.

Lucia a pillanatnyi csöndet kihasználva odasúgta Ritziának, hogy ez a fiú vagy cselédkönyves plébános, vagy semennyit nem ért a divathoz, de a barátnője nem figyelt rá.

– Ibrahimovics ezt írta volna? Az kizárt! – mondta remélve, hogy kiugraszthatja a nyulat a bokorból.

– Nem kérem, itt van a levél! – erősködött a tizedes, és előrángatta a papirost a zsebéből, amelyet még meg sem lobogtathatott Ritzia máris kikapta a kezéből.

– Ó, egek, ez valóban Ibra kézírása! – kiáltott fel, miután a sombreróját feljebb tolva átfutotta az szöveget. – Szóval maga mégsem őrült.

– Miért lennék az? – mosolygott Brunetti, mint dagadt macska a halaskofák árnyékában.

– Azt hittük, csak blöfföl – mondta Lucia. – Ilyen technikával, hogy elnézést, nem Zlatan Ibrahimovicshoz van szerencsém, bárkit el lehet csábítani. Főleg itt, Velencében, ahol mindenkiben van egy darab a világ leghíresebb nőcsábászából.

Amíg beszélt, Lucia hátrébb tolja a fején a Garibaldi kalapot, aminek következtében a nap rávilágított az arcára. Ugyanígy tett Ritzia is a sombreróval, és Brunetti végre réjött, hogy szó sincs álruhás focistákról: két extravagáns, feltehetően milánói vagy még északibb hölgy áll vele szemben. Egy kissé elpirult, de nem kért bocsánatot. A nyomozóiskola első órájának ez a tananyaga: sohasem szabad bocsánatot kérni a gyanúsítottaktól.

– Úgy látom, félreértésbe bonyolódtam – hebegte. – Nem beszélhetnénk meg ezt az egészen egy kényelmesebb helyen, mondjuk, egy kávé mellett?

– Vegyük ezt meghívásnak? – mosolygott Ritzia.

– Vegyék!

– Mit szólsz Lucie: belefér egy kávé helyi idegenvezetéssel?

– Rengeteg dolgunk van még, de szerintem belefér – mondta Lucia.

– Akkor engedelmükkel bemutatkozom: Nicola Brunetti vagyok, első osztályú nyomozógyakornok, és egy vaporettólopásos ügyön dolgozom.

– Én Sophiana Lorenni vagyok Rómából, az ottani borászati központ kutatómérnöke, ő pedig a kishúgom Rita, a Tehetséges Gyerekekért Program főmenedzsere – hazudta Lucia vízfolyásosan. – Azért járjuk az országot, hogy átlagon felüli gyerekeket keressünk az Napfényes Itália programba, amelyről minden adatot megtalálhat a neten, ha érdekli a téma.

– Örvendek! – bólintott Brunetti. – Visszakaphatnám a levelet?

Ritzia nem kis vonakodással adta vissza a papírost, majd megkérdezte.

– Mondja, kedves Borinni: mi ez a dolog Ibrahimoviccsal?

– Brunetti, ha szabad javítanom – helyesbített a gyakornok. – Ibra úgy jött be a képbe, mint mellékszáll. Az ellopott vaporettó ügyén dolgoztam, amikor kiderült, hogy a jármű kormányosa, akinek fia nemrég rekordot döntött cölöpön dekázásban, ezt a levelet kapta tőle. Lehet, hogy semmi köze ehhez az alapcselekményhez, de muszáj vele foglalkoznom.

– Azt mondja, az a fiú ügyesen bánik a labdával?

– Valóságos zsonglőr!

Ritzia jelentőségteljesen Luciára sandított, az meg vissza őrá. Alig tudták leplezni az örömüket.

– Az előbb kávéra hívott bennünket. Merre induljunk?

– Van itt a közelben egy príma hely, a Zöld Lagúna, azt javasolnám – mondta Brunetti, de hirtelen furcsa érzése támadt. Könnyebbnek érezte magát fartájon, ami egy nyomozó esetében nem jó jel. Hátranyúlt a nadrágja korcához, és döbbenettel tapasztalta, hogy az ott tartott szolgálati revolvere nyomtalanul eltűnt. Minden bizonnyal akkor esett ki, amikor Serafiniék lakásában a labdára lépve elvágódott. Csak reménykedhetett, hogy az a pokolfajzat Porcelinó, vagy a még sötétebb apja nem találja meg, amíg a hölgyekkel befejezi a kávét, és lóhalálában odasiet.

Ez volt a szándéka, ám az események egészen másmilyen fordulatot vettek.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL