Az ellopott vaporetto (29)

2022-10-31
434 olvasó

Luigi Serafini tűnődve nézegette a Zöld Lagúna ajtaján az Átmenetileg Zárva táblát.

– Nem értem… – vakargatta a tarkóját. – A vandálok dúlása óta, nem volt olyan nap, hogy ez a hely tíz óra után ne legyen nyitva.

– A tervünk ezek szerint kútba, azaz lagúnába esett? – nézett rá kérdőn a professzor.

– Ahogy vesszük – mondta a kormányos. – Bár ez a dolog azért furcsa. Razvan román ember, tehát pontos, mint Drakula gróf az éjféli teliholdkor.

– A múlt éjjel nem volt telihold – jegyezte meg a professzor. – Az állatvilágban, de különösen az őslénytanban a Hold szerepe annyira fontos, hogy üzekedni például nem is képesek másként, csak teliholdkor.

– Miért mondja ezt?

– Vicceltem.

– Ó, ezek az idétlen viccek!

– Mi, bangladesiek…

– Tudom – bólogatott Serafini. – Imádják az ilyesmit. De ez itt Velence! Mi komolyan vesszük az életet. Kivéve, ha nem.

– És ez most milyen eset?

– Halálkomoly. Hatvanezer eurót nem hagyhatunk elúszni a hullámok hátán. A végén még az Adria másik felén köt ki, és a horvátok vesznek belőle egy ifjú afgán vagy szkíta focitehetséget.

– Nekünk viszont cölöpön dekázó tehetség kell – jegyezte meg a professzor. – Vagy ő, vagy senki.

– Ezt meg hogy érti?! – kapta fel a fejét a kormányos. – Megkötjük a szerződést, a fiam majd bangladesi gatyában dekázik, maguk meg online fogadhatnak rá és rojtosra keresik magukat.

– Ne értsen félre kedves Lajcsi… – szabadkozott a professzor.

– Luigi! – helyesbített a megszólított.

– Bocsánat, Luigi! Magam sem tudom, honnan vettem ezt a fura nevet. Talán az atavizmus tört fel bennem. Tudja az őslénytanban…

– Nyögje már ki, mit akar!

– Nos, szóval… van egy B-tervünk.

– Miért beszél többes számban? Azt mondta, a pénzről egyedül ön, James Bond dönthet!

– Elvileg igen, de a gyakorlatban nem. Banglades egy végtelenül demokratikus ország. Minden véleményt mérlegelünk, és ha okosnak találjuk, el is fogadunk. A segédem, az ifjú, ám tehetséges Rahman Talisman azt javasolta, hogy ha valamilyen oknál fogva nem tudjuk megkötni az üzletet, a pénzt fektessük be a galambürülék iparba.

– Galambszart akarnak vásárolni, hatvanezer euróért?!

– Így is mondhatjuk, bár a kép azért árnyaltabb – mondta a professzor. – A galambürülékben van egy fontos összetevő, amivel…

– Nem érdekel! – kiáltott Luigi ingerülten. – Hallani sem akarok erről az ostobaságról! Velencében pénz nélkül is annyi galambszart bányászhat, amennyit akar. A városi tanács még fizet is, ha lesz olyan szíves és eltakarítja, de cölöpön dekázni tudó tehetséggel csak én szolgálhatok. Verje ki a fejéből ezt a tervet, mert nekem van egy sokkal jobb!

– Azt mondta, felkérjük a román maffiát, hogy segítsen átfésülni a lagúnákat.

– Razvan nélkül nincs román maffia, csak helyi, de az a galambtápban utazik, úgyhogy jöjjön az én zseniális B-tervem!

– Kíváncsian hallgatom.

– Van itt a közelben egy csinos kis elmegyógyintézet, ami azért érdekes, mert Razvan ott lakik. Látom, meglepődött, de mindjárt megmagyarázom. Az emberünk azért lakik a tébolydában, mert másodállásban az intézmény honlapját szerkeszti, és ezért kosztot meg kvártélyt kap fizetségül.

– Ezek a románok megérik a pénzüket!

– Mi tagadás: ügyesek, leleményesek és olyan szorgalmasak, hogy az szinte már bűn.

– Már értem mit fontolgat: ellátogatunk ebbe a bolondok házába, és megkeressük Razvant, aki a másodállása mellett, hogy úgy mondjam, harmadállásban a román maffiával is csencsel.

– Ahogy mondja.

– És aztán?

– Razvan most biztosan a honlapot frissíti, tehát van netkapcsolata. Nem esik majd nehezére körlevelet küldeni a haverjainak, hogy keressenek meg egy vízben sodródó diplomatatáskát. Azt fogjuk mondani, egy ősállat megkövesedett szemfoga van benne, és nagyon fontos szemléltető eszköze a mai konferenciának. Felajánlunk, mondjuk, ezer eurót a megtalálónak.

– Inkább ötezret. Ezer nagyon átlátszó lenne.

– Jó, akkor ötezret. Még mindig marad ötvenötezer.

– És Razvannal mi lesz?

– Vele ne törődjön. Nem egyszer és nem is kétszer fuvaroztam már neki a vaporettóval hermetikusan lezárt hűtőtáskát valamelyik puccos magánklinikára, úgyhogy igazán megteheti ezt a kis szívességet.

– Ha maga mondja – vonta meg a vállát a professzor.

– Akkor nyomás! Irány a tébolyda! – csapott rá Luigi a professzor vállára, aki ettől egy kissé megroggyant, de hamar rendezte magát, és igyekezett tartani a lépést az ármányos kormányossal.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL