Pietro Maccaroni felügyelő megkönnyebbülve fordított hátat az elmegyógyintézet középkori módon vasalt kapujának. Tudta, hogy akit ide bepasszíroznak, az nem szabadul meg egykönnyen. Neki is volt egy rossz tapasztalata, amikor évekkel ezelőtt nyomozás közben véletlenül betévedt ide, és a kaput becsapta mögötte a léghuzat. Majd egy hétbe tellett, mire visszanyerte a szabadságát. Át kellett esnie egy csomó vizsgálatokon, hogy beszámítható-e vagy csak részben, aztán meg kellett várnia az intézményvezetőt, hogy a zárójelentést aláírja.
Balszerencséjére az igazgató éppen Münchenben tartózkodott egy idegzsába konferencián, és amíg annak vége nem lett, a derék nyomozó a zárt osztályon sakkozott III. Napóleonnal. Ilyen sors várt az eléggé zavartan viselkedő Tavottára is, ami jelen esetben azért volt kívánatos Maccaroni felügyelőnek, mert biztos lehetett benne, hogy nem lép meg előle, másfelől időt nyert, hogy kiderítse, ki ez az alak, és hogy mi köze van Flavia néni eltűnéséhez.
Amíg ezen tűnődött, a sarkon majdnem összeütközött Brunettivel.
– No lám, milyen kicsi ez a város! Mit keres itt, ahol a madár is csak úszógumival közlekedik? – csodálkozott a felügyelő.
– Öö.. még mindig a tegnapi ügyön dolgozom – hebegett Brunetti mereven elhallgatva azt az epizódot, hogy a pisztolyát ott felejtette Serafiniék lakásában, és most lóhalálában oda igyekszik. De mert a munkára hivatkozni a főnök előtt sosem elég, előrukkolt egy figyelemkeltő adattal:
– Képzelje csak, felbukkant a színen Zlatan Ibrahimovics! Találtam egy levelet a kormányos lakásában, amiben valamilyen megállapodást pedzeget. Lehet, hogy a bosnyák maffia is benne van ebben az ügyben.
– Vagy a svéd – bólogatott a felügyelő.
– Vagy a szerb – adta alá a lovat Brunetti.
– Ez meg hogy érti? – vonta fel a szemöldökét Macccarone.
– Ibrahimovicsot nemrég együtt látták Novak Djokoviccsal. Tudja, amikor a teniszsztár Torinóban megnyerte a világbajnokságot.
– Igen, emlékszem erre az epizódra. Nekem is gyanúsak voltak, amikor együtt fotózkodtak a kupával – mondta a felügyelő. – Úgy vélem, a következtetése teljesen logikus. Még ma intézkedem, hogy adjanak ki nemzetközi elfogatóparancsot Novak Djokovics ellen.
– Az talán még korai lenne – próbálta enyhíteni az okozott károkat Brunetti. – Inkább visszamennék a kormányos szálláshelyére, és még egyszer, sokkal alaposabban körülnéznék.
– Fölösleges! – legyintett Maccarone. – Teljesen egyértelmű, hogy Serafiniék valamilyen nemzetközi összeesküvésbe bonyolódtak, és az jóval távolabb vezet Szerbiánál.
Brunetti tudta, hogy a főnöke nem a terepmunka bajnoka, de ha a statisztikákat nézzük, akkor olyan következtetésekre képes, mint Sherlock Holmes. Utóbbiról pedig közismert, hogy egy hajszálból is meg tudta mondani, hogy a gazdája milyen kórság következtében kopaszodott meg. Uralkodott hát magán, és várta Maccarone bővebb okfejtéseit. Nem is csalódott, mert a felügyelő kész elmélettel rukkolt elő:
– Tegnap kihúztam a csatornából egy ürgét, akiről kiderült, hogy amerikai útlevele van, de bangladesi kapcsolatokkal is rendelkezik. Ez még nem jelent semmit, de képzelje, az ipsénél volt egy vízhatlan aktatáska, és benne hatvanezer euró. Látott már maga ennyi pénzt egy rakáson?
– Nem láttam – mondta Brunetti, miközben a reggeli párától még mindig nyirkos velencei utcaköveket fürkészte.
– Nos, én sem – mondta a felügyelő. – De tény, hogy ebben az ügyben, mármint a vaporettólopásban van egy kitapintható bangladesi szál. Tegnap ugye, egy bizonyos Rahman Talisman az irodámban azt fejtegette, hogy a vaporettóval együtt a főnökét, a szintén bangladesi Yayeward Ravalpindi professzort is elrabolták. Mindez arra enged következtetni, hogy Novak Djokovics jövőre indulni fog a daccai nemzetközi teniszbajnokságon!
Brunettinek leesett az álla. Elbűvölte ez a lexikális tudás, ami úgy áradt a főnökéből, mint a Grand Canale teleholdkor, és hogy mindez képes ilyen agyalágyult ostobasággal párosulni, ha a gyakorlati hasznát vesszük alapul. Még hogy a daccai nemzetközi bajnokságon! Nevetséges. De jó beosztott volt, így ahelyett, hogy vitába bonyolódott volna a főnökével, mélyen hallgatott. És jól tette, mert Maccaroni meglepő módon folytatta az okfejtését:
– A legfurcsább az, hogy ma reggelre az anyósom, és a táska pénz is eltűnt. Gyanítom, hogy elrabolták, de még nem jöttem rá, ki és miért tette. Jó lenne, ha erre gombot varrna a gyakornok úr!
– Rendben van, csak most visszamennék a… – mondta Brunetti, de nem fejezhette be.
– Frászkarikát megy vissza! – jelentette ki Maccarone ingerülten. – Bemegyünk az irodába, és alaposan kifaggatjuk ezt a Talismant. Ugye, ott tartotta éjszakára?
Brunetti kezdte igen kényelmetlenül érezni magát. Nem tudta, mit tegyen: ismerje be, hogy telefonon már lecsekkolta Celentino tizedest, és tudja, hogy az elengedte a koronatanút a kis Porcelinóval együtt, vagy hazudjon egy hatalmasat. Rövid teketóriázás után az utóbbi mellett döntött:
– I… igen, ott ücsörög az irodában és arra vár, hogy kikérdezzük – mondta.
– Akkor nyomás! – rendelkezett a felügyelő. – Biztos vagyok benne, hogy néhány keresztkérdés után ékes bangladesi baritonon el fogja nekünk dúdolni, ki és miért ragadta magához az anyósomat.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.